Finálé

David Yates több csalódást is okozott már nekünk a Harry Potter sorozat során, szerencsére azonban a fináléra összeszedte magát, és látványos, izgalmas, tablószerű végkifejlettel ajándékozta meg a rajongókat, ezúttal 3D-ben is.

Kezdjük talán ezzel. Jópofa ajándékkal lepték meg a sajtó munkatársait a vetítésen, mindenki kapott egy tipikus Harry Potter féle kerek, 3D-s szemüveget, az egyik legklasszabb repicucc, amit valaha láttam – remek motiváció, hogy 3D-be nézzük meg a filmet a hagyományos verzió helyett. Persze nem csak ez szól emellett: a film látványtervező csapata nagyon szépen használta a technikában rejlő lehetőséget, a 3D-s filmeknek szinte kötelezőnek számító hullámvasútos jelenetet kivéve nem tolakodott előtérbe a technika, mindvégig alázatosan szolgálta a történetet.

A történetről nem nagyon érdemes beszélni, gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, Harry és Voldemort utolsó nagy harcát követhetjük nyomon – persze lesznek meglepetések is bőven, akik még nem olvasták a könyveket, biztosan néznek egy nagyot. Sokkal fontosabb szólni a színészgárdáról. A filmben szinte minden eddigi szereplő felvonul, ha csak néhány apró epizódra is, de az angol színészóriások egész serege bukkan fel a film különböző pontjain. A három főszereplő a sorozat végére igazi felnőttként játszik, különösen igaz ez a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe-re, aki sok évnyi bizonytalanság után végre teljes magabiztossággal hozza a világ sorsáért felelős varázslót. Társai, Emma Watson és Rupert Grint úgy támogatják ebben, mint Harry-t Hermione és Ron, bár hozzá kell tennem, az utóbbi karaktert alakító Grint az utolsó részekre a könyvben nem érzékelhető egyre kisebb és kisebb hangsúlyt kapott. A film egyértelműen legerősebb alakítása Alan Rickmané, aki Perselus szerepében jobb, mint valaha.

Ugyancsak kijár az elismerés a magyar szinkronszínészeknek. Mostanában sok szinkron esetében érzem, hogy igencsak össze lett csapva, az új Harry Potter részt azonban nem érheti ez a vád.

Azért persze a film nem lett tökéletes darab. A legnagyobb hiányossága, hogy a látványra és az akcióra fókuszáló történet kedvéért igencsak elnagyoltan kerül bemutatásra a szereplők érzelmi világa, és a forgatókönyv számos, a könyvben igencsak fontos részletet éppen csak felvillant. Ron és Hermione egymásra találása hét keserves rész után még 2 egész percet sem kapott, Piton emlékei szintén sokkal rövidebben lettek bemutatva, mint azt jelentőségük indokolja. Borzasztóan elnagyolt a Dumbledore-fivérek kapcsolatának bemutatása, és sokkal többet is ki lehetett volna hozni a Harry és Voldemort között fennálló kapocs ismertetéséből. Különösen fájóak ezek a hiányok, ha tudjuk, hogy az előző rész hosszú és vontatott volt, és olyan jelenetek húzták benne az időnket, mint amilyen Harry és Hermione igencsak kínos közös tánca volt. A két rész közti egészséges egyensúly megteremtésével több idő jutott volna a fentiek ábrázolására, és talán a két rész közül az elsőre is nagyobb örömmel emlékeztünk volna.

A fentiekkel egybevetve sem vitathatjuk el azonban David Yatestől, hogy eddigi munkássága során a legjobb Harry Potter részt készítette el, ami valóban üditő, szórakoztató és méltó befejezése egy filmtörténetileg is rendkívül nagy hatású sorozatnak.

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás