Ki gondolta volna, hogy egy emberrablás és az azt követő szisztematikus kínzás képei is egész szórakoztatóra sikerülhetnek?
Ha már a kezdő képsorok megfogják az embert, szinte garantált, hogy az egész film rendben van. Itt egy fiú és két tinilány fut önfeledten egy olajfaligetben, majd a lányok elbújnak egy romos épületben. Egyikük egy félbevágott csőben húzza meg magát, a másik egy ruhásszekrénybe mászik be, de a fiú csak az elsőt találja meg: a szekrény üres. Pár másodpercbe sűrítve kapunk egy kis boldogságot, egy adag szépséget és a fokozódó feszültséget, majd a dermedt félelmet. Ezt kevesen tudják így összekeverni.
Senki ne veszítse el a fejét!
Hamar kiderül; egy meg nem nevezett izraeli városban pedofil sorozatgyilkos szedi áldozatait, és bár előkerül a legújabb áldozat, de a feje hiányzik – majdnem mellékes, de mégsem az, hogy a zsidó vallás szerint így nem temethetik el tisztességesen. A rendőrségnek van is gyanúsítottja, egy jelentéktelen, szürke kis tanár, akit veréssel próbálnak beszédre bírni, csakhogy az esetről videófelvétel kerül ki a netre, a felelős rendőrtisztet pedig felfüggesztik, ami nem jelenti azt, hogy leállna az ügyről. Az igazságszolgáltatást a saját kezébe véve már éppen elrabolná a tanárt – akit kezdünk lassan megsajnálni, mert őt is kirúgják állásából -, amikor beelőzi az utoljára megölt lány apja, és mind a rendőr, mind a tanár egy vidéki ház pincéjében találja magát egy-egy nehéz objektumhoz bilincselve. Innen kezd minden egyszerre hátborzongatóvá és furcsa módon nagyon szórakoztatóvá válni.
Izraelben járunk
Egy hasonló hollywoodi történetben mondjuk a rendőr és/vagy az apa kifejezetten markáns karakter lenne egy húzónév alakításában, ellenfele/áldozata pedig szintén ismert karakterszínész, és a film minden másodperce véresen komoly lenne. Ne is szaladjunk messzire: a Fogságban Hugh Jackmannel, Jake Gyllenhaallal és Paul Danóval majdnem szó szerint ugyanezzel a felállással operál, de aligha nevetett rajta bárki is. Itt nevetünk, és ez furcsa. Furcsa, mert nem szabadna nevetni, amikor valakit kínoznak, amikor valaki kislányokat erőszakolt és ölt meg, és mégis röhögünk, mert amit látunk, abszurd és gyakran röhejesen kisszerű. Már ott sejthető, mire számíthatunk, amikor a rendőr főhőst főnöke a „hozd be a fiad a munkahelyedre” nap keretében oktatja ki, vagy amikor a megölt lány apja ráveszi az ingatlanost, hogy a megvásárolandó ház pincéjében sikoltozzon, tesztelni, hogy mi hallatszik odakint. És ez még csak az eleje, és mivel Izraelben járunk, akárcsak egy Woody Allen filmben, itt is előkerülnek az idegesítő szülők, és felbukkan egy furcsa palesztin férfi is. Csakhogy ettől még mindig nem vígjátékot nézünk: a dráma megmarad.
Kínzó gondolatok
A fiatal rendezőpáros, Navot Papushado és Aharon Keshales első filmje, a tavalyi Titanicon vetített Veszettség is a gonosz humorra épült, ott is volt szabadon kószáló sorozatgyilkos és mindenféle kellemetlen következmény, de nem volt benne dráma. Itt hamar kiderül, hogy mindhárom férfi bűnös, de legalábbis hibás valamiben, és ez végig ott lebeg a fejük felett, ahogy azt sem tudjuk, akit valóban véres jelenetek során egy székhez kötözve kínoznak, bűnös vagy ártatlan, és a kínzás célja sem csak a beismerés kicsikarása vagy a bosszú, hanem a hiányzó fej visszaszerzése. Quentin Tarantino (állítólagos) kedvenc tavalyi filmje nem finomkodik, de nem is akar túlságosan nagyot dobni. Gondosan építi fel a feszültséget, majd pár viccel enged rajta, hogy aztán újra bekeményítsen, és első ránézésre tökéletesen érdektelen szereplőkkel visz végig egy olyan sztorit, ami távolról sem érdektelen.
Kinek ajánljuk?
- Akik szeretik, ha egy film kiszámíthatatlan.
- Akik vevők a fekete humorra
- Akik jól bírják a vért.
Kinek nem?
- Lányos apáknak.
- Akik eleve nem ülnek be egy horrorra.
- Akik nem bírják a vért.
8/10
