Fiúk (és egy lány) a zártosztályról – Suicide Squad kritika

  • Vízer Balázs / PORT.hu
  • Baski Sándor / PORT.hu

Papíron nagy ötletnek tűnt adaptálni a DC egyik legőrültebb képregényét, kár, hogy a stúdió nem tudta eldönteni, mihez kezdjen a koncepcióval. A jelige az volt, hogy „mindent bele.” Az eredmény: káosz.

Kinek ajánljuk? Margot Robbie legnagyobb rajongóinak, és azoknak, akik nem bánják, ha egy vagány blockbusterre fizetnek be, és helyette egy vagánykodó B-filmet kapnak.

Képregényfilmet csinálni gyakorlatilag olyan, mint engedélyt kapni a pénznyomtatásra – gondolhatnánk, látva a műfaj elképesztő felfutását az ezredforduló óta. Ez persze egyáltalán nincs így, jól adaptálni művészet, csak annak szokott sikerülni, aki pontosan tudja, mit akar, és ismeri a közönség igényeit is. Ez a legnagyobb különbség a Marvel Studios és a DC Entertainment között. Amíg az előbbi precízen megkomponált terv szerint építi a filmes univerzumát, addig a fáziskésésben lévő DC fejesei koncepció nélkül kapkodnak. Egyetlen céljuk minél nagyobb szeletet kihasítani a tortából. Úgy viselkednek, mint Gavin Belson a zseniális Szilícium-völgy sorozatban: eredeti ötletek kidolgozása helyett fél szemmel állandóan a konkurenciát figyelik, és kétségbeesetten próbálják a trendeket követni.

Ennek a kapkodásnak tökéletes mementója lett a Suicide Squad - Öngyilkos osztag. A galaxis őrzőinek némileg váratlan sikere győzte meg a DC illetékeseit arról, hogy a nagyközönség immár készen áll egy olyan képregénymozira, amiben egy csapatnyi szupergonosz a főhős. A hangulatot a témához és a képregény-eredetihez hűen kicsit komorabbra vették, legalábbis a tavalyi Comic Conon bemutatott képsorok még erről árulkodtak. Az első hivatalos trailerbe viszont már belevágták az összes poént, és ez a könnyedebb, vagányabb verzió annyira tetszett a stúdió illetékeseinek, hogy „megkérték” David Ayer rendezőt (Harag, Szabotázs), varrjon a gombhoz kabátot, vagyis utóforgatással tegye a végeredményt hasonlóbbá az előzeteshez. (Döntésükhöz állítólag a februárban bemutatott Deadpool sikere is hozzájárult.)

Ezek után aligha meglepő, hogy az Öngyilkos osztagban legalább akkora a zavar, mint a Margot Robbie által alakított Harley Quinn fejében. A szereplők bemutatásának szentelt majd egy órás felvezetés alatt még akad pár értékelhető epizód, de már itt sem világos, miért kellene, hogy érdekelje a nézőt a pszichopatákból verbuvált osztag sorsa. A karakterek közül csak Deadshot figurája lett tisztességesen kidolgozva, vele még szimpatizálni is lehet, nem kis részben Will Smithnek is köszönhetően, a többiek viszont erősen alul vannak írva. Ettől persze még lehetnének viccesek és szórakoztatóak, de Ayer és a stúdió mintha nem érezné a különbséget a jópofaság és a jópofáskodás között, amit leglátványosabban Jared Leto gátlástalanul és mégis unalmasan ripacskodó Jokere illusztrál. Az Öngyilkos osztag annyira görcsösen szeretne menő lenni, hogy pont ettől az átható izzadságszagtól nem sikerülhet neki.

Ortodox képregényfilmként ennek ellenére akár még működhetne is, az alapkoncepció ugyanis kétségkívül méregerős, de néhány képi geget leszámítva a látványvilág teljesen konzervatív, az akciójelenetek jó indulattal is csak átlagosak, a főgonosz motivációja pedig körülbelül annyira van kidolgozva, mint Hókuszpóké. Ha nem tudnánk, hogy Ayer rohamtempóban, másfél hónap alatt írta meg a filmet, akkor is szembetűnőek lennének a forgatókönyv hiányosságai. Más kérdés, hogy pont az aránytévesztések és a slendriánságok miatt válik egy idő után bűnös élvezetté film, valahogy úgy, ahogy annak idején a legendásan béna Batman és Robin. Egyszerűen látni kell, hogy elhiggyük, lehetséges ennyire elbaltázni valamit.

Értékelés: 4/10