Fagyhalál

  • bovi / PORT.hu

Lucio Fulciról írta egy elemző, hogy a rendező horrorfilmjeiben a poklot ábrázolja, úgy, ahogy azt az ateisták elképzelik. Jens Lien " A kiállhatatlan"-járól, ha a filmet ezen a síkon értelmezzük, elmondható, hogy a purgatóriumban játszódik. Ott, ahol - a pokollal ellentétben - lehet élni, csak nem érdemes, ahol látszólag minden feltétel adott, hogy az ember boldog legyen, még sincs ok az örömre.

Andreas idegenként érkezik a városba, ahol mindent tálcán kap: lakást, jól fizető állást, csinos barátnőt, és mintha ez a kényelmesen berendezett világ egyvalamit szolgálna: hogy a férfi elfeledkezzen saját idegenségéről. A felszínen minden olajozottan működik, de az élet valódi élvezetét megakadályozza a mélyben rejlő végtelen sivárság. Az ételeknek nincs íze, az alkoholnak nincs hatása, az embereknek nincsenek érzései. Andreas kétségbeesetten próbál beilleszkedni, és elhinni, hogy mindaz, amit maga körül lát, természetes. Az udvariasságban odafigyelést, a testiségben szerelmet vél felfedezni. A mindennapi érintkezési formák, a különböző kapcsolatokhoz rendelt viselkedésminták megjelennek ugyan, de tartalom nélkül, mintha minden mosoly, minden kedves mozdulat csupán egy rég letűnt civilizáció értelmét vesztett szertartása volna.

A rendező abszurd humorral, esetenként horror-elemekkel fűszerezve meséli el egy érző ember megpróbáltatásait a hideg, értelmetlen, mondhatni kafkai világban. Andreas menekülni próbál, de egyre halványul a remény, hogy valaha kiútra lelhet.
A képi világot a hűvös árnyalatok uralják, a többnyire elegáns, visszafogott operatőri munka tovább hangsúlyozza az irritáló, de nem elviselhetetlen ürességet. John Christian Rosenlund kamerája csak ritkán mutat olyan képet, amely lényegesen különbözik a hétköznapok látványvilágától, ahogy Andreas történetének legtöbb epizódja is kísértetiesen hasonlít egy átlagélethez. Épp az a leghátborzongatóbb ebben a világban, hogy csak egy kicsit más, mint a miénk.

Andreas háromszor helyezkedik szembe a rendszerrel, ebből két alkalommal önmaga ellen fordul. Először, mintha nem akarná elhinni, hogy a környezete valódi, illetve meg akarna bizonyosodni arról, hogy legalább ő képes érezni: levágja a saját ujját. Másodszor a metró elé veti magát, a szerelvény át is gázol rajta háromszor, ő mégis életben marad. Miután önmaga megsemmisítésével kudarcot vall, újabb menekülési útvonalat keres. Egy sorstársa segítségével rá is akad egy apró résre, amin a túlvilág ígérete szivárog a pincehelységbe: süteményszag és gyereknevetés. Andreas és társa ásni kezd, a falba fúrt alagúton keresztül akarna újjászületni: bele a fene nagy boldogságba.

Hogy Andreas miért nem tud akarata szerint elpusztulni, egyértelmű: nincs élet, amit eldobhatna magától. Küzdelmének célja az igazi élet visszaszerzése, vagy legalábbis a szabadulás, azaz a halál. A célt azonban nem biztos, hogy eléri: az igazi élet talán nem is létezik, és az sem biztos, hogy van halál a halál után.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu