Egy német lány háborúba indul

Egy Németországban élő fiatal kurd nő tér vissza katonaként Irakba, hogy megkeresse elveszett nővérét. A testvérem nyomában nem akciófilm, hanem érzelemben utazik, mégis nagyon kemény.

A 2010-es évek közepén, amikor az Iszlám Állam fekete zászlós serege az egész világot sokkolva lerohanta a Közel-Kelet jelentős részét, mindenki a kurdokat és különösen a kurd női milíciákat ünnepelte. Az a saját állam nélküli, Irak, Szíria, Törökország és Irán területén élő nép volt az egyetlen, amely bátran és hatékonyan volt képes szembeszállni az ISIS-szel, ráadásul egységei egy olyan demokratikus bajtársiasságot mutattak fel, amely az egész régióban egyedülálló. A színes fejkendőt viselő, gépkarabélyos elszánt kurd lányok képei bejárták a világsajtót – majd az Iszlám Állam legyőzése és a török hadsereg szíriai bevonulása után az egész világ egy pillanat alatt elfeledkezett róluk és áldozatvállalásukról. Leszámítva néhány filmest. A kurd katonanőkről szól a rendkívül izgalmas francia HBO sorozat, Senkik földje (2020) – kritikánk ITT olvasható -, és most szintén az HBO-n jött ki a német A testvérem nyomában.

Merthogy Németországban is jókora kurd diaszpóra él, köztük Rojda (Almila Bagriacik) fiatal hivatásos katonanő, akinek családja Irakból érkezett, majd idővel visszaköltöztek. Édesanyját, Ferhatot keresi egy görög menekülttáborban. Amikor ketten végre egymásra találnak annyi év elteltével, repesnek az örömtől. Ám boldogságuk hamar elhalványul, amikor megtudja, hogy nővére, Dilan még mindig Irakban van, ahol dúlnak a harcok a kurdok és az Iszlám Állam között. Rojdának sikerül elhoznia anyját Németországba, de nem tudja elérni a nővérét. Amikor csörög a telefon, és Dilan a harcostársairól beszél, a lány úgy dönt, hogy kéri áthelyezését az iraki Erbilbe, ahol egy német kiképzőmisszió dolgozik, hogy megtalálhassa a nővérét. Odaérve gyorsan elnyeri a női harcosok bizalmát, akik addig nem nagyon értették, mit is akarnak tőlük a német kiképzők, ahogy a németek sem tudták, mivel tudják motiválni ezeket a nőket, akik példának okáért nem igazán értik, miért kéne nekik egy parancsnok, amikor olyan jól megértik egymást.

A film dilemmája nyilvánvaló, hova húz a Németországban már „asszimilálódott”, gyökereivel félig-meddig már szakító fiatal lány, aki, ha teheti, még a családjával is németül beszél, és a végeredmény is ugyanolyan nyilvánvaló. Persze, hogy újra rátalál arra, ami számára értékes, ahogy megismeri ezeket a teljesen hétköznapi, mégis elképesztően bátor nőket, de a kiszámíthatóság nem minden esetben baj. Nem mondom, hogy az egyébként görög rendezőnő, Daphne Charizani a legeredetibb vagy a legmarkánsabb módon áll a témához, de az biztos, hogy

megvan benne a tisztelet, ami ahhoz kell, hogy ezekről az emberekről meséljen, akik tényleg mindent feláldoztak, hogy a szeretteikért és egy olyan hazáért harcoljanak, ami tulajdonképpen nem is az övék.

Charizani nem elsősorban a háborút akarja nekünk megmutatni, hanem azt, mennyi emberség maradt ezekben a nőkben annyi szörnyűség után is képesek szembenézi a legfélelmesebb ellenséggel - és ez hogyan hat egy olyan lányra, aki egy teljesen más, tisztább, modernebb, gazdagabb és főleg biztonságosabb világból érkezett. És mindezt tulajdonképpen végig egy színésznőnek, az egyébként Török, Ankarában született Almila Bagriaciknak (Az én kertemben, Csak egy nő, 4 Blocks) kell visszaadnia a nézőnek, mert nincs vele egyenrangú  másik szereplő – ez nyilván rendezői döntés, ami talán kissé be is szűkíti a történet mozgásterét, de meg is határozza annak hangulatát. És Bagriacik vissza is adja mindezt, ha kell, ő a modern nyugat-európai, emancipált nő, ha kell, darabjaira esik az ottani valósággal szembesülve, és ha kell, erősnek bizonyul.

Értékelés: 8/10

A film elérhető az HBO Go kínálatában.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu