Emberdarabok

Meztelen lábak keresztbe fonva. Harisnyásak, barnák. Medea térdei. Jobbról, balról lábakhoz dőlnek. A kisebbik fiúéhoz, és Jasonéhoz, a szerelmetes férj lábaihoz. Tőle balra a nagyobbik fiú ül, lábaik egymásnak támasztva. A férfiaké fekete, öltönynadrágos. A zoknik pepiták, kinek fekete, kinek fehér. A négy embert a kanapén lábaik érintése köti össze, fűzi fel egy sorba. A két fiú a két szélen.

Egyiküket éppen most avatták férfivá, másikuk még a férfivá érés kapuit döngeti. Anyja, Medea jóslata szerint sohasem fog felnőni. Az idősebb fiú, akit Moldvai Kis Andrea játszik, nőies, karcsú és komoly. A fiatalabb (Kocsó Gábor) kopasz és idétlen korcs, magán viseli a negyvenéves gyermekdedek gnómságának jegyeit. A testvérek korábban oly szoros útjai szétváltak, ahogy a kanapénak is a két végére, a felnőttség kijelölt határvonalának két különböző oldalára kerültek. A báty barátja most már az apa, és nem a kisebbik fiú. Az ő elszakadásuknak konfliktusával indul a darab, és a csalódásban, halálban, egyesülésükkel ér véget.

Egy kanapén ülnek négyen, szorosan egymás mellett, kisujjukat mozdítani sincs helyük, nem is nagyon mozognak. Felénk néznek, mindőjük arcán lényének megmerevített maszkja. Moldvaié egy álmodozó, csillogó szemű kamasz fiú értelmes tekintete. Csányi Sándoré (Jason) lefittyedt szájú, a managerek életundorát és jóllakottságát tükrözi. Kocsó Gáboré bárgyún kérdő és féltékeny. Medea (Csomós Mari) arca elsőre kifürkészhetetlen, büszke és sértett úrinő, izzó tekintetű törzsfőnök asszony, orrát kissé megemeli, szemében kétségbeesés és gyűlölet. Szája íve egyformán görbül kissé húzott szemével.
Arcéle kemény, vonásai lágyak, az arcát vékony ráncok barázdázzák.

Rajtuk kívül négy szereplője van az előadásnak, ők négyzet alakban helyezkednek el a kanapé előtti térségben. A színhely hideg, szürke félhomály borítja, és a geometria szabályai szerint rendezték be. Szögletességét csak a színpad szélére fektetett, a végével a nézőkre nyílként mutató meglehetősen giccses szív töri meg. Ironikusan jelzi, hogy itt a szeretet, szerelem drámájával van dolgunk. Szerencsére a földszintről nem látszik, csak az első emeletről.

Mindenki végig a színen van. A fények igazítanak el abban, hogy ki "szerepel" éppen, hogy kire érdemes figyelni. Felgyulladó, és elalvó neonfények, amelyek hol egy nappali, hol egy kórterem, hol egy szalon hangulatot idézik. A szereplők statikussága felerősíti a fény és a zene szerepét.

Előfordul, hogy két jelenetet zenei betét köt össze, illetve választ el egymástól, mégpedig a darab hangulatával igencsak ellentétes, könnyed tánczenét hallhatunk. Ezalatt a színészek kicsit lazíthatnak, fészkelődhetnek, beülhetnek a következő "pózba", újabb snitt következik. Mintha nem is színházban, hanem moziban lennénk.

A filmes hatást a fényekkel való játék is erősíti. A tragédia bekövetkezte előtti jelenetben Medea egy hosszú monológot mond. Mikor elkezdi, a kanapét, egy fénykör világítja meg, a színpad többi része sötét. Aztán, fokozatosan szűkül a kör, a szélen ülő két gyereknek már csak a fele látszik, később teljesen kitűnnek a képből, apjukkal Jasonnal együtt, és csak Medea marad. Kezdetben egész testét látjuk, majd válltól fölfelé, később az arcára fókuszál a fény, míg innen is egyre zsugorodik, és már csak a beszélő szájra irányul, végül nem marad semmi.

Az előadás mintha egy rendezői utasítás képi megfelelője lenne. Szobába zárja a fantáziánkat, és ezzel hatalmas teret nyit neki. Erősen és pontosan irányít, elénk raja a kidolgozott figurákat, de az eseményeket nekünk kell "lejátszanunk" velük, hiszen a szereplők mereven ülnek egymás mellett. A szöveg viszont csupa kép, szóvirágokba bújtatott látomások, a mindennel végző, öregedő, elhízott néger nő utolsó táncáról, csődörről és kancáról, akik lovasaikat maguk alá görgetve szeretkeznek, emberdarabokról, egy gyönyörű testvér tagjairól, melyeket Medea mielőtt egyenként a tengerbe hajigált, megbűvölt, hogy a halak fel ne falhassák, hogy időt nyerjen, míg apja darabonként összeszedi őket, addig ő kedvesével elmenekülhet.

A szöveg színes és mitologikus képekkel, mozzanatokkal tűzdelt. A probléma, ahogyan a főszereplők ruhája - öltöny, kosztüm - mai. Medea - ha így számba vesszük nevetségesen erőltetettnek is tűnhet - magán hordozza napjaink összes meghatározó kisebbségének vonásait. Bevándorló, sötétbőrű, ötvenes nő. Népének szokásai, kultúrája eltér a többségi társadalométól, a kifinomult görögségétől.

A görögség képviselői a Martin Márta által játszott Kreón király, és követe, Schneider Zoltán. A feminin király groteszken erős sminkje és feltornyozott haja, a követ kék szőrzete és rikító-narancssárga öltözete, ízléstelen, önkényes és öntörvényű, céltalan, túlfutott kultúráról árulkodnak. Bármennyire is mitológiai a történet, bármilyen régi időkbe helyezték, a mégoly messzi Görögországba, mainak érezzük, hisz képileg és szöveg szerint is utal, mindennapi életünk agyon beszélt, mégsem kezelt problémáira. Itthon vagyunk.

Azonban a társadalmi réteg és beszédmód csak ismerőssé teszi a környezetet, csak eszköz, a közelebb kerülésre, az igazi konfliktus nem az idegen gyűlölet és nem a sötét bőr dimenziójában zajlik. Jason ezt ki is mondja: "Nem fehér mellek, feszes mellek után vágyom én". Egyik oldalon az öregedő nő, aki mindent megadott szerelmének, hogy megtarthassa, még saját fiatalságát és szépségét is - tanú rá két felnőtt gyermeke - oly nagyon szerette. Vele szemben a férfi, aki szerelmétől, ötször kapta vissza az életét, és ráadásnak az örök ifjúságot, s vele a fiatalság vágyait. Elvétetett tőle az idő, és ezzel az emberi mivolt egy dimenziója is. Míg mások függőlegesen, ő vízszintesen, kortalan él, így mikor az emelvényről hasra esik, és elterül a földön, (az előadás kevés mozgása közül ez a leghangsúlyosabb,) eddigi létállapota teljesedik ki fizikálisan is. Igaz egy szinttel lejjebb kerül, az örök vágybeteljesítés helyett az örök kielégületlenség lesz osztályrésze, de létmódja alapvetően nem változik meg.

Jasont legjobban az a jelenet jellemzi, amikor visszatér Medeához, hogy beszámoljon neki a palotában történt tragédiáról. A férj, aki a fia helyett magának kérte meg Kreón lányát, megcsalva és becsapva feleségét és fiát, elfogadta Medea esküvői ruháját saját menyasszonyának ajándékul. Ám mikor az a ruhát magára öltötte teste rohadni és foszlani kezdett, míg végül teljesen megsemmisült. Jason végignézte kedvese halálát, majd Medeához rohant. Megelégelte szenvedéseit, megaláztatásait, mondta asszonyának, vegyen hát rajta elégtételt. Metssze ki bármelyik testrészét, amelyiket csak kívánja. Erre kéri Medeát közömbös fahangján, elnyújtva a szavak végét, és teátrálisan leszakítja magáról az inget, melynek gombjai pattogva elgurulnak. Megmutatja a felsőtestét Medeának, szép, izmos, tessék, válasszon. Amikor az nemet mond, begombolja a megmaradt gombokat, megigazítja zakóját, és visszaül a helyére. Azt hiszi tudja, hogyan kell asszonyával beszélni, ám a színlelt áldozat, és a szánalmas megalázkodás nem Medea nyelve.

Medea szembenéz a valósággal, de nem fogadja türelmes alázattal sorsát. A rossz hírt hozó követ szemeit kivájatja megcsalatásának tanúbizonyságul. Két pattogó piros labda jelenik meg allegóriaként a színen. Ez a legdirektebb, legmesterségesebb rendezői gesztusa az előadásnak. Annál is inkább, mert kellékek a labdákon kívül egyáltalán nincsenek a színen. Kiugró, ám mégsem felesleges gesztus. A darab egyik központi kérdése a test - a fiatal és öreg, a szép és csúf, a megcsonkított és ép test - és a hozzá való viszonyulás. A labdák ennek a viszonynak konkrét, ám mégis elemelt megjelenítései.

A női princípiumot képviselő Medeát, és a férfiasságot megtestesítő Jasont kivéve, a szereplők nem nélküliek, vagy bizonytalan nemi identitásúak. Az idősebb fiú az öccsével, az apjával, a királylánnyal egyaránt létesített szexuális kapcsolatot. Kreón királyt nő játsza, követe feminin férfi, a dajka (Molnár Erika) fűzöld öltönyében a legférfiasabb nő, akinek maszkulinságán mégis átcsillog nőiség. Hámori Gabriella szinte meztelen, puszta testét hálószerű áttetsző ruha borítja, haja szorosan a fejéhez lapítva, csigához hasonlatos. Hiába látszanak ki a mellei, puha és nemtelen, ahogy a csigák is androgün lények. A testhez való viszony példái ők kétszer négyen. Összezsúfolva egy kanapéra, egyvonalba, és széthúzva egy másik síkon, két dimenzióban. A harmadik dimenzió az, amit hiányával tesz oda az előadás, ezt a dimenziót a fantáziánkra bízza, hogy benépesítsük a teret.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu