A sok helyen felbukkanó, gyakran régről ismert szereplők, a megkapó leírások, a végletekig élezett helyzetek és a csendek; egyszóval a Szív Ernő-univerzum mászást kínál, egészen a csúcsokig; elindulásokat, cipelést, pakolást és keresgélést, tájakat, időket, színeket. - Nagygéci Kovács József kritikája Darvasi László Ez egy ilyen csúcs című könyvéről.
(kulcs 1.) Sokféle értelemben pontos a kötet címe. A csúcsokra eljutni, egyáltalán: valahova eljutni, még egyáltalánabban: nekikezdeni eljutni – ez ebben a könyvben a legfontosabb motivikus elem. Darvasi Szív Ernővel olyan világokhoz jut el, olyan helyeket keres fel, ahová az olvasó mindig vágyik, legfeljebb nem tud róla.
Ilyen értelemben nevezhető a kötet prófétainak is, feltéve, hogy a próféta szót itt abban az értelemben használjuk, ahogy manapság nem szokás, azaz a próféta az, aki olyanra támaszt igényt, ami az ő megszólalásáig nem volt ismert, vagy másként volt ismert.
És akkor a kulcs nem a szerző, de még csak nem is a sokfelé járó, Aeneasként a céljáig el nem jutó, de legalább elinduló Szív Ernő, hanem maga az indulás, a menés, a létezés, itt meg ott. A hírlapíró, ahogy Darvasi sokszor, sokféleképpen elmondja, a tárcákhoz az életet használja, apróságokat, ilyen-olyan jelzéseket, történéseket – a kötet is tele van aprólékos leírásokkal, hosszan kitartott pillanatok megjelenítésével (kedvenc példa A New York-i piros füzetben a – végül mégsem halálos - szív(!)lövés).
További kulcs: szintén az amerikai részben az az önállóan is megálló, erős ötletből induló novella, melyben Szív azon töpreng egy építkezés figyelmeztető feliratát olvasva, hogy vajon a szakszerű és biztonságos munkavégzés kritériumai egyetemlegesek-e (igen) és, amennyiben azok, akkor a hírlapíró Szív ezeknek hogyan felel meg.
Persze a gondolatmenet megszakad, mert a Darvasira nagyon is jellemző visszafogott, de mégis (vagy épp ezért) erőteljes humor hozta fordulat szerint veszélybe kerül.
(kulcs 2.) Közben kiragyog a kötetből a költő-barátot elsirató ciklus, mely nem első közlés. Mégis szervesen illeszkedik a kötetbe, épp azért, mert ez az idézett (berlini) fekete füzetnek a (szintén berlini) kék füzet által lesz egy párja, ami – ahogy végigjutunk a szavakon, mondatokon – egyértelműen berlini kéknek, azaz az egyik legszebb színnek a hivatalosan jelölt neve. A berlini kék oldja a feketét, a berlini barangolás történetei pedig időben is másnak és másnak láttatják Szívet. (Aki napról napra is mást akar mutatni, küzd a kiszámíthatóság ellen, az ezzel együtt járó irányíthatóság ellen. Kicsi, de szép szimbolikus történet a mindennapos kocsma mindennapos csaposának mindennapos rutinnal végzett kiszolgálása elleni, pitiánernek tűnő, ám így is nagyon fontos küzdelem.)
(kis kulcsok) A sok helyen felbukkanó, gyakran régről ismert szereplők, a megkapó leírások, a végletekig élezett helyzetek és a csendek, melyeknek Darvasi igazán nagymestere, egyszóval a Szív Ernő-univerzum mászást kínál, egészen a csúcsokig; elindulásokat, cipelést, pakolást és keresgélést, tájakat, időket, színeket. Ezek az összes füzethez jó kulcsok, azonban az igaz bevezetést, a Szív, a tehetségtelen című novella adja meg.
(kulcs a többihez is) Érteni vélem és mégse értem a szerkesztő-elvet, amely ezt a szöveget szinte elrejtette a kötetben. Az egyenletesen jó írások között megbújva is kiragyog, ráadásul úgy sejtem, ez a legfrissebb írás (2014. márciusában jelent meg a Jelenkorban). Szív volt már buta (egészen pontosan: nagyon buta, lásd: Összegyűjtött szerelmeim), a tehetségtelen jelző itt nyilván erős, provokatív állítás lett volna a nyitóírás címeként. És mégsem értem, mert a szöveg tézis-novellaként való értelmezhetősége nyilvánvaló. Így sűrítek én, írja Darvasi, és így szívernőzök én (értsd: álldogál, vonatozik, üldögél, telefonozik, orgonál, író-olvasó találkozón szerepel), át az életen. „Regényes életű hírlapíró”– olvasható a kötet fülszövegében, jogosan.
Ám van valami, ami talán még ennél is lényegesebb. Akármelyik füzetről legyen is szó, a legfontosabb alkotórész a vergiliusi szójáték (lásd Aeneis IV.19.) szellemében is: a nő. A nő, akinek egyszer majd azt fogja mondani, hogy vigyél el engem. A nő, aki mindig mindenek felett van (lásd az idézett Vergiliust!). A nő, mondjuk egy tanárnő, akit Szív a tengerparton hosszan követ a tekintetével: biciklivel megy, és kissé lapos a bicikli hátsó kereke.
Minden súlyos ebben a kötetben, a könnyedség is. Ez egy ilyen csúcs. Kulcs a szerzőhöz, kulcs a modern magyar novellairodalomhoz, mely éppen e kötet miatt is nyugodtan kijelenthető módon: létezik.
