Házi feladat

  • Gulya István / PORT.hu

Többször feldolgozott irodalmi klasszikus Dickens Szép remények című regénye. Most a Harry Potter és a Tűz Serlegét (is) jegyző rendező, Mike Newell forgatta le az árva fiú és a fogadott leány fordulatos történetét – elsősorban a varázslólegény rajongóihoz szólva.

Klasszikusok diszkó-ritmusban (modernizálva)

Anglia élen jár irodalmi hagyományának megfilmesítésében. Amellett, hogy gazdag alapanyagból dolgozhatnak, kinyilvánított szándékuk, hogy ebben a formában örökítsék tovább a kultúrkincset: a BBC alapítása óta aktív részese ennek a munkának, nemcsak a szép szavak szintjén, hanem a súlyos fontforrásokat illetően is. A bőséges brit literatúra tárházából – az örökzöld Shakespeare (és "kissé" későbbi és más műfajú Agatha Christie) mellett – elsősorban a romantikus-realista skatulyába befaragott szerzők élveznek elsőbbséget: Jane Austin, a Brontë nővérek, George Eliot, Thomas Hardy, William Makepeace Thackeray, – és Charles Dickens. A minden bizonnyal legtöbbször adaptált angol író – az abszolút favorit Karácsonyi énekkel, illetve többek között a David Copperfielddel, Twist Olivérrel, Nicholas Nicklebyvel – mozgóképesítése a kulturális állagmegóváson túl egy személyében összegzi mindazt, amiért a filmesek nagy kedvvel nyúlnak e szerzőkhöz. Dickens realista ábrázolásmódja szinte tapintható; fordulatos és múltbéli súlyos titkot rejtő cselekményei nehezek a drámai sorsoktól, nagy szerepet játszanak azokban az érzelmek (a szerelem, barátság és megbocsátás éppúgy, mint a gyűlölet, harag és bosszú), amik minden korban átélhetővé teszik a történeteket, és magukba szippantják az olvasókat. A sok megpróbáltatás szerencsésen, legalábbis reménykeltően végződik, az olvasó bízhat az isteni gondviselésben, hogy minden megnyugtatóan fog alakulni, s mindez csodálatos nyelven van megírva. Nem csoda, hogy a Harry Potter-korban is kelendő portékának számít a Dickensi életmű.

[img id=449515 instance=1 align=left img]Előre meg van írva

A Perzsia hercege – Az idő homokja című grandiózusnak szánt videojáték-feldolgozással nagyot hasaló angol rendező, Mike Newell bő két évet pihent (és nyalogatta a sebeit), majd mintegy terápiaszerűen evezett hazai vizekre, és a biztost választotta. A többször mozgóképre adaptált Szép remények című Dickens-regényt.
Ebben a tipikus "Dickensi fátumjátékban" a szüleit vesztő Pip (felnőtten: Jeremy Irvine) hisztérikus természetű nővérénél (Sally Hawkins) és jámbor, jó szándékú kovács sógoránál (Jason Flemyng) nevelkedik vidéken. Gyerekfővel egy a lápjukban bujkáló szökött gályarabba, Magwitch-be (Ralph Fiennes) botlik, aki élelmet követel tőle. A fiú szíve megesik rajta, és segít (pedig komoly büntetés várná otthon, ha kiderülne, mit tesz). A szökevényt elkapják, és eltűnik Pip életéből, helyette viszont belép a különc és gazdag lady, Miss Havisham (Helena Bonham Carter) és nevelt lánya, Estella (felnőtten: Holliday Grainger). Az úrnő játszópajtásként alkalmazza a fiút a lány mellé, szinte törvényszerű, hogy Pip beleszeret Estellába. A kegyetlen és kegyes sors azonban újra közbeszól: a fiút elszakítják a lánytól, élete szerelmétől, ugyanakkor a Mr. Jaggers nevű ügyvéden (Robbie Coltrane) keresztül jelentkezik egy névtelenséget kérő jótevő, aki londoni úriemberi jólétet biztosít a fiúnak. Miközben Pip megtapasztalja e csillogó, könnyed és könnyelmű világ örömeit és árnyoldalait, kiderül, kicsoda is a titokzatos patronálója (és miért segíti), s hosszú idő elteltével találkozik a gyönyörű nővé érő Estellával is, akinek származásáról lelebben a fátyol… Minden mindennel, mindenki mindenkivel összefügg… – és ugyan úgy tűnik, diadalmaskodnak a sötét erők, felragyog a remény és a révbe érés lehetősége.

Pootter nyelven beszélő Pip

Egy jó adaptáció lényege, hogy az originális műhöz olyan többletet tesz hozzá, amitől úgy lesz más az eredeti, hogy közben fő erényei és üzenetei továbbra is kidomborodnak. Mi több, jobban és hathatósabban, mint keletkezésükkor cselekedték. Ilyen szempontból Newell filmje elbukott, tulajdonképpen a Dickens-regény egy az egyben történő képi (nyersebben fogalmazva: szolgai) átirata. Ám ha az volt a cél, hogy a Harry Potter-nemzedék figyelmét felhívja, hogy van élet és irodalom J. K. Rowling előtt – és után – is, arra a film tökéletesen megfelel. Márpedig úgy tűnik, ez volt a cél. A Harry Potter és Tűz Serlegét rendező Newell pontosan tudta, ezeket a fiatalembereket megfogni a varázslósagában szereplő színészekkel lehet (Bonham Carter, Fiennes, Coltrane). Ezért is idézi a története szövésében, a csupán a fő jellemvonásaikkal és motivációjukkal ábrázolt szereplőinek a megjelenítésében, a fényeiben, megvilágításaiban a Potter-mozik borongósabb, sötétebb világát.
Lehet fanyalogni, hogy ez a Szép remények-feldolgozás nem olyan sikerült; átgondolt és modernizált, mint Alfonso Cuarón (nem mellesleg a legjobb mágusfilm készítője: Harry Potter és az azkabani fogoly) 1998-as variációja Ethan Hawke-val, Gwyneth Paltrow-val és Robert De Niróval, de felesleges. Newell úgy modernizálta Dickenst, hogy nem a művét alakította át, hanem a közönségét. Ez a Szép remények a Potter-könyveken felnőtteknek szól, képei és – remek – színészei az ő nyelvükön beszélnek. Newell a kiválasztott varázslólegény és a kiválasztott kovácsfiú históriájában a Dickensnél és Rowlingnál egyaránt fellelhető sorsjáték hasonlóságát látta meg: a szerencse változékonyságával hol felfelé, hol lefelé liftezik a jó sors, és a rossz időkre mindig jönnek jobbak, bízzatok hát, fiatalok.

Ilyen szempontból készült ez a "házi feladat": nem az olvasni lustákat szolgálja, hanem a klasszikus prózát a Potter-regények felől megközelítőket. Így – és csak így – biztosan be tudják fogadni, hogy aztán felsőbb osztályba léphessenek.

Kinek ajánljuk?
- A Harry Potter-generációnak.
- A BBC-s irodalmi adaptációk kedvelőinek.
- Akinek el kellene olvasni Dickens könyvét, de lusta hozzá.

Kinek nem?
- Akik eredetiséget várnak egy irodalmi mű filmes feldolgozásától.
- Akik a Négy esküvő és egy temetés Newelljét vágyják vissza.
- A klasszikus műveket élből elutasítóknak.

7/10