Film, színház, muzsika

Biztos, ami biztos, már a főcím előtt ott díszeleg öles betűkkel szedve a szerző világmárkákkal vetekedő neve: William Shakespeare's The Merchant of Venice. Kevesek kiváltsága az ilyen elsőség, Hitchcockon és Tarantinón kívül hirtelenjében nem is ugrik be senki más, aki ilyen sokra vitte volna a Paradicsommal határos filmiparban. Ekkora népszerűség esetén számos érv - elmaradt jogdíjak begyűjtése, médiaszereplések stb. - szól a feltámadás mellett, mielőtt azonban a neves szerző úgy döntene, hogy szívesen ünnepeltetné magát a filmgyár büféjében, jobb, ha még időben szólunk: a csinnadratta és hajbókolás többnyire nem annyira Shakespeare zsenijének, mint inkább a Shakespeare-felhasználó celluloidhírességeknek, a veretes szövegnek való heroikus nekigyürkőzés tényének szólnak.

Nagy a verseny a nagymonológokért, de - akárcsak egy Woody Allen-produkcióban - a szövegmorzsákra is hétpróbás hírességek várnak: átutazott már a shakespeare-i színpadon Mel Gibson és Keanu Reeves is, a díszgyürkőzők között pedig ezúttal Al Pacinót és Jeremy Ironst találjuk; előbbit a zsidó uzsorás Shylock, utóbbit a kölcsönhöz folyamodó keresztény kalmár, Antonio szerepében. Meg kell hagyni, mindketten derekasan állják a próbát, s látható megkönnyebbüléssel veszik, hogy a szövegmondás nehézségein túl nem kíván tőlük - ahogy azt mostanában nem egy friss feldolgozás esetében tapasztalhattuk - extra mutatványokat, táncoskomikusi vagy akrobata erőfitogtatást a szerep.

Michael Radford régi újdonsága, hogy nem hangszereli át, nem alakítja saját képére a drámát: az angolosan iskolázott rendező elsősorban kor- és szöveghűségben utazik, azaz inkább a színdarabhoz gyárt - igen mutatós - képeket, mintsem önálló mozifilmet forgat. Ennek is megvannak a maga előnyei, nem utolsósorban az, hogy e rendezői módszer jóvoltából egy jegy áráért rögtön két, egymás mellett békésen megférő, ám egymással csak ritkán érintkező filmet kapunk.

A filmszerűbb film - amúgy iskolatévésen - a korabeli Velence látképét kínálja: a pazar palotabelsők és a baljóslatú gettóvilág díszletei mellett az arcul köpött uzsorások és fintorgó nemesek, a dorbézolók és feslettek, az üzletelők és imádkozók teljes statisztériáját. Tetőtől-talpig jelmezesen, de e szép, mozis valóságtól teljesen függetlenül közlekednek a pazar díszletben Shakespeare szereplői, akik körül, akár tetszik, akár nem, amint monológjukba kezdenek, színpaddá zsugorodik a játéktér. Vélhetően éppen ez a szűkebb, színpadi valóság az, amire egyes, színészi ambíciókkal is megvert sztároknak annyira fáj a foguk, s Radford kívül mozi - belül színház produkciójában Pacino és Irons (illetve a kisebb szerepek kisebb sztárjai) is biztonságban, ám mégis a nagy nyilvánosság előtt szavalhat.
Minthogy az antiszemitizmus gyanúját, mely e híresen sokat zsidózó darabbal szemben néhanapján fel szokott merülni, Radfordnak már a bevezető szöveg segítségével sikerül elhárítania, színészeinek tényleg nem lehet másra gondja, mint hogy letegyék a shakespeare-i mestervizsgát.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu