Ezt nézd meg! - Ne higgy Istenben! Vagy mégis?

Létezik Isten? Mennyire szabad hinnünk benne? Erre a hétre két olyan előadást ajánlunk, amelyek elbizonytalanítják az embert ezekben a kérdésekben. Az első filozófiai érvekkel és azon túllépve keresi a válaszokat, a másik inkább óvatosságra és megfontolásra intene: sokkal inkább az emberekre figyeljünk és ne az égiekre.

Karamazov testvérek (Radnóti Színház, r.: Valló Péter)

Dosztojevszkij meghatározó regényében egy nyomozást követhetünk végig, ám akárcsak a Bűn és bűnhődés esetében, itt sem a bűnügy a lényeg. Négy fiútestvért hoz össze egy apagyilkosság, hogy megvívják végső metafizikai harcukat, amely során összeütköznek a legerősebb érvek Isten létezése mellett és ellen. Valló Péter rendezése a nagy összecsapásokra koncentrál, kihangsúlyozva az ellentétes végleteket, és mint hogy ez a regényben férfiak között zajlik, elhagyja az összes női szereplőt. Dosztojevszkij sorai így letisztultan és elemi erővel hatnak a színpadon.


Az ellentéteket még erősebben kihangsúlyozza, hogy az előadás középpontjában a legambivalensebb testvér, Ivan (Szabó Kimmel Tamás) áll. Intellektusával oldaná meg a problémát, ám az egy ponton cserben hagyja. A gondolatok jól érvényesülnek az absztrakt színpadi térben. Hajnal Márton kritikájában így jellemezte a koncepciót: "Valló Péter rendező egy elvont térbe helyezi a történéseket: a jelzésértékű díszlet (Bagossy Levente), az elképzelt vagy kitalált szereplők megjelenése (a nagy inkvizítor és az ördög) és a kissé teátrális kompozíciók mind errefelé mutatnak." A lét végső dilemmáira mindenki kíváncsi, és mi is lenne jobb megoldás a nézőpontok megismerésére, mint ha különböző szereplőktől halljuk őket a színházban?

Az előadást május 19-én játsszák a Radnóti Színházban.

Istenítélet (Vígszínház, r.: Mohácsi János)

A hit egyik fontos aspektusa az, hogy kiközvetíti Isten akaratát az emberek felé. Különösen problémás ez a kérdés azokban a kultúrákban és korokban, ahol embereket ítéltek halálra a hitükért. Ilyen időszak volt a boszorkányüldözések kora is. Arthur Miller drámájában, A salemi boszorkányokban egy férfi a végletekig elmegy önmaga megtagadásában azért, hogy megvédje boszorkánysággal vádolt, halálraítélt feleségét. De lehet-e szembemenni egy egész közösség hitével, legyen az bármilyen irreális is?

Az Istenítélet A salemi boszorkányok "mohácsis" átirata (igaz, ezúttal egészen közel maradt a végeredmény az alapanyaghoz). Dicsuk Dániel 10 pontos kritikájában emelte ki az előadás erényeit: "Nem az a bravúr, hogy a főszereplők kifogástalanok, a nagy létszámú mellékszereplő csapat pedig tömegként és (amennyire azt a birkahabitus engedi) individuumként is létezik. Hanem az, hogy mindez az első pillanat és az utolsó hang között eltelt nem kevés játékidő során mindvégig koherens egészként, egyben látható, együtt létező, lélegző, mozgó és beszélő egységként működik."

Az előadást május 20-án játsszák a Vígszínházban.

Az előadásokat a 7óra7 ajánlja.