Éjfél után

A történetek olyanok, mint a szél szállította porszemek. Egyszer beszippantja őket egy áramlat, keresztezik egymás útját, majd eltűnnek, mintha sosem lettek volna - mondja a narrátor a film elején, és mivel nagyon megtetszik neki a gondolat, megismétli azt a vetítés végén is. Nem biztos, hogy a bölcselkedő kijelentés bekerül majd az egyre szaporodó számú aforizmagyűjteményekbe, s még kevésbé valószínű, hogy a különben is sokat beszélő narrátor szavaiért kapott Davide Ferrario olasz rendező filmje két díjat is a berlini fesztiválon. Az emberi sorsok viszont tényleg egymásba fonódhatnak, mi több, szét is válhatnak.

Angelo kültelki vagány, Torino prolinegyedének, a Falcherának a nagymenője. Életének legfőbb vágya, hogy saját sportautója legyen. Egy Ferrari. A fiatalember ugyan állandóan kocsival közlekedik, de az sosem az övé. Angelo ugyanis autótolvaj. Éjfél után irány a belváros, aztán két társával egy perc alatt elkötik az orgazda által kiszemelt járművet. Ha a munka mellett marad még egy kis ideje, azt barátnőjével, Amandával tölti.

Amanda egy belvárosi gyorsétterem alkalmazottja. Éjfélig tart a műszak, de ha nem indul el időben, lekési az utolsó buszjáratot. Ez a néhány perc állandó vita forrása közte és főnöke között. Aztán a lány egyszer megunja a veszekedést, és forró olajjal leönti munkáltatóját. Aki viszont nem rest, és értesíti a rendőrséget. Amanda elmenekül a tett helyszínéről.

Martino biciklivel járja a várost. Néha megáll, s a nagyapjától kapott motoros kézi kamerával felvételeket készít. Esténként betér az étterembe, megrendeli a sült krumplit és a húspogácsás szendvicset, és hosszan nézi Amandát. Aztán a munkahelyére indul, a Torino jelképének számító toronyépületbe, a Molle Antoneliánba, mely az olasz nemzeti filmmúzeumnak ad helyet. Martino éjjeliőr, gondnok, mindenes és legfőképpen moziőrült. Az éjfél utáni órákban a szívéhez oly közel álló némafilmeket nézi, elsősorban Buster Keaton burleszkjeit. Az intézmény vezetőjének engedélyével a zegzugos épület egyik raktárában szobát rendez be magának, felhasználva a mozi őskorának kellékeit. A szótlan, magába forduló fiatalemberhez aztán egy éjszaka váratlanul betoppan a rendőrség elől menekülő Amanda.

Az Éjfél után egyik kérdése, milyen hatása van a legfiatalabb művészeti ágnak, a mozinak az emberek kapcsolatára, érzelmi életére. Képes-e felkorbácsolni a szenvedélyeket, mint a zene, lelki megtisztulást kiváltani, mint az irodalom? Az ifjú hölgy kezdetben ellenáll a mozgókép varázsának. Ahelyett, hogy pirkadásig nézné a múzeum felbecsülhetetlen értékű anyagát, sörre és olvasnivalóra vágyik. De ami késik, nem múlik. A múlt század elején rögzített torinói életképek - összemontírozva Martino jelenkori felvételeivel - áthidalják a szakadékot a két fiatal között. De ott van még Angelo, aki időközben megverte a lány főnökét, aki így elállt a feljelentéstől.

A szerelmi háromszög kapcsán az alkotók felvetik a Fibonacci-számok problémáját, azaz van-e valami matematikai törvényszerűség az életben, vagy csupán véletlenek kiszámíthatatlan játékához asszisztálunk. Úgy tűnik, hogy inkább az utóbbi vezérli sorsunkat. Amanda nem képes és nem is akar dönteni a két fiatalember között, ám egy szerencsés véletlen - Angelót lelövik az utcán - Martino javára oldja meg a dilemmát.

Az olasz nemzeti filmmúzeum falán olvasható a Lumiere fivérek édesapjának megállapítása, miszerint a mozgóképnek nincs jövője. Az utóbbi időben több alkalommal gondolhattuk úgy, hogy próféta szólt belőle, s csak néhányszor véltük az ellenkezőjét. Davide Ferrario kedves, divatokhoz igazodó filmje - hogy a matematikánál maradjunk - a probléma eldöntésében nem oszt, nem szoroz.