Galamb és elefánt

Emlékeznek? Éppen egy évvel ezelőtt, márciusban vetítette a Toldi Mozi Tim Robbins Cradle Will Rock c. filmjét: New York, 30-as évek. Forrongó baloldali gondolatok, művészeti pezsgés és a háború előszele. Diego Rivera, a mexikói festőfejedelem kap megbízást, hogy falfestménnyel díszítse a Rockefeller Center fogadóterét. Sokkoló mű születik, kompromisszumok nélküli, mely nyíltan vállalja a munkásokkal való szolidaritást. Szerepel a képen Lenin portréja is. Rivera semmilyen nyomásra nem hajlandó eltávolítani: keze munkáját kalapáccsal verik le a csillogó irodaház faláról.

Tim Robbins-nál ez csak históriai epizód, példázat a művészet megvesztegethetetlenségéről. A pillanatképről azonban hiányzik még valaki, a csodált mester társa, barátja, felesége, elvtársa: Frida Kahlo. Julie Taymor nagy gondossággal készült életrajzi filmje végre hitelesen beszél Frida életéről, művészetéről, kultikus alakjáról. A művészet értőinek szűkebb köréből kilépve a világ is rácsodálkozhat Frida fájdalommal teli, szürrealista alkotásaira.

Frida Kahlo 1907-ben született Mexikó City-ben. Sorsát egy tragikus autóbusz-baleset határozta meg végérvényesen, 18 éves korában történet. Hónapokig ágyhoz volt láncolva, gipszpólyában, darabokra esett csontokkal. Sikerült felépülnie, újra járhatott, de a fájdalmak egész életét végigkísérték. Teste folyton akadályozta a szárnyalásban: börtön és kolonc volt egyszerre.
Mozdulatlanságra kárhoztatva kezdett el festeni, ebből merített erőt. Kifestette magából a kínzó fájdalmakat. Később is élete momentumai, sokkoló élményei adták képei témáját. Elsőként a legilletékesebbhez, az ünnepelt sztárhoz vitte tablóit: Diego Rivera, a nőfaló hedonista le volt nyűgözve. A képektől és Frida életteli lényétől egyaránt. Kettejük házasságágáról mondták, hogy az egy elefánt és egy galamb egyesülése. Kapcsolatuk egy életen át tartó szövetség volt, de szexuálisan nyitott viszony.

Mexikó a maga valójában csodálható a filmben. A teljes mozit eredeti helyszíneken forgatták. És állandóan jelen van a sajátos mexikói muzsika: gitárszólók, szomorú latin balladák. Fülbe mászó dallamok. Egyedül Frida híres szülőházát, az ún. Kék Házat kellett stúdióban felépíteni, mivel ma múzeumként működik. Telt, szikrázó színek, narancsok és vörösek uralják a képeket. Rodrigo Prieto kamerája érzékenyen bánik a túláradó fénnyel: használja, de kordában is tartja. A rendező Frida képeit is magától értetődően illeszti a filmbe. Sajátos animációk ezek, mozgó festészet. Ki-be lehet lépni filmkép és festmény között. Élet és művészet szétbogozhatatlanul összefonódik.

Salma Hayek alakítása hitelesíti a filmet igazán. Fridaként egyszerre mutat ős asszonyiságot szépséges indián ruháiban és elvetemült vadságot férfikosztümben. Folytonos vibrálás, impulzív életerő jellemzi. Végigsistereg a filmen. Alfred Molina (Diego Rivera) esendő bűnöst formál, egy bűneitől szabadulni képtelen élet-élvezőt. Színészi remeklés mindkettő.

Igényesség és alázat a Frida. Művészfilm egy különleges művésznőről, aki hatalmas energiával küzdött állandó szenvedései ellen, az életért. 1954-ben hunyt el. Utoljára ezt másolta naplójába: "I hope the leaving is joyful and I hope never to return. - Remélem a távozás boldogság és remélem, soha nem térek vissza."

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu