Fakó fejlövés

Az Intim fejlövésben nem díszlet a szexualitás, hanem egyszerűen erről szól a cselekmény. A pár millió forintból készített film nem hibátlan, de az egy forintra jutó hasznos pillanatok száma messze meghaladja a szemle átlagát.

Az elmúlt évek filmszemléjén azért volt csöcs bőven, de persze nem úgy, mint a Playboyban: inkább jelentéssel telve, szimbólumoktól duzzadva. Mert a magyar filmművészet nem egész estés Tutti Frutti Party csillámporos mellekkel, hanem virágmintás tapéta előtt, melegítő felsőben közösülő ösztön. Itt kérem minden dugás jelent valamit, vagy minimum polgárt kell, hogy pukkasszon.

Éppen ezért nem sok jót ígért az Intim fejlövés című film, ami szerint nem a meztelen nők miatt van tele a sztriptízbár, hanem mert félhomályban dübörgő zenére lehet igazán jól szenvedni. Négy férfi, négy fájdalmas történet fut össze ugyanabban a night klubban, és amíg ők a lányokat bámulják, mi az ő életük. Már a rövid tartalmi összefoglaló alapján is minimum két nemi erőszakot, fél tucat sírva smárolást, plusz egy-két jelentéssel teli szopatást jósoltam, persze rángatózó kézikamerával felvéve.

És mindez benne is van Szajki Péter első filmjében, bónuszként pedig kapunk egy nővé operált férfit és egy mellamputációt is, hogy tényleg bizarr legyen. Mégis az Intim fejlövés az idei filmfesztivál egyik legnagyobb meglepetése: a váratlan, vagy inkább hiteltelen fordulatok ellenére ugyanis működik a film, és mind a négy történet életre kell. Egyszerűen azért, mert a szexualitás ezúttal nem vizuális elem, üres póz, vagy olcsó polgárpukkasztás. Hanem egyszerűen a téma.

És ezt még az sem rontja el, hogy a kópia nézhetetlen, a beállítások unalmasak, a helyszínek pedig olyan semmitmondók, hogy az már az Életképekben is kínos lenne. A színészek és a sztori átlendít ezeken a nehézségeken.

Ugyan a film azt ígéri, hogy a cselekményszálak szépen-lassan összegabalyodnak majd, de végül ez elmarad: az Intim fejlövés tulajdonképpen négy kisjátékfilm ugyanarra a témára. Ugyan a rendezővel készült első interjúkban szó volt arról, hogy a night klubban is történnek majd események, a szereplők egymásra csodálkoznak, de ebből idő- vagy pénzhiány miatt nem lett semmi. Maradt a négy történet és az azonos befejezés: a sztriptízbárban maguk elé bámuló főhősök.

De szerencsére a négy sztori közül egyik sem lóg ki a sorból, mindegyikben van elegendő fordulat, színészi játék és mélység, hogy ne unjuk el. Nagy-Kálózy Eszter, Kovács Lehel vagy éppen Szabó Győző ráadásul még színt is adnak a fakó, DV-kamerával felvett képeknek, egy-egy jobb jelenetnél elfelejtjük a szemcsés kópiát, meg a kópia zavaró utánhúzását.

Az Intim fejlövés ennek ellenére megmutatta, hogy egyelőre 7 millió forintból tényleg nem lehet igazán jó egész estés játékfilmet készíteni, legalábbis nem mozivászonra. Csak még 3 millió forint kellett volna Szajki Péternek, vagy legalább egy kölcsön HD-kamera, hiszen ötletből, cselekményből és jó párbeszédekből így is volt elég.