Hol szőke, hol vörös - Haley Bennett portré

A szépséges amerikai színésznő hajszíne mindig szerepe szerint változik: drámában rendszerint szőke, horrorban vagy más műfajban viszont vörös hajjal jelenik meg, de mindkettő remekül áll neki.

Mostanában mindenhol a szép Haley Bennett látható, ami egyáltalán nem baj! Ő a titokzatos szőke lány, akinek eltűnése köré fonódik A lány a vonaton című, a héten bemutatott thriller cselekménye, aki egyszerre három férfi életét forgatja fel, de ő az erős akaratú farmerlány A hét mesterlövész klasszikus western remake-jében, aki felbéreli a címbéli fegyvereseket. Ő továbbá az egyik főszereplője a színészlegenda Warren Beatty eddig furcsa különösebb visszhang nélküli rendezésében a Rules Don't Apply-ban, ami ugyan még nem jött ki, de olyan, mintha senki sem várná igazán, de ez nyilván nem Haley hibája, hanem a film publicistáié.

A barátai által csak Halo-nak becézett Haley Loraine Keeling 1988. január 7-én született a floridai Floridában, majd színésznőként édesanyja, Loraine Bennett családnevét vette fel. Már 10 éves korától játszott iskolai darabokban, egyebekben, így logikus döntés volt számára, hogy a főiskola elvégzése után Los Angelesbe költözzön még 2006 – ahol aztán hamar rámosolygott a szerencse. Bár egy kis ügynökséggel szerződött le, azok mégis hamar szerepet szereztek neki és egy háromfilmes szerződést a Warnerrel, ami nagy szó a városban, ahol a reménybeli színésznők éveket töltenek pincérkedéssel, mire összejön nekik valami. A kérdéses szerep a Zene és szöveg (2007) című Drew Barrymore és Hugh Grant főszereplésével készült romantikus vígjáték volt, ahol Haley volt az a szeszélyes, butuska szőke sztárocska, akivel Grant karakterének együtt kellett fellépnie.

A szerephez énekelni is kellett, és Haley három számot is felénekelt a soundtrackre, ami rövid zenei karrierje kezdetét is jelentette: a 550 Music/NuSound Records szerződtette le ugyanis. aki egy lemezt és egy élő koncertet is szerveztek neki 2008 nyarán. A fiatal színésznőnek azonban döntenie kellett, vagy a színjátszás vagy a zene, és az előbbit választotta. Igaz, a következő munkáit aligha nevezhetjük átütőnek, két alacsony költségvetésű, nem túl eredeti horror jött ugyanis, a Molly Hartley kísértése (2008), ahol ővé volt a címszerep, és a drámai hatás kedvéért barnás-vörös volt, és A rettegés mélye (2009), ahol a fiatal főhős csinos, szöszi  barátnője volt. Aztán jött egy független vígjáték,a Gregg Araki rendezte Nagy badabumm (2010) ismét vörös árnyalattal, és a Nashville: A törvénytelen város (2012) című tévéfilm, ami jó eséllyel vagy nagyon rossz, vagy borzasztó unalmas volt, mert még egy kritika sem található róla a neten.          

2014-ben még azért becsúszott egy olcsó horror a litván, német, angol és skót felmenőkkel rendelkező színésznőnek, aki ránézésre akár szláv, akár angolszász lehet, és a Kristy-ben megint vörös volt, ahogy egy elhagyatott kollégium folyosóin küzdött az életéért. Nagyobb költségvetésű volt A Védelmező, ahol a Martin Csokas által játszott orosz maffiózó rossz véget érő szeretője lett, de komolyabb feltűnést keltett Ilya Naishuller rendezte közel zseniális orosz akciófilm, a Hardcore Henry, ahol ő az a gyönyörű tudósnő, aki szó szerint összeszereli a címbéli Henry-t, és így utólag talán nem számít szpojlernek, de ő is árulja el a főhőst, akit végig nem láthatunk. Ekkorra Haley már sztárnak számított, és el is értünk napjainkhoz. A három, már említett idei bemutatót 2017-ben több további is követi. Az iraki háború során lelki sérüléseket szerző Thank You for Your Service-ben ő az egyik főszereplő, de szerepel  Terrence Malick „zenei drámájában”, a Weightless-ben (Súlytalan) is Christian Bale partnereként, ami elég nagy szó, és talán még énekelni is fog.