Mára megszépült a grindhouse: professzorok tárgyalják a hetvenes évek olcsójánosait, és olyanok költik a legendáját e pillanatnyi gerjedelmekre utazó, sufniszagú szakágnak, akiknek legmeghatározóbb gyermekkori élménye az E.T. volt. Az ócskapiac legnagyobb királyának a napjait mindig nyereséggel záró Roger Corman számított, aki még a pornósoknál is gyorsabban és költséghatékonyabban nyúlta le az éppen aktuális divatirányzatokat. Bár az utókor nagyon is hajlamos a szezonális kacatokat szépnek látni, a Death Race 2000-nek tényleg a vitrinben a helye: ez a puncivillantós (korabeli iparági sajátosság) utópia-paródia 1975-ös premierje óta mit sem vesztett üdítően rossz ízlésű humorából (politikai inkorrektség ma a gyerek neve), mely nemhogy megbocsáthatóvá teszi, de már-már üdvözítőnek tünteti fel a produkciót átható vurstlihangulatot. A lényeget még nem is említettük: a nem túl távoli (de erősen agymosott) jövőbe tekintő alkotásban egymás kicsinálására szakosodott autóversenyzők gyilkolják egymást egy cross-country viadalon, de pont jár azért is, ha valaki elcsap egy járókelőt (e tekintetben a nők, gyerekek és nyugdíjasok külön hoznak a konyhára). A Death Race friss, Tom Cruise segédletével leforgatott verziója mint felelésre szólított jó tanuló, hótt komolyan felmondja a már 33 éve is elcsépelt próféciát (a gyilkolászásnál semmi sem emeli hatékonyabban a nézettséget), viszont mindezt olyan prűden, a ciciket eltakarva, a pontrendszer mellőzésével teszi, hogy a végeredményt minden jobb érzésű autósmozi-tulajdonos joggal kérheti ki magának.
