Hétfőre ajánlás

Nyugalmas hétfő ez, visszafogott, de nem kevésbé érdekes programokkal. Kapnak a gyerekek, adunk a felnőtteknek, mint általában. A gyerkőcök bábokat kapnak, a felnőttek filmet, meg zenét. De zenéből is a visszafogottat, mert az első munkanap után illendő a szerénység. Jó hétfőt!

Az Őszi Beauty kiállításon sokan és aktívan vettek részt Dr. Angyalné Varga Krisztina előadásán.
Remélik, hogy aki ott tudott lenni az sok hasznos ismeretet kapott a saját üzleti gyakorlatához. Sokan voltak azonban akik nem tudtak részt venni ezen a szemináriumon, ezért most online ismét meg lehet hallgatni Krisztát, és fel lehet tenni neki kérdéseket.

80 nap alatt a Föld körül

Ha tehetném, körbeutaznám az egész világot. Végiglátogatnám a különböző országokat az Egyenlítőn innen és túl, megismerném a sokszínű kultúrák varázslatos lakóit, a változatos épületeket, a színes tájakat és az illatokat, ízeket, mosolyokat. Hallgatnám a tenger hangjait, mert biztosan más a Vörös-tengeré, mint a Feketéé, nem beszélve a Csendes-óceánról.

Bogyó és Babóca

Kolibri Fészek, január 24., 10:30

A Kolibri Fészek előadása egy kalandos éven át követi Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány barátságának fordulatos állomásait. Bogyó és Babóca mellett megelevenedik Bartos Erika kisállatok által benépesített mini-univerzumának többi szereplője is: Vendel, a minden lében kanál szarvasbogárfiú, Ugri, a hiperaktív szöcskelány, Gömbi, a kis krumplibogár, Szellő, a királylányos szitakötőkislány, és még sokan mások!

„Az első látogatásom Örményországban 2017-ben olyan hatással volt rám, hogy még kétszer visszatértem. Elvarázsoltak a hegyek, a kövek, Kőországnak is nevezik az országot, a tufából, bazaltból épült templomok, a rózsaszín város, Jereván, mely Rómánál is régebbi alapítású, az emberek, akikből árad a szeretet, az ízes ételek, és a finom örmény konyak, melyet Churchill is szeretett."

A film főhőse Jaleshwari, egy fiatal, ambiciózus jakartai lány, aki önkéntesként érkezik Kalimantan szigetének belsejébe, a határrégióba, hogy egy, a vállalati felelősségvállalás keretében futó oktatási program körül kialakult éles, konfliktusokkal terhelt helyzetet megoldjon. Ahogy egyre jobban megismerkedik a helyi viszonyokkal és lakosokkal, úgy kerül egyre közelebb hozzájuk és távolodik Jakartától.

A jellegzetes spanyol fekete humorral, road movie és kalandfilm elemekkel átitatott emberközeli dráma főhőse Ernesto, a szabadszájú, szarkasztikus madridi színházi rendező, aki a negyvenes évei vége felé életközepi válsággal küzd: párkapcsolata zátonyra futott, karrierje botladozik, és miközben különköltözik művészlelkű egyetemista lányával, az idős édesanyjával is foglalkoznia kell.

A Karanténbár néven híres egyszemélyes zenekar ezúttal kiegészül a gitáros-basszusos, énekes-zeneszerző Hoppál Mihály-al.

Szűcs Gabi Fonogram-díjas énekesnő, ezen a koncerten zenész társaival és meglepetés sztárvendégek közreműködésével ünnepli születésnapját. Az idei, kerek évforduló alkalmából igazi örömzenélés várható, a legkedveltebb swing és jazz dalok, valamint pop-slágerek átiratai lesznek a repertoáron.

Áprilisban ismét színpadra lép Budapesten Snétberger Ferenc, immár a két zenészlegendával: érkezik a Charles Lloyd, Tomasz Stańko és Bobo Stenson partnereként is ismert svéd bőgős, Anders Jormin, valamint az amerikai avantgárd dobos, Joey Baron. 

A Grecsó-Hrutka Tandem Első évre fecske című műsora egy lemezbemutatós, mesélős est. Több mint egy koncert, és személyesebb, mint egy klasszikus színházi vagy irodalmi est. Erre az alkalomra az alkotópáros számos, csak itt a Müpában hallható meglepetéssel készül.

Minden hétfőn este a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiataljai várják a spontán örömzenélés izgalmait kereső közönséget és a játékba bekapcsolódni vágyó zenészeket a Budapest Jazz Clubba.
Hétről-hétre más és más tehetséges LFZE hallgatókból álló formáció garantálja a felhőtlen szórakozással fűszerezett igényes jazz zenét és a változatos, improvizatív hétindító esteket!