Hajszál híján 6:3, avagy játszd újra, Tutti

  • legát / Mancs

Apám valamikor a hetvenes évek közepén bízott rám egy ereklyeként kezelt kordokumentumot, a Béke és Szabadság elnevezésű heti képes agymosás ronggyá lapozgatott példányát. Az 1953-as keltezésű újság az évszázad mérkőzését követően jelent meg, így aztán nem is békéről, szabadságról, sokkal inkább győzelemről és dicsoségről szólt: címlapján Grosics, a fekete párduc, amint gólörömében cigánykereket vet, középen poszter az aranycsapatról, valamint bőséges képanyag a londoni hatháromról, nyilatkozatok, karikatúrák, bökversek. Ebben a kavalkádban egy hazai képriport is helyet kapott, különböző élethelyzeteket mutat be, amint a nép a rádióra ragadva követi a Wembley-ben történteket. A fotós fodrászüzletben, uszodában, kocsmában és áruházban örökítette meg, hogyan reagáltak a pestiek Szepesi György Londonból érkezo evangéliumára.

Nem tudom, Tímár Péter látta-e a korabeli újságot, de legújabb filmjében, a 6:3, avagy játszd újra, Tuttiban szinte egy az egyben ez a képriport kel életre, legalábbis ami a helyszíneket illeti. Viszont a szereplők nem tudják élvezni a közvetítést, sot kimondottan bosszankodnak. Persze nem Puskás vagy Czibor teljesítménye hallatán, hanem azért, mert fölbukkan egy kibic, egy nagypofájú szalajtott, aki elrontja örömüket azzal, hogy előre bemondja a gólokat. Nem is sejtik, hogy Tutti, a poéngyilkos a jövőből, pontosabban a mából érkezett. A 6:3-ban tulajdonképpen ugyanaz az alaphelyzet, mint a Vissza a jövobe című hollywoodi széria esetében, időutas érkezik, csakhogy itt a tudományos-fantasztikus műfaj inkább érzelmi-fantasztikus: Tutti, a kukás egy lomtalanítás során megtalálja Hidegkúti Nándor legendás 9-es mezét, és ezt felpróbálva zuhan vissza negyvenöt évet, hogy végigélje a hathárom korabeli hangulatát a korabeli Budapesten.

Tímár Péter többször is lenyilatkozta, ezzel a filmmel szeretné megmutatni "az ötvenes évek világát annak a korosztálynak, amely csak a történelemkönyvekből ismerheti ezt az időszakot". Van ebben egy adag ellentmondás, ugyanis a rendez hároméves volt az aranycsapat dicsősége idején, tehát ő sem szállíthatta első kézből az ismeretanyagot, ám ez mégsem ártott az ismeretterjesztő célzatnak. Egyfelől mert így elkerülhette azt a "bepárásodott szemű mítoszt", azt az unalmas közhelybenjárást, ami az évszázad mérkozésével kapcsolatban a kortársakat hatalmába szokta keríteni, másfelől - és ez a fontosabb - Tímár Péter mellőzte a vérciki frázisokat, amire eddig még egyetlen magyar rendező sem volt képes, amikor az ötvenes évekrol forgatott filmet. A 6:3-ban nincs lefüggönyzött fekete autó és házkutatás, bőrkabátos karakterszínészek sem bukkannak fel percenként nagy karimájú kalapban, sot vörös csillagot se nagyon látni, és ez még akkor is elismerésre méltó, ha tudjuk: a meccs idején Sztálin már nem élt, és a magyar miniszterelnök Nagy Imre volt. Ez lehet az oka, hogy Tímár Péternek maradéktalanul sikerült teljesítenie szellemidéző célját, egyéni módon, mégis hitelesen érzékelteti az ötvenes évek hangulatát. Csont nélkül el tudja hitetni, legalábbis velünk, szerencsés később születettekkel, hogy a korszak úgy volt szürke, karikás szemő, rosszul öltözött, depressziós, ahogyan ő látja. A film ugyanis olyan atmoszférát teremt, hogy nem lehetnek fenntartásaink, minden kockáját, ami 1953 novemberét idézi, el kell fogadnunk.

A 6:3 azonban nem filmetűd vagy történelmi lecke fiúknak, hanem vígjáték, egészen pontosan közönségfilm, hogy ezt a borzalmasan hülye kifejezést használjuk. A főszerep Eperjes Károlyra íródott, és ő él a jutalomjáték-lehetőséggel, a megszokott elánnal kommentálja, üvölti, nyomulja végig a filmet. Ha ez lenne első főszerepe, megfulladnánk a röhögéstoől, és leborulnánk zsenialitása elott, de Eperjes már olyan sokszor hozott hasonló karaktert, hogy ezzel a szereppel nem igazán tud meglepetést okozni. Ez persze egyáltalán nem baj, sot épp ellenkezőleg. Eperjes lelkes, őrült figurája, tulajdonképpen "sztársága" az, ami becsalogathatja a célközönséget a moziba, mert azok a fiatalok, akik jegyet váltanak erre a filmre, egészen biztos, hogy nem az "ötvenes évek világára", de még csak nem is Puskás Öcsi szellemére kíváncsiak, hanem az ismert színész ismert bohóckodásaira. Tiszta sor, Kabos Gyula idején ugyanez volt az ábra.

Csakhogy az ötvenes évek Magyarországáról nem lehet vegytiszta burleszket, pezsgő limonádét készíteni, ez egész egyszerően ízléstelen volna. Tímár Péternek azonban majdnem sikerült a lehetetlen: hiteles, ám mégis szórakoztató filmet létrehozni egy szomorú idoszakról, úgy, hogy nem süt át rajta a cinizmus, de nem is közhelyszerű. Tímár szinte minden akadályt legyőzött, remek alapötletből indult, fantasztikus hangulatot teremtett, nagyszerű színészeket (Eperjes mellett Szalai Kriszta és Cseh Tamás nevezhető fobb szereplőnek, epizodistaként viszont olyan arcok bukkannak fel, mint Kállai Ferenc, Kern András, Máté Gábor, Dörner György, Gálffi László és még sokan mások) szerződtetett, jó zenéket használt, csupán egy dologról feledkezett meg, dramaturgról. Nagyon hiányzik valaki, aki kívülállóként tárgyilagosan átfésülte volna a rendező által írt forgatókönyvet. Akkor a film vége felé talán nem csendülnek fel hárompercenként - különben egészen kiváló - dalok, és a kezdeti fergeteges komédia nem laposodik el kissé. És ami ennél is fontosabb: talán mellőzve lettek volna az olyan sematikusan ábrázolt alakok is, mint a flúgos DISZ-aktivistalány vagy a homoszexuális kabinos, és valószínűleg kimarad az a közönséges jelenet is, hogy a góloknak együtt örül a kihallgatótiszt és a félig agyonvert gyanúsított.

Kár ezekért a kínos apróságokért, de a 6:3 még így is kimondottan profi, szórakoztató film, amit érdemes megnézni. Az első olyan közönségfilmnek készült közönségfilm, ami nem puszta rutin és ripacskodás.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu