[img id=425099 instance=1 align=left img]Ön szerint miért irányul ekkora figyelem évről évre az irodalmi Nobel-díjra? Ez a legfontosabb irodalmi díj a világon?

- Az irodalmi Nobel-díj jelenleg kétségtelenül a világ legfontosabb irodalmi díja. A figyelem részben ezért irányul rá ennyire koncentráltan, részben pedig azért, mert orientál: irányt mutat a világ áttekinthetetlenül gazdag irodalmi termésében. A magasirodalom olvasása visszaszorulóban van, de azért a Nobel-díjas szerzők könyveit talán még mindig érdemes elolvasni – s talán az a kultúra is érdekes lehet, amelyben az életmű megszületett.

A legnagyobb írók kapják a Nobel-díjat?

- Nem. Talán nem mindig a legnagyobbak. Hiszen hát annyi féle nagyság van. Az irodalmi Nobel-díj egyik legvonzóbb (és leghazugabb) tulajdonsága talán éppen az, hogy azt a benyomást kelti a közönségben: most aztán megtudhatod végre, ki a legnagyobb. Ez azonban nem igaz. Hiszen hát annyiféle ízlés és elvárásrendszer létezik egyszerre, nem igaz? A Nobel-díjat tehát nem a legnagyobbak kapják, de kétségtelenül azok birtokolják: a díj (ezúttal, ideiglenesen) őket tette a legnagyobbá.

 Nobel-díjas írótól mindenképpen muszáj elolvasnunk legalább egy könyvet?

- Nem, semmiképpen sem: egy könyvet sohasem muszáj elolvasni. Pontosabban: néha muszáj, de a muszáj nem tesz jót az olvasmányélménynek. Mondjuk inkább úgy, hogy néha megéri elolvasni egy-egy könyvet. A Nobel-díj pedig mindenképpen megfontolandó ajánlat.

A díj odaítélésének eredeti iránymutatásában szerepel, hogy annak kell adni, "aki a legkiemelkedőbbet alkotta, mégpedig ideális szemlélettel" Mit jelentett a huszadik század elején ez a mondat, és mit jelent most?

- A „legkiemelkedőbb alkotás” fogalma a jelenben értelmezhetetlen: úgy gondolom, az idő dönt, az idő ad távlatot ahhoz, hogy látható legyen, mi emelkedik ki. Az „ideális szemlélet” pedig régebben talán jelentett valamit, de ma már teljesen üres ez a jelzős szerkezet. A döntéshozatal során alighanem célszerűbb lenne valamiféle tágas konszenzusra törekedni – és, úgy tudom, a valóságban ez is történik.

A díjazottakkal a Svéd Akadémia politikai üzeneteket is közvetít? Ha igen, ez hogyan változott az idők során?

- Igen, a díj odaítélése gyakorta politikai üzeneteket is közvetít. Ennek változása azonban engem nem érdekel, mert az irodalommal összefonódó politikai üzenetek (még maximális politikai rokonszenvem estén is) kifejezetten undorítanak, megpróbálom elfordítani tőlük a tekintetemet. Jobb lenne, sokkal jobb, ha legalább e téren tiszta lenne a döntés – ami, természetesen, lehetetlen.

Miért csak 12 nőíró kapta meg a díjat? Nem volt több kiváló nőíró az elmúlt több mint 100 évben, aki megérdemelte volna?

- Az európai kultúra mélyen macho kultúra: minden erejével próbálja elfeledtetni azt a vitathatatlan tényt, hogy civilizációnk ma is a matriarchátusra épül. Ehhez képest (de csakis ehhez képest!) ez a felháborítóan és vérlázítóan alacsony szám tulajdonképpen nem is olyan nagyon kicsiny.

[img id=425098 instance=1 align=left img]Az irodalmi Nobel-díj odaítélése esetében minden térség, nemzet és nyelv egyenlő esélyekkel indul?

- Nem, egyáltalán nem. A Nobel-díjért folyó versenyben mindig az a térség, nemzet vagy nyelv indul a legnagyobb eséllyel, amely térség, nemzet vagy nyelv iránt a bíráló bizottság által képviselt európai kultúra épp a legmelegebb hálát vagy a legerősebb lelkiismeret-furdalást érzi.

Kik azok a szerzők, akik semmiképpen sem érdemelték meg volna Ön szerint a díjat, és akiket feltétlenül hiányol a díjazottak névsoráról? Mindkét esetben: miért?

- A névsorra tekintve teljesen világos, hogy a Bizottság döntéseit jó kétharmadrészben nem igazolta az idő: a díjat (főként az első évtizedekben) olyanok is megkapták, akikről azóta sem hallott szinte senki (vagy ha igen, akkor csak rosszat) – ezzel szemben Joyce, Rilke, Tolsztoj, Woolf életművét (hogy csak a legközhelyesebb példákat soroljam) messzemenően igazolta az idő, jóllehet a díjat sohasem kapták meg. Ez a tévedési arány egyébként elfogadható: a Nobel-díj cirka 33%-os hatékonysággal jelöli meg azokat az életműveket, amelyek évtizedek elmúltával is elevenek maradnak.

Milyennek látja a Nobel-díjas írók hazai befogadás-történetét? Mi az oka annak, hogy jó néhány irodalmi Nobel-díjas alkotónak hiányos a recepciója hazánkban és nem lehet hozzájutni a köteteikhez? 

- Mint mondtam, a magasirodalom olvasása világszerte visszaszorulóban van. Magyarország sem kivétel, s ez a piac ráadásul annyira kicsiny, hogy egy nagyobb fordítássorozat, életműkiadás gazdasági értelemben még egy friss Nobel-díjas esetében is kétséges kimenetelű vállalkozás. A Nobel-díj orientál ugyan, de vállalkozói, könyvkiadói értelemben aligha garantálja a biztos fogyást.

Az elszigetelt nyelvünk miatt kaptunk csak ilyen későn, 2002-ben irodalmi Nobel-díjat?

- Részben természetesen igen: Janus Pannoniusnak (aki latinul írta műveit) kétségtelenül könnyebb lett volna a dolga. Még fontosabb azonban, hogy miközben a magyar irodalmi kultúra híresen gazdag idegen nyelvű művek magyar nyelvű fordításaiban, a magyar művek külföldi fordításai egészen a közelmúltig merőben esetlegesen, soha eléggé nem méltányolható egyéni lelkesedések és rajongások nyomán jöttek létre. Azt lehet mondani, hogy amikor a magyar irodalom európai jelenléte (elsősorban a német figyelemnek és pénznek köszönhetően) szisztematikusabbá vált, szinte azonnal megjött a díj is.

[img id=425165 instance=1 align=left img]Gyakran előfordul, hogy a díjazott személye élénk vitát vált ki egy nemzet irodalmi életében. Mennyiben más egy nemzet saját irodalmáról alkotott önképe, és az, amit a nagyvilág lát belőle? 

- Kertész Imre Nobel-díja világosan megmutatta, hogy a saját irodalmunkról alkotott önképünk illetve az a kép, amit a mi irodalmunkra nézve a külvilág lát, két teljesen különböző, alapjaiban eltérő dolog: olyan mű nyerte el az első magyar irodalmi Nobel-díjat, amelyet hazájában 2002 előtt a szakmán kívül nem ismert szinte senki. Nagyon optimista világlátás esetében esetleg lehet reménykedni abban, hogy ez a történés egy kicsit megbillentette merev önszemléletünket, s ezután talán gyakrabban fogjuk megkérdezni magunktól, hogy irodalmunk, vajh’, milyennek látszhat kívülről. (A NAT kanonizációs javaslatait nézve én magam azonban nem tudom osztani ezt az optimizmust.)

Ön szerint mely magyar írók érdemelték volna meg a díjat Kertész Imre mellett?

- Esterházy Péter, Krasznahorkai László és Nádas Péter.

Lesz-e még magyar irodalmi Nobel-díjasunk? Ha igen, kit látna szívesen annak?

- Lesz. Esterházynak és Nádasnak egyaránt örülnék.

Kire fogadna idén?

- Nem szívesen fogadnék. Ha azonban muszáj lenne – mondjuk: fegyverrel kényszerítene valaki – akkor csakazértis Nádas Péterre fogadnék (33:1), bár Haruki Murakamival valószínűleg jobban járnék (10:1).

Képek:

1. Kertész Imre átveszi 2002-ben az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban.

2. Szilasi László, író

3. Nádas Péter, író (fotó: Dobó László)