Egy utazás, egy film és egy autó

Temessy Hédi és Darvas Iván jutalomjátékának is beillik a Mészöly Miklós kisregényéből készült Film című film. Surányi András rendezése mondhatni teljes alázattal rendelt alá mindent a két nagyszerű művész játékának. Az idős házaspár együtt töltött utolsó néhány órájában nem egyszerűen az öregség és magárahagyatottság szívszorító emberi drámája sűrűsödik, hanem az önmagukhoz hűen leélt élet leglényege, az a szép belső tartás, amit a legmegalázóbb fizikai kiszolgáltatottság sem képes megtörni, s amit a környezet lesajnáló vagy éppen gúnyos szemevillanásai csak még gazdagabb fényűnek mutatnak. Temessy Hédi és Darvas Iván kettősének átéléséhez nem is kellő életkor, hanem kellő érzékenység szükségeltetik.
A remake műfajból rendszerint kilóg a lóláb. (Ha nem, akkor az nem újrafilmesítés, inkább át- vagy feldolgozás.) A 64 éve készült Meseautó mai újrafilmesítéséből is kilóg. Ez a lóláb nem más, mint hogy közönségsiker kíván lenni. Kabay Barna és társrendezője, Petényi Katalin nyíltan bevallott célja az, hogy minél több nézőt vonzzon a moziba egy ismert régi filmvígjáték jól csengő címével és az ismert színészek jól csengő nevével. A régi szerepek új jelmezt és (egy modern üzletközponttal a centrumban) mai tárgyi környezetet kaptak, de a készítők elhatározott céljának megfelelően az álomgyári mese megmaradt sok zenével aláfestett mesének a gazdag fiú és a szegény lány csodába és multiplexbe illő szerelméről. A mai mese sem jellemeket, hanem vígjátéki figurákat hoz helyzetekbe a legközvetlenebb szórakoztatási célzattal. A harsány bohózati stílustól Kern András fanyarabb humoráig terjed a film vígjátéki eszköztára, a régiből megőrzött klasszikus poénok mellé a színészi találékonyság rögtönzött még párat. Bajor Imre szerepe volt tán a legkényesebb a régi nagy előd emléke miatt, érezhetően nem is akart teljesen elszakadni ettől az emléktől: hanghordozásában olykor Kabos Gyuláét vélhetjük felfedezni. Molnár Piroska, Bezerédi Zoltán, Pogány Judit és a szerelmeseket alakító Ónodi Eszter és Stohl András profi játszótársak: azt az egyetlen, árnyalatmentes arcot hozzák, amit a remake lólába megkívánt tőlük.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu