Elszabva

Izzad, kigombolt selyemingje alól előkandikál férfias mellszőrzete, és úgy csajozik, mint Béla a soroksári talponállók réme, de mégis ő őfelsége ügynöke. James Bond magánpraxist kezdett Panamában, a kokain és a korrupció szülőföldjén!

A titkosügynökök, már csak nevüknél fogva is, igencsak rejtélyes figurák, az egyszerű halandó ritkán találkozhat velük a metrón, vagy a hentesnél sorban állva. Munkájukat a call girlökhöz és a részvénytársasági felügyelőbizottságok tagjaihoz hasonlóan diszkréten, a tömegek számára szinte észrevétlenül végzik, így mesterségüket misztika és lágy sejtelmesség lengi körül. A szakmát jellemző titokzatosság pedig kíváncsiságot szül, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy lényegesen több film készül a kémek munkájáról, mint a kéményseprők vagy bérszámfejtők izgalmas mindennapjairól. Évente több tucat mozifilmben tűnnek fel a jóképű szuperügynökök, hogy high-tech ketyeréik - köztük mágneses faljáró makkos-cipők vagy antigravitációs hajtóművel felszerelt fogpiszkálók - segítségével megmentsék a világot a teljesen hülye, de annál gazdagabb gonosztól.

A John Le Carré regénye alapján készült A panamai szabó túllép ezeken a kliséken, sőt eközben néhányszor bele is rúg a földön fekvő James Bondba, hiszen a nagy adag cinizmus és pár csepp véres valóság felhasználásával sűrűre gyúrt történet megpróbálja porig rombolni a 007-es ügynök manapság amúgy sem túl életképes mítoszát. Ráadásul a filmlegenda meggyalázásnak piszkos, de annál szórakoztatóbb munkájára éppen az ügyeletes James Bondot, azaz Pierce Brossnant sikerült szerződtetniük az alkotóknak. Ilyen önpusztító imagerombolást már láthattunk a Ponyvaregényben, ahol John "Pulp Fiction" Travolta emlékezetesen röhejes táncjelenetével halálba alázta a parkett ördögét, John "Saturday Night Fever" Travoltát, de ettől ez az ötlet még A panamai szabó nézőinek is szerez egy-két -kikacsintós poénokkal tűzdelt- kellemes percet.

A történet főhősét Andy Osnardot, az angol elhárítás ügynökét diplomáciai bonyodalmakat okozó szexuális kicsapongásai nyomán Spanyolországból a Közép-Amerikai banánköztársaságba, Panamába helyezik. A világ legnagyobb forgalmú hajózási csatornájáról, és prosperáló kábítószeriparáról híres országba érkezve Osnard rögtön beletemetkezik a kémek kemény munkájába: partikra jár, kurvákat szed fel, és megpróbál szert tenni egy-két megbízható informátorra. Nem sokára megismerkedik a helyi hatalmasságok úri szabójával, a sötét múltja elől a világ végére menekülő angol származású Harryvel, aki bejáratos a politikai és gazdasági elit villáiba, így sok mindent lát és hall. A titkait, és jelenlegi boldog családi életét féltő szabó készségesen segít őfelsége ügynökének, rengeteg sztorit szállít összeesküvésekről, földalatti szervezkedésről.

Történeteiből ugyan egy szó sem igaz, de ez nem gátolja meg Osnardot abban, hogy a hamis információkat felhasználva felforgassa a történelmet, háborút szítson, és eközben persze kizárólag önös érdekeit tartsa szem előtt. Pierce Brosnann megkapó természetességgel figurázza ki saját magát, de a többi szereplőnek, Geoffrey Rushnak és Jamie Lee Curtisnek is sikerül életet és színt csempésznie a paródia és a valóság határvonalán egyensúlyozó karakterekbe. A film szereplői a történet hullámain megdöbbentő sorsszerűséggel sodrodnak a vígjátékból egészen a tragédiáig, ilyen körülmények közt a hitelesség megőrzése pedig nem kis színészi teljesítmény. Sajnos az alkotók nem voltak bátrak és következetesek, így az utolsó jelenetek alaphangját újból az irónia és a könnyed humor határozza meg, ezért egyik pillanatról a másikra súlytalanná válik a film üzenete.

A moziból távozva már csak könnyed esti szórakozás az a mű, ami legemlékezetesebb jeleneteiben a groteszk történet és a humor segítségével a felügyelet nélkül tevékenykedő titkosszolgálatok túlzott hatalmának veszélyeire hívta fel a figyelmünket.