Dogma és delírium

  • Helmeczi Hedvig / PORT.hu

A reneszánsz John Webster brutális, a világ romlottságától kétségbeesett vérdrámáját forgatják Velence főterén és egy hotelben. Az Amalfi hercegnő még gyönyörű míves nyelven próbálta szétárasztani a rothadó világ bűzét. A róla készülő Dogma-film forgatásáról szól maga a Szálló című film. (Követhető a csavar?) A szállodai szobákban és a folyosókon tekergő, pincébe tévedő emberek dekadens, szürreális halálhangulatot közvetítenek mélységes közönségességgel, cinikus romlottsággal, gátlástalan acsarkodással, zsigerien állati, nyers kéjvággyal. Webster kimunkált nyelvéhez így lesz hasonló az a kivételesen mocskos, profán szöveg, amelyen a színészek megszólalnak.

A rendező Mike Figgis delíriumba sodró képeiben a lehető legtöbb filmezési technikát összefolyatja. A hagyományos kosztümös dráma forgatását folyton imbolygó digitális kamerával veszi, de sűrű, meleg fényű, mézesen szemcsés képeket is használ. Infrakamerával veszi az egymással szexuális játékokat űző párokat, kiknek szeme fehéren villan ki a szürke közegből. A pincében a feldarabolt hullák, kampóra akasztott testrészek mellett a bérgyilkosoknak, és a szálloda alkalmazottainak is úgy villan a szeme, mint természetfilmekben a hiénáké egy szétmarcangolt gazella mellett. Négy részre osztott képmezőben is keverednek a képi szálak. Mindez arra késztet, hogy tudatunk alá férkőzhessen be ez a mocskos történet a tehetségtelen és ellenszenves rendezőről és a felszínes érdekek mentén mozgó forgatócsoportjáról egy pszichotrillerből vett szállodában.

A sorok íróját persze néha elfogta az érzés, hogy néha csak egy nagyon rafinált blöfföt lát, amelyben John Malkovich, Chiara Mastroianni, Ornella Muti, Burt Reynolds, és Salma Hayek statisztál. A filmbéli flamencotáncosnő lábának géppuskaropogása és szügyön szúrt bikát idéző tekintete a film leghitelesebb képe. Ha az ebből áradó dühről akart szólni a film és nem öncélú formajátékokról, akkor legalább itt sikerült.