Összeállt a mű, előttünk A Gyűrűk Ura filmtrilógia harmadik, befejező része. Tolkien, ha eddig forgott is, talán megnyugodhat a sírjában. A gyermekded indítás, a láványosságba fúlt folytatás után a befejezés bizalmat érdemlő jóvátétel. A sorozat legsikerültebb része. Az előzőekhez képest átlátható történettel, nagyjából értelmezhető figurákkal. Amennyiben egy képregény igényt tart az értelmezésre.
Peter Jackson rendező rendkívül ambiciózus vállalkozása azzal az eredménnyel járt, hogy a Tolkien-regényből grandiózus mozgó-képregény állt össze. Tolkien az olvasó közreműködő fantáziájára bízta a regény fantazy-világának képpé alakítását. Jackson a legkiválóbb technikusokra. Technikusai hibátlan munkát végeztek. A kilenc órás képfolyamban fantasztikus fantazy-világot hoztak létre. Olyat, ami lenyűgöz. Öt percig. Öt perc után a rendezőnek kell lépnie, különben a lenyűgözésből nyűg lesz. A semmi álcája. A szem kápráztatása. Agysorvasztás. Gyengédebben szólva: infantilizálás. Nevezik tömegszórakoztatásnak is. A Gyűrűk Ura talán ezért is majdnem reménytelenül kemény falat a film számára: túl gazdag, tökéletesen öntörvényű, a mélyében is felfedezendő titkokat hordozó világ ahhoz, hogy sérülés nélkül átültethető legyen egy másik műfajba.
Nincs miért kételkednem, a trilógiával Jackson nyilván többet akart, miközben mégis beleveszett a technikai varázslatba. A Tolkien-figurák útját az epikus bőségben sorjázó külső részletekkel elegendőnek látta illusztrálni, belső adottságaik, cselekedetük rugói láthatatlanok maradtak a mozijában. Filmhőseinek történetük van, sorsuk nincs. A király visszatér című részben végre ez a történet követhető, érdekes, jól szerkesztett. Igazi mozi. Végre nem csak kivételezett helyet, hanem önmagukon túlmutató tartalmat is sugallnak a káprázatosan megtervezett és megteremtett látványosságok. Összhangba került mese és látványvilág: szemre egy középkoriba oltott sci-fi lélegzetelállító külsőségeivel lep meg, szerencsés pillanatokban pedig sorsot, érzelmet, belső küzdelmet villant fel egy-egy figurájában.
Két fő szálon fut a mese története. Az egyik ott folytatja a két hobbit veszélyekkel teli útját, ahol az előző rész abbahagyta. Frodó és elmaradhatatlan társa, Samu a furcsa kis szörnyecske, Gollam kíséretében igyekszik teljesíteni a feladatot, a Végzet Hegyén megsemmisíteni a gyűrűt. A másik szál, maga is több szálra bomolva, Szauron félelmetes seregeinek támadását, az emberek fenyegetett városa, Minas Tirith védelmére szövetkező csapatok harci készülődését, Gandalf és Aragorn más-más utakon indított, majd egyesített erőfeszítését követi nyomon. A harci jelenetek káprázatosak: a speciális hatáselemekkel és trükkökkel itt a rendezői intelligencia igazi életre kelti a Tolkien-mitológia legfélelmetesebb lényeit is, miközben villanásnyi jelenetekben a bátorság, az összetartás, az önfeláldozás jellempróbáival és árnyalataival sem marad adós. Az égő pofájú faltörő sárkány, a vijjogó-sikoltozó szárnyas "ősgyíkok", a szörnyűséges erejű orkok, a toronymagas elefántszerű harci lények a nyolc agyarukkal, a holt harcosok özönlése a Holtak Ösvényéről megtérő Aragorn vezetésével - vitán felül a hatáskeltés legmagasabb színvonalát képviselő teljesítmény. Közben a két mókás kis hobbit, Pippin és Trufa csetlése-botlása, személyes drámák lendítik tovább a mesét, amelyben ismét kiemelt szerepet játszik a valóságos új-zélandi tájból és ügyes digitális eljárásból született fenséges, egzotikus vagy félelmetes színhelyek látványa. A vizuális részletezésnek ára van. Nem biztos, hogy a Tolkien-rajongókon kívül más is érti például Aragorn belső kételyeit, vagy a tündéri Arwen tünde szerelmének és választásának emberfeletti tétjét, vagy a város meghasonlott helytartójának igazi konfliktusát, érzékeltetésükre már nem jutott idő a majd három és fél órás játékidőből. A befejező rész kétségtelenül két legkarakteresebb szereplője a Frodót kísérő Samu és Gollam. A kis hobbit és a tudathasadásos szörnyecske közvetíti azt a drámát, ami a filmtrilógiában a leginkább napjainkhoz szól. Ez a dráma a hatalom birtoklásának vágyáról, és a vele szemben állított nemes cél, a világ megmentése közti feloldhatatlan ellentétről szól.
Samuban a jó győzedelmeskedik. Jutalma Középfölde békéje. Mosolygó arcával búcsúzik a trilógia: dalos hobbitok, hancúrozó gyerekek, virág az ablakban, szerető feleség a házban, szívhez szóló nagyzenekari szólamok. A grandiózus képregény-folyam a tündéri giccs szelíd hullámain tűnik el a vászonról.
