Hétfői programok

A pünkösd összefonódott a gyereknappal, jól van ez így. Színház, játszóház és Városliget kedveskednek nekik, és valahány név a naptárban! A szünnap a szórakozásra való, ezért ne felejtsük el a nap második felében a koncerteket sem!

Városligeti Gyermeknap

Városliget, május 27-29.

Idén sem hagyják a gyerekeket és szüleiket móka és kacagás nélkül! Várják a kicsiket és nagyokat egyaránt május 27-28-29. a budapesti Városligetben. 3 nap, amely a felhőtlen szórakozásról fog szólni. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gazdag programmal és sok szeretettel vár mindenkit a napozóréti Nagyszínpadon!

Varázsnagymama

Átrium, május 29., 11:00

Új bemutatóra készül az Átrium. Május 1-jén délelőtt 11 órakor mutatják be az elsősorban gyerekeknek – és szüleiknek, nagyszüleiknek – szóló Varázsnagymama című zenés előadást, Bánsági Ildikó és Farkasházi Réka főszereplésével, valamint a Tintanyúl zenekar tagjaival és dalaival. A produkcióban a Tintanyúl ismert dallamain túl hallhatunk majd több, kifejezetten új, az előadáshoz írt, máshol nem hallható számokat is. Az előadás szövegét Farkasházi Réka és a rendező, Nyulassy Attila írta.    

10 éves a Játszóház Projekt

Dürer Kert, május 29., 10:00

Idén 10 éves lett a Játszóház! Ünnepeljétek meg együtt egy hatalmas társasos bulival május 29-én! Nagyon várják a bulit, és nagyon készülnek rá!

Mötley Crüe & Def Leppard: The World Tour | Budapest 2023

MVM Dome, május 29., 18:00

A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a világ ikonikus, leghíresebb rocklegendái, a Mötley Crüe és a Def Leppard 2023-ban kiterjesztik The World Tour elnevezésű turnéjukat a teljes világra!

Ifjúság

Paolo Sorrentino a Rómába kalauzoló, Oscar-díjas A nagy szépség után ismét Fellinit idéző, lenyűgöző filmmel jelentkezik. Ezúttal egy Alpok-beli luxusszálloda szolgáltatja a díszletet, itt pihen a már nyugdíjba vonult, világhírű zeneszerző és karmester, Fred (a kétszeres Oscar-díjas Sir Michael Caine) és legjobb barátja, a filmrendező Mick (Harvey Keitel). Fred kíváncsisággal szemléli a hotel többi vendégét, lánya (az Oscar-díjas Rachel Weisz) problémáit, valamint a fiatal és ambiciózus írókat, akikkel Mick együtt dolgozik egy forgatókönyvön. Saját zenei karrierjét lezártnak tekinti, ám a legmagasabb szinten szeretnék, hogy még egyszer vezényeljen: magától II. Erzsébet brit királynőtől kap meghívót, hogy lépjen fel Philip herceg születésnapján. A meghívást rögtön elutasítja, de a királyi család állhatatosnak bizonyul.

VABADABA koncert-est

Belvárosi Színház, május 29., 19:00

A VABADABA egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg. Geszti Péter új koncert-estjén egykori Jazz+Az-os partnerével, Váczi Eszterrel kezdett újabb zenés kalandba, hogy hol szentimentális, hol ironikus módon szóljanak a szerelem csodáiról és viszontagságairól. Szerelmesek, szeretők, magányosok, házasok, újrakezdők, mindenki megkapja a magáét a dalokban.

Pintér Zoltán Trio feat Fekete Kovács Kornél

IF Cafe, május 29., 19:30

Pintér Zoltán triójához a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete Kovács Kornél csatlakozik szólistaként. A "Standards Forever" lemezanyagát mutatjál be az iFben

Vázsonyi János - Jazz Opera

Budapest Jazz Club, május 29., 20:00

Vázsonyi János szaxofonos a kultúrák és műfajok határmezsgyéit kutatja, és hoz létre új művészi formákat. A klasszikus zenész szülők jazz-muzsikus gyermeke most triójával egy sokak által jól ismert örök érvényű műből idéz Chován Gábor színész közreműködésével, és színről színre fest hangulatokat, körbejárva az emberi lét legnagyobb kérdéseit. Az „instrumentális jazz-opera”- ként definiált estet vetítés egészíti ki, mely az ókortól napjainkig élt mesterek remekműveit vonja be a közös utazásba.