El, el, el

Egressy Zoltán színműve a Bárkában

Az évad nyitódarabja legalább kétszer olyan hosszú, mint kellene. Mintegy fél órán át nézhetjük egy családi cirkusz (szó szerint, nem átvitt értelemben) nyomorúságos életét, mire elkezdődik valami cselekményféle. Megtudhatjuk, hogy a vállalkozás rosszul megy, a családi viszonyok bonyodalmasak (olyannyira, hogy több szereplőről a darab végéig sem derül ki, miképpen is kapcsolódik a többiekhez ? leszámítva persze a kölcsönös mindenoldalú marakodást). Az apának gyomorvérzése van, nem akarja megenni a gulyáslevest, és mire jelentkező akadna a maradékra, addigra a sértett anya éppen kidobja azt. A manézs közepén egy kádban ázik valaki ? sokáig csak a két lába látszik ki, és nagyon elégedetlen. A vándorcirkusz tagjai nem lakókocsikban, hanem a sátorban, a nézőtér különböző zugaiban laknak ugyanis, amelyet Khell Csörsz természetesen igen kopottra tervezett, s ehhez illően tarka, szedett-vedett ruhákat adott a játszókra Veres Dóra.

A kissé hosszadalmasan intonált nyomorgroteszk életképből kellene ellendülnie a darabnak, a történetnek valamiféle mélyebb vagy magasabb, általánosabb, szellemibb, esetleg érzelmibb tartalom felé. Az előadást beharangozó interjúból tudhatjuk, hogy a szerző, Egressy Zoltán és a rendező, Lukáts Andor között nézeteltérés van: a szerző szerint darabjai az elvágyódásról szólnak, a rendező szerint viszont nem. Ha nagyon akarjuk, ezt a nézetkülönbséget az előadásban észre is vehetjük. A cím ? Kék, kék, kék ? onnan van, hogy a család és a cirkusz ifjú hölgy tagja egyszer csak amúgy bluesosan elvonyítja magát, hogy ?Kék, kék kék, felettünk az ég...?, noha egyáltalán nincs fölöttük ég, csak a sátor, amelynek még ablaka sincs, és a fojtogató levegőtlenség miatt egy alkalommal két szereplő föl is mászik egészen a ponyva alá. Szóval lenne itten elvágyódás rendesen.

A rendező számára azonban bizonyára fontosabb a megrokkant lelkek torzulásainak tüzetes, professzionális, egyszerre könyörtelenül humoros és részvétteli ábrázolása. Szóval ugyanaz, ami még nem is olyan régen Egressy Zoltán első bemutatott darabjával, a Portugállal, a Kamrában olyan remekül és közönségsikert is aratva összejött. Ezúttal azonban csak Pogány Judit játssza kifogástalanul ezt a nyelvet, kár azonban, hogy nem beszéli is ? az Amerikát járt kissé hibbant nagymama angollal kevert szövegének a negyedét sem érteni. A többi színész derekasan igyekszik, de láthatóan hatalmas munkájuk eredménye elvész a tisztázatlan szituációkat és viszonyokat görgető szöveg- és ötlettengerben, ahol karakter és helyzet nincs mindig maradéktalan összhangban, egy-egy ócska szóviccnek viszont szinte bármi áldozatul esik. Csuja Imre a betegségtől, a tehetetlenségtől szenvedő apa, Csoma Judit a különböző apáktól született gyermekek elnyűtt anyja. Vasvári Emese most is vaskos és reszelős hangú, Szikszai Rémusz tehetetlenül dühöngve szenvedő. Kardos Róbert a pénzhiánytól kínlódik, Varga Gabriella főképp talán a szerelemtől, Tóth Attila fh. meg attól, hogy a legkisebb és a legügyetlenebb, holott ő lenne a kiszemelt örökös. Scherer Péter viszont a legügyesebb és az egyetlen öntudatos, ambiciózus családtagot játssza, a trónkövetelő mostohafiút. A határozott karakterrel könnyen megbirkózik, a cirkuszi kellékekkel kevésbé, pedig tényleg ő a legügyesebb a színészek között. Gados Béla illusztrálja a korrupt cirkuszügyi hivatalnokot, aki kívülről csöppen a családi vállalkozásba, és hoz némi eseményt a sok szenvelgés közé.

A darab közepe táján kissé megélénkül ugyanis a családi marakodás, minthogy kiderül, pályázni lehet némi EU-pénzre, s ezzel együtt természetesen a korrupció témája is színre lopózik, némi kabaréhumorra nyújtva lehetőséget. A pályázathoz mellékelendő előadás során meg a színészek cirkuszi attrakciókat mutathatnak be. Ezzel kezdődik a második rész, s ez egy darabig szinte remek. Egy darabig mintha valóban a szereplők, az igénytelenséghez szokott artisták igyekeznének és ügyetlenkednének a színen. Egy ideig mintha a jellemekből, a sorsukból folyna cirkuszi viselkedésük. Néhány szám után azonban megint színészeket látunk, akik nem tudnak rendesen előadni egy artistaszámot. Ez a jelenet is jóval hosszabb a kelleténél, annál, amit tartalommal tudnának megtölteni.Úgyhogy bármiről szóljon is a darab, akár a szerzőnek, akár a rendezőnek van igaza, a nézőn gyakran vesz erőt az elvágyódás. Innen el, el, el!

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu