Finálé

David Yates több csalódást is okozott már nekünk a Harry Potter sorozat során, szerencsére azonban a fináléra összeszedte magát, és látványos, izgalmas, tablószerű végkifejlettel ajándékozta meg a rajongókat, ezúttal 3D-ben is.

Kezdjük talán ezzel. Jópofa ajándékkal lepték meg a sajtó munkatársait a vetítésen, mindenki kapott egy tipikus Harry Potter féle kerek, 3D-s szemüveget, az egyik legklasszabb repicucc, amit valaha láttam – remek motiváció, hogy 3D-be nézzük meg a filmet a hagyományos verzió helyett. Persze nem csak ez szól emellett: a film látványtervező csapata nagyon szépen használta a technikában rejlő lehetőséget, a 3D-s filmeknek szinte kötelezőnek számító hullámvasútos jelenetet kivéve nem tolakodott előtérbe a technika, mindvégig alázatosan szolgálta a történetet.

A történetről nem nagyon érdemes beszélni, gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, Harry és Voldemort utolsó nagy harcát követhetjük nyomon – persze lesznek meglepetések is bőven, akik még nem olvasták a könyveket, biztosan néznek egy nagyot. Sokkal fontosabb szólni a színészgárdáról. A filmben szinte minden eddigi szereplő felvonul, ha csak néhány apró epizódra is, de az angol színészóriások egész serege bukkan fel a film különböző pontjain. A három főszereplő a sorozat végére igazi felnőttként játszik, különösen igaz ez a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe-re, aki sok évnyi bizonytalanság után végre teljes magabiztossággal hozza a világ sorsáért felelős varázslót. Társai, Emma Watson és Rupert Grint úgy támogatják ebben, mint Harry-t Hermione és Ron, bár hozzá kell tennem, az utóbbi karaktert alakító Grint az utolsó részekre a könyvben nem érzékelhető egyre kisebb és kisebb hangsúlyt kapott. A film egyértelműen legerősebb alakítása Alan Rickmané, aki Perselus szerepében jobb, mint valaha.

Ugyancsak kijár az elismerés a magyar szinkronszínészeknek. Mostanában sok szinkron esetében érzem, hogy igencsak össze lett csapva, az új Harry Potter részt azonban nem érheti ez a vád.

Azért persze a film nem lett tökéletes darab. A legnagyobb hiányossága, hogy a látványra és az akcióra fókuszáló történet kedvéért igencsak elnagyoltan kerül bemutatásra a szereplők érzelmi világa, és a forgatókönyv számos, a könyvben igencsak fontos részletet éppen csak felvillant. Ron és Hermione egymásra találása hét keserves rész után még 2 egész percet sem kapott, Piton emlékei szintén sokkal rövidebben lettek bemutatva, mint azt jelentőségük indokolja. Borzasztóan elnagyolt a Dumbledore-fivérek kapcsolatának bemutatása, és sokkal többet is ki lehetett volna hozni a Harry és Voldemort között fennálló kapocs ismertetéséből. Különösen fájóak ezek a hiányok, ha tudjuk, hogy az előző rész hosszú és vontatott volt, és olyan jelenetek húzták benne az időnket, mint amilyen Harry és Hermione igencsak kínos közös tánca volt. A két rész közti egészséges egyensúly megteremtésével több idő jutott volna a fentiek ábrázolására, és talán a két rész közül az elsőre is nagyobb örömmel emlékeztünk volna.

A fentiekkel egybevetve sem vitathatjuk el azonban David Yatestől, hogy eddigi munkássága során a legjobb Harry Potter részt készítette el, ami valóban üditő, szórakoztató és méltó befejezése egy filmtörténetileg is rendkívül nagy hatású sorozatnak.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu