Hipp-hopp, jön Liza!

Végre egy magyar vígjáték, amiben működik a látvány, a vicc, a stílus. Ujj Mészáros Károly bemutatkozó nagyjátékfilmje hosszú ideig készült, s bizony igen mókás módon ad benne randevút a kelet-európai retróvilág a japán mitológiának – ám legalább ilyen erős, ha nem erősebb a hatása Jean-Pierre Jeunet agyonszeretett mágikus realizmusának vagy éppen Aki Kaurismäki hallgatag harsányságának. Élvezetes film. De valamiért mégiscsak ennyi.

Beszorulva is könnyed

Persze, ez az „ennyi” tényleg nagy dolog ám, ha azt vesszük, hogy Liza, a rókatündér vizuálisan valóban kiváló mozi – bárhol lehet mutogatni, s bárhol tudnak rajta szórakozni. Viszont, ha valaki ennyire markáns motívumokkal dolgozik, s bizony ilyen sokszor eszünkbe juthat róla számos kultikus előd (hosszan sorolhatnánk az amélie-s hatásokat, bár ne lenne ennyire nyilvánvaló) nos, akkor félő, hogy a végeredmény oda jut, ahova Ujj Mészáros filmje is: rácsukódik a rókacsapda. Nem végzetes csapda ez, hiszen e bentlakásos nővérke szerelemkeresős története van olyan aranyos és feketén humoros, hogy még így beszorulva is könnyednek, játékosnak és ravasznak mutatja magát. De túl sok a hommage, túl sok a valahonnan ismerős hangsúly, fordulat, poén. Annyira sok, hogy ünnepelni tényleg nehéz a Lizát – megkedvelni viszont egészen könnyű feladat. 

Mindenki kiélvezte Lizát

Így hát, az „ennyi” tulajdonképpen elég is lenne, ha Ujj Mészáros tehetsége tényleg nem tudna érezhetően többet is nyújtani egymásra illesztett filmtörténeti idézetek bizarr élvezetenél. Ugyanis nem csak a CGI-trükkökben, gegekben, de a színészvezetésben, sőt a színészek megbecsülésében is példásan teljesít a Liza, a rókatündér: a címszereplő, Balsai Móni mellett, aki valóban tündéri (meg kell zabálni, ahogy táncol, álmodozik, szerencsétlenkedik), a körülötte bohóckodva haldokló, groteszk karaktervilág is igencsak berántja a nézőt. Mindenki élvezi a feladatát, mindenkinek van egy-két igazán vicces jelenete. Remekel Schmied Zoltán, Cserna Antal, Reviczky Gábor, Gubík Ági, Kovács Lehel, s természetesen a mindig zseniális Molnár Piroska is azt hozza, amit csak ő tud így, és ennyire. Az egyébként is erős mezőny legkellemesebb meglepetése a legkitartóbb pasast alakító Bede Fazekas Szabolcs, akinek a vásznon még sose adtak ilyen fontos szerepet – nincs is olyan pillanata, ahol ne lenne tökéletesen imádnivaló. Tán épp a rejtélyes popénekes szellemét, azaz Tomy Tanit megformáló David Sakurai az, aki nem tud eléggé megfelelni annak, amit megkövetelne tőle a film legfontosabb férfi figurája. Szellemesnek szellemes (hahaha), jól áll neki a táncdalos mikrofon is, ám nem eléggé karizmatikus, kiszámíthatatlan vagy éppen félelmetes. 

Mindent összevetve tisztelnivalóan lelkes, odafigyeléssel, ám azért eléggé önfeledten elkészített mozifilm ez, s talán még többszöri újranézésre is alkalmas tud lenni. (Tövisházi Ambrus ironikusan feelgood zenéje pedig a szándékoknak megfelelően kitakaríthatatlan az ember fejéből.)  Az ördögien jó részletekből tényleg nem igazán tud összeállni valami más, valami, ami csak a Lizáé. Viszont Ujj Mészáros Károly esetebén a szokásosnál jóval nagyobb reménykedéssel tudjuk leírni azt, amit ennél jóval gyengébb próbálkozások esetében is komolyan szoktunk gondolni: majd legközelebb!

Kinek ajánljuk?
- Aki szeretne látni egy olyan magyar filmet, amiben tényleg van mit nézni.
- Aki kedveli a necces poénokat.
- Aki imádja, ha japánul énekelnek.

Kinek nem?
- Akinek már a cím se tetszik.
- Akit nem érdekel egy olyan mozi, amiben japánul énekelnek. 
- Aki szerint minden héten van ilyen igényes magyar film a premierek között.

7/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu