Halál, lista nélkül

Ben Wheatley az utóbbi évek legjobb horrorjai közé sorolt Halállista című filmjével szerzett reputációt, a Vérturistákban pedig szerzői világának vígjáték-potenciáljával játszik el.

A brit rendező első nagyjátékfilmje a mindössze két hét alatt forgatott Down Terrace című gengsztermozi, ami egy hippiből maffiózóvá avanzsált családfő vezette drogdíler-família hétköznapjaiba enged bepillantást. Véres leszámolások helyett családi tűzfészekre koncentrál, követve a "mosogatódráma" szocio-realizmus brit hagyományait. Nagyban épített a családias színészgárda ötleteire és rögtönzéseire, akik fekete komédiába fordították a gengszter-drámát. Wheatley stílusa Mike Leigh metódusait idézi, azt is mondhatnánk, ő Leigh zsánerfilmes megfelelője (bár legfontosabb inspirációjaként Alan Clarke-t említi). A film végén elharapódzik az erőszak, elszabadul a body count – ez már a Halállistát vetíti előre, melyben a Down Terrace stábjának több tagja is visszatér.

A Halállistában Wheatley ugyanazt teszi a horrorral, amit debüt-filmjében a gengszterfilmmel: elidőzik a karaktereknél, a vége-főcím tanúsága szerint (additional dialogue by cast) a színészek ismét sokat improvizáltak. A két bérgyilkosról szóló filmet sokan az Erőszakikhoz hasonlították fekete humora miatt, pedig több köze van a konspirációs thrillerekhez, na meg a horrorhoz. Bár a felütés itt is kisrealista, Wheatley az angolszász thrillerből és horrorból építkezik szinte már (a színészei ötleteire ugyancsak nyitott) Tarantino stílusában – ha elmondanám, melyekből, azzal le is lőném a poénokat. Aki a filmrajongói lelkendezést és a pozitív kritikákat olvasva nézi meg, azt csalódás is érheti, így voltam ezzel jómagam is, de kétszeri megtekintés után úgy vélem, szándékos a végső katarzis hiánya – e szempontból a Halállista a Mulholland Drive és a Varga Katalin balladájának rokona. Wheatley szánt szándékkal megy az idegeinkre, nyugtalanító atmoszférát teremt, minden jelenetével mélyvízbe dobja a nézőt, szinte átcsap avantgárdba Olyannyira, hogy a filmet eredetileg Morton Feldman zavarba ejtő avantgárd darabjainak ritmusára vágták (azaz ezeket használták temp track-ként), aztán egy ehhez hasonló eredeti score-t készítettek, melyhez például cápák és sertések hangját keverték. Ez az egy film elég volt ahhoz, hogy Wheatley márkanévvé váljon horror-rendezőként: rendezett például egy kisfilmet a The ABCs of Death című figyelemreméltó és ambiciózus horror-szkeccsbe. Az U for Unearthed (T mint Temetetlen) vámpírfilm, főszerepben a Halállista két vezető színészével, akik itt embervadászok helyett félelmet nem ismerő vámpírvadászokat alakítanak. A kisfilm pusztán technikai bravúr, de annak első osztályú: egy vámpír halálát annak E/1-es nézőpontjából láthatjuk.

A Vérturisták két főhőse az ifjú párt alkotó Chris (Steve Oram) és Tina (Alice Lowe), akik hosszú lakókocsis kemping-túrára mennek, hogy jobban megismerjék egymást és kimozduljanak kicsit otthonról. Ahogy egyre jobban összemelegednek, megszaporodnak körülöttük a bizarr, de (mint kiderül) nem véletlen halálesetek. Aki látta a Titkok és hazugságokat, annak egészen biztosan Leigh ezen remekműve fog eszébe jutni a film nyitójelenetéről. Tina és anyja kiköpött (bár komikusabbra vett) másai a Leigh-film anya-lánya karaktereinek. Munkásosztálybeli white trash csonka család, szobanövény üzemmódban élő, kiöregedett, zavarodott egyedülálló anya és peches, “baleset volt” lánya. Utóbbi pasija szintén alsóbb osztálybeli, népszerűtlen fickó, akit gyerekként vörös haja tett halmozottan hátrányos helyzetűvé. Ahogy Wheatley korábbi filmjeiben, itt is a kezdetektől tudjuk, hogy vér fog folyni, csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan. A rendező a Halállista után ismét két (mint kiderül, pszichésen sérült) főhőst használ, a humorforrás kettejük egymással és csapatként másokkal való interakciója. Mindkét film hősei elhagyják a nagyváros és a lakóhelyük jelentette unalmas életteret, visszatérnek a természetbe, visszautaznak az időben a múlt ösztön-világába, ott pedig kimutatják foguk fehérjét. A Halállista hősei háborús veteránok, akik képtelenek voltak elviselni a béke jelentette unalmat és a civilizáció okozta stresszt, mivel a háború drog, bérgyilkosnak álltak. Akkor kaptak vérszemet, amikor kiderült, hogy a halállistán válogatott gonosztevők (pedofilok, gyerekpornósok) vannak, a Vérturisták vesztes hősei pedig a felsőbb osztályokból szedik áldozataikat, motivációjuk bosszú, irigység, féltékenység, személyükben a világ söpredéke vezeti le frusztrációit. Ezúttal is látunk egy pogány hagyományőrző csoportot, Wheatley visszautal a Halálistára, , de itt már nem a háborús terrorista-ellenség a kiszámíthatatlan fenyegetés, ezúttal a kétszemélyes gyűlöletcsoportot alkotó protagonista-páros jelent veszélyt a társadalomra. Ott folytatják, ahol a Halállista hősei abbahagyták. A Trainspotting junkie-jaihoz hasonlóan nemet mondanak az életre, és szeretnék kitörölni a Mona Lisával, ahogy a Harcosok klubja terroristái. Antagonistákká válnak, de szánalmas életük ismeretében nem tudunk nem nekik szurkolni, ez az ellentmondás működteti a filmet. Posztmodernista referenciákat ezúttal is kapunk, a film vége például a Sivár vidéket idézi. Néhány kritikus megjegyezte, hogy a film kísértetiesen emlékeztet a Nuts in May című TV-filmre, ám Wheatley azt nyilatkozta, hogy számos Leigh-film közül azt pont nem látta, de amikor végül megnézte, ő is ledöbbent a hasonlóságon.

Wheatley-t egy interjú alkalmával arról kérdezték, hogy a horror és a komédia ugyanazon zsáner két oldala-e. Azt válaszolta, hogy mindkét zsáner a balszerencse áradásáról szól. Hangsúlyozta, hogy ezúttal komédiát akart készíteni. A forgatókönyvet és a két főszerepet jegyző Oram és Lowe egyaránt komikusok, a film producere pedig a geek vígjátékban (a két évadot megért, zseniális Spaced) és műfajparódiákban (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Paul) utazó Edgar Wright. A Vérturisták bizonyítja, hogy komikus zsánerfilmet készíteni sokkal könnyebb, mint vegytiszta komédiát, Wheatley színészekre, rögtönzésre építő munkamódszere pedig kockázatosnak bizonyul, változó minőségű filmeket eredményez. Ez az első filmje, amit nem jegyez íróként, a mozi Oram és Lowe gyermeke (ők már láthatták a Nuts in May-t), akik eredetileg színdarabként, majd sorozatként képzeltél el a projektet, melyben aztán Wright látott fantáziát, a (pályáját hasonló TV-sorozatokkal kezdett) Wheatley csatlakozott utoljára. A Vérturisták az ígéretes nyitány ellenére hamar stand up comedyvé silányul, ráadásul jobbára útszéli poénokat kapunk, Oram és Lowe John Waters és Kevin Smith babérjaira törnek. Wheatley iparos zsáner-rendezőbe megy át, filmje a Titkok és hazugságok totális ellentéte, a rendező tézis felállítása helyett “legszebb öröm a káröröm” alapon demoralizál. Ahogy Stephen Dalton írja: Wheatley a gonosz banálissága helyett a hétköznapiság gonosz voltát mutatja meg gyarló hősei példájával. Bár az életmű még mindig konzekvens tartalmilag és formailag, a Down Terrace óta lassan, de biztosan feladja a minőségi független szerzői filmezést, de erre lesz alkalma rácáfolni: a pszichedelikusként beharangozott, kosztümös A Field in England már dobozban van, amit egy Freakshift névre keresztelt 20 milliós creature feature követ.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu