Egy hét Pesten és Budán

Egyik szemem sír, a másik nevet az Egy hét Pesten és Budán láttán. Egyrészt nagy, sőt kifejezetten örömteli dolog, hogy az amerikai filmek dömpingjében fel tud jutni a listára egy hazai "művészfilmszerűség". Az örömöt viszont kissé visszaveti, hogy maga a mű sajnos több sebből vérzik. Először is nagyon nehéz elhinni azt a rendezői állítást, hogy az Egy hét Pesten és Budán nem kötődik a Makk 1971-ben készült Szerelem című klasszikusához - amely bejárta a világot. Ez talán az archív bevágások, a két főszereplő színész (Törőcsik Mari és Darvas Iván), valamint a korábbi filmhez kísértetiesen kötődő forgatókönyv a folytatás mellett érvelők véleményét erősíti. Annak viszont méltatlan.

Bár Makk Károly képes gyönyörű kamarajelenetben az emberi lélekről mesélni, és idősebb mesterként bölcs gondolatait mozgóképpé alakítani, elkövetett egy nagy hibát: olyan területre evezett, amely távol áll tőle. A film számos felesleges jelenetében ábrázolt korrajz (utcai lövöldözések, testüket felkínáló kórházi nővérek, lélektelen orvosok és volt kommunisták vezető pozíciókban) közhelyes, túlszimbolizált, ezért teljes demagógiába fullad. És ez sajnos köszönő viszonyban sincs a film eredeti cselekményével.