Egy arab nő két élete

Kalandos történetet rajzol meg Denis Villeneuve, kanadai filmrendező legújabb filmje, a nagy fordulatok és a látványos jelenetek mögött azonban mindvégig ott van a gyökereit kereső ember. A Felperzselt föld – noha nem mentes kínos politikai témáktól sem – ajánlani való alkotás.

Először is: kanadai filmet nézni jó dolog. Benne van a déli szomszédoktól tanult minden profizmus, ugyanakkor az az emberi szál is, amit a nagy amerikai produkciókban sokszor már nagyítóval sem találunk. Hiányzik belőle az "Arccal a jegypénztárnak!" mentalitás. Másodszor is: több földrészen játszódó multikulti filmet nézni is jó dolog. Olcsó közhely, hogy az ember szeret világot látni, pedig tényleg; de ami még jobb, megtapasztalhatja, mennyire máshogy gondolkodnak a világ különböző pontjain. A film egyik legjobb jelenete, amikor a Kanadában élő arab származású lány visszamegy anyja szülőfalujába, és 10-15 nő haragja közepette úgy érzi, egyszerre megindul a föld alatta.

De mégis miről van szó? Egy kanadai ikerpárról, Jeanne és Simon Marwanról, akiket anyjuk, egy közel-keleti keresztény családba született nő, Nawal halála után ismerünk meg. Az anyai végrendelet két borítékot hagy hátra: egyet apjuknak, egyet bátyjuknak kell eljuttatniuk. Addig nem temethetik el tisztességgel. Bátyról nem tudtak, apáról úgy hitték, elesett a közel-keleti harcokban. Az új ismeretekért és halott anyjuk végső szándéka miatt a Közel-Keletre utaznak, ahol meg kell ismerniük múltjuk sosem beszélt részleteit.

Noha annak megtekintése után ez elképzelhetetlen, de a film alapja egy színdarab, amelyet 2003-ban vitt színre Kanadában a forgatókönyvet is jegyző Wajdi Mouawad. Az arab vonal és a pattanásig feszült politikai, etnikai és vallási helyzet tehát az író múltjából származik. Mindez kitalált nevekkel, helyszínekkel, háborúkkal. Politizálunk is, meg nem is. Kicsit azért úgy mondjuk, hogy mindenki értse. De mit is? Furcsa politikai terepet teremt tehát Mouawad, de higgyük el neki, hogy ezzel csak a hangsúlyt szeretné a személyes drámára tenni.

Mert való igaz, az egész mozi legjobb alapélménye anya és lánya folyamatos párhuzamba állítása. Anyát látjuk megszülni az ismeretlen bátyot, majd a lányt látjuk, ahogy keresi a helyszínt. A lány mindig egy lépéssel van lemaradva, így mi már mindig tudjuk, mit keres; adagolva kapjuk az anya eredeti történetét és annak mai kori reakcióit; szemtanúkat, rokonokat, falubélieket. De valahogy senki nem akar mesélni.

A szereplőválogatás is csodás: a fiatalkori anya és lánya a megszólalásig hasonlít egymásra. Az operatőri munka is tisztességes, a Radiohead megfelelően kiválasztott zenéi is segítenek elhelyezkedni a filmben. A színészek is viszik a filmet, de a legszebb mégis az, ahogy a fiatal montréali rendező összefogja az egészet. A történet több mint 2 órája alatt nem akadt 5 perc, amikor az órámra kellett volna pillantanom, s noha az apa és a báty kiléte csak a film végére derült ki, nem volt hosszú a várakozás ideje, sőt, a megfelelően időzített újabb és újabb cselekmények éppen, hogy folyamatossá, élvezetessé tették azt.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu