Hihihihi

Nincs jobb egy jó mesénél. Nincs zavarbaejtőbb azonban a túlzott teátralitásnál. Főleg, ha a színpadias mondatok többsége egy kisfiú szájából hangzik el. Persze komoly helyzetekben még a legnagyobb hősök is elragadtathatják magukat - na de kérem, mi szükség a nagy szavakra, ha egy röhejes mitugrásztól kell megmenteni a világot? Pedig olyan jó lehetett volna?

Mert a sztori egyszerűen isteni. Will (Alexander Ludwig) egy tök átlagos srác, aki tizennegyedik születésnapján megtudja, hogy a Jelkeresőként neki kell majd megkeresnie a Fény hat helyen elrejtett részeit, melynek segítségével legyőzheti a Sötétséget. Az időben utazgatva találhat rá a hat jelre, ebben segítségére vannak a Vének, míg a küldetést a gonosz Lovas próbálja meghiúsítani. Az események karácsonykor tetőznek: ekkor dől el véglegesen, hogy ki fogja a Földet uralni az elkövetkezendő ezer évben.

Ugye klassz kis mese? És micsoda remek filmet lehetett volna belőle forgatni! Nem volt szerencsém olvasni Susan Cooper eredeti regényét, de biztos vagyok benne, hogy nem onnan bűzlik ez a hal. Azt hiszem a csúnya, csúnya, csúnya hibákért a film készítőit kell okolnunk, különös tekintettel a párbeszédekért felelős John Hodge-ra. Mert ennyi sületlen meg-tudod-csinálni-t és én-tudom-hogy-képes-vagy-rá-t nem is tudom, mikor hallottam utoljára. A huszonharmadik ilyen megnyilvánulás után már csak röhögni tudtam. Ekkor jött azonban a java. Hősünk a film vége felé komoly fejtörést okozó feladat elé kerül, a megoldást azonban olyan nevetségesen tálalja, hogy egyszerűen nem tudjuk komolyan venni. Hasonlóan hiteltelen a főgonosz is. A film nagyrészében egy szuperlúzernek van álcázva, és sajnos ettől a képtől valódi énjének felvillantásakor sem tudunk szabadulni. A másik komoly hiba, hogy a film 99 perce bizony kevés ennyi akcióra. Kicsit bőrére ereszthették volna a jelkeresés jeleneteit, és akkor talán képesek lennénk volna elhinni, hogy az valóban embertpróbáló feladat.

Hát nehéz ilyen körülmények között - már amikor ennyi hülyeséget adnak a szájukba - értékelni a színészek teljesítményét. Alexander Ludwig talán kicsit túlságosan is rájátszik itt-ott, de kétségkívül vannak jó jelenetei. A Vének egyikét alakító Ian McShane-ről ellenben tisztán látszik, hogy egy sokkal okosabb szövegkörnyezetben brillírozott volna. A Lovas szerepében Christopher Eccleston talán érvényesülhetett volna színpadon, de a filmvásznon röhejesen hat a teljesítménye.

Na, azért ne húzzuk le totálisan ezt a filmet, hiszen valamire csak kapott 4,8 pontot az IMDb felhasználóitól. Feltehetően a látványvilágáért. Sok kifejezetten nagyszerű kép dicséri Joel Ransom operatőr munkáját. Szeretném még megdicsérni a művészeti csoport munkáját, nagyon szépek a filmben szereplő tárgyak, komolyan öröm rájuk nézni.

Bár a film összességében tökéletesen megfelel az IMDb értékelésének, mégsem beszélnék le róla mindenkit. Az Ébredő sötétség hibái szerencsére nem az idegesítő, hanem a megmosolyogtató kategóriába tartoznak, így azoknak a szülőknek, akik szívesen elvinnék csemetéjüket egy mesefilmre, talán nem fog álmatlan éjszakákat okozni.