TOP10 BRAND
1
BLIKK 1 079 364 RU
2
24 980 084 RU
3
INDEX 908 140 RU
4
IDOKEP 898 076 RU
5
ORIGO 827 968 RU
6
PORTFOLIO 594 388 RU
7
TELEX 559 708 RU
8
BORSONLINE 496 944 RU
9
NLC 464 032 RU
10
FEMINA 453 968 RU
1
BLIKK 1 079 364 RU
2
24 980 084 RU
3
INDEX 908 140 RU
4
IDOKEP 898 076 RU
5
ORIGO 827 968 RU
6
PORTFOLIO 594 388 RU
7
TELEX 559 708 RU
8
BORSONLINE 496 944 RU
9
NLC 464 032 RU
10
FEMINA 453 968 RU

Holnapolisz

   zene: Michael Giacchino
   vezényel: Tim Simonec
   kiadás éve: 2015
   kiadó: Walt Disney Records
   játékidő: 73:24



     A Disney égisze alatt készült Holnapolisz a stúdió családbarát vonalába tökéletesen illeszkedő alkotás, mely már a forgatás idején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bődületes költségvetése ellenére nem napjaink mozis sikerreceptjének számító folytatás vagy szuperhősfilm, hanem egy teljesen új, kipróbálatlan történet, mellyel a finanszírozó cég jókorát is kockáztatott. A Holnapolisz elkészültét nagyobb fajta titokzatosság lengte be, hiszen a sztoriról és a szereplőkről alig csepegtettek néhány információmorzsát, így teremtve a film körül már a premierje előtt komoly mítoszt. A titokzatosság azonban sem a kritikai vonalon, sem pedig a bevételeiben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Holnapolisz ugyanis igen hűvös fogadtatásban részesült. Pedig a Lost - Eltűntek és a Prometheus írója, Damon Lindelof, továbbá A hihetetlen családot és a L'ecsót rendező kétszeres Oscar-díjas Brad Bird mindent megpróbáltak, hogy egy valóban egyedi alapanyagot kínáljanak a nézőnek.
     A film jókora űrt töltött be a mozis kínálatban, hiszen a nyolcvanas években virágkorát élő, fiataloknak is szóló kalandfilmek zsánerét élesztette újjá. Az E.T., a Vissza a jövőbe, a Kincsvadászok vagy éppen a Végtelen történet nevezhető a Holnapolisz előképének, de bizonyos szempontból, az erkölcsi tanulság kissé demagóg megjelenítésével az A.I. - Mesterséges értelem vagy Az arany iránytű is rokon alkotása lehet a közelmúlt filmes felhozatalából. Noha pont itt lenne már az ideje, hogy a képregénymozik, a rebootok és a sokadik részt megélő akciószériák mellett végre az új ötletű, egyedi tartalmú alkotások is a nekik kijáró figyelmet kapják meg, azonban a Holnapolisz szerény bevételi adatai sajnos nem ebbe az irányba fogják elmozdítani Hollywoodot.

     Bird és Lindelof munkájára sajnos a Disney-hatás alaposan rányomta bélyegét, hiszen egyrészt az egész ötlet Disneyland egyik látványosságán alapult, másrészt Walt Disney utópisztikus filozófiája, a technika világjavító erejébe vetett hite vezérelte a két alkotót a sztori létrehozásában. Egy grandiózus, látványos elemeknek teret adó, helyenként szentimentális, meseszerű történet rajzolódik ki előttünk a vásznon, melynek egyik főszereplője egy egykori gyerekzseni, Frank (George Clooney), aki teljesen kiábrándult a világból. A másik főszereplő azonban nemcsak egykori gyerekzseni, hiszen a tizenéves lány, Casey (Britt Robertson) legalább annyira intelligens, mint Frank, ám benne a tettrekészség sokkal nagyobb, így nem csoda, hogy Franket is magával vonzza a lelkesedése, s végül együtt indulnak a titokzatos jövővárosba. Hosszú, izgalmas és találékony ötletekkel teli kalandok övezik útjukat, mely során a néző mindent megkap, amit egy Disney-mozitól csak elvárhat. S talán ez a legnagyobb probléma. A stúdió makulátlan tisztaságmániája, a csillogás iránti vágya, a túlságosan édes kivitelezés, a sablonos, könnyen megérthető, egyenes karakterek iránti vonzódása mind egy mára letűnt, s talán joggal eltűnt zsáner jellemzői. Korunk fiataljait, pláne felnőttjeit a minden szép, minden jó, a gonosz megkapja megérdemelt büntetését, és más hasonló sablonok már nem érdeklik, így a Disney ezen irányvonala kétségtelen, hogy zsákutca, mely ugyan nézhető, és bizonyos tekintetben élvezetes, de összességében az egyszerű szórakoztatáson túl mást nem kínáló mozikat eredményez. Erre pedig új, nézők millióit vonzó franchise biztosan nem építhető.

     A filmhez Brad Bird állandó zeneszerzője, Michael Giacchino komponált aláfestést. A hihetetlen családot és a L'ecsót követően Giacchino a negyedik Mission: Impossible-mozinál is Bird zeneszerzője maradt, így borítékolható volt, hogy a rendező következő munkája esetében is az Oscar-díjas zeneszerző működik majd közre. Giacchino az elmúlt pár hónapban igencsak leterhelt volt, hiszen a Holnapoliszon kívül szinte egy időben kellett dolgoznia a Pixar heteken belül bemutatásra kerülő Agymanók című animációs moziján, illetve a Jurassic Park negyedik, Jurassic World címre keresztelt részéhez. Az Oscar-díjas zeneszerző az első akadályt azonban rendkívül jól vette, mivel a Holnapolisz aláfestése egy mesteri nagyzenekari muzsika lett. Stílusát tekintve a komolyzenei vénájú kalandzenék világát idézi meg, leginkább a John Williams által képviselt stílust, melyhez a sok téma is szorosan hozzátartozik. A régi időket megidéző, jó értelemben véve régimódi score-ok nagymestere napjainkban kétségtelenül Giacchino. Szerencsére Brad Bird ebben mindig is partnere volt, így a Holnapolisz zenei világa is a szimfonikusokból, a témákból és ezek variációiból épül fel. A komponista mindent ki is használ, amit ez a stílus enged, illetve megkövetel, így minden hangszercsoport teret kap, a szólisták is nagy szereppel bírnak, és a kórus sincs elfelejtve. A történet és annak vizuális megjelenítése ráadásul kiváló inspiráló alapnak is bizonyult, s bár a high-tech jövőt látjuk, mégis jól illeszkedik mindehhez a szimfonikus, elektronikus megoldásoktól teljesen mentes muzsika. A score stílusában a szerző jellegzetességei mind helyet kapnak, így a tévés munkái intim visszafogottsága, a rajzfilmzenéi játékossága, a kalandmuzsikái grandiózussága, vagy éppen A majmok bolygója - Forradalom progresszivitása egy nagy, élvezetes eleggyé olvad össze ezen aláfestésben.

     A vezérmotívum összetettségében is egyszerű, játékos, repetitív jellegű, mely tökéletesen leképezi a történet tudományos és kalandos vonalát is. Variációiban az erővel, dinamikával teli változat éppúgy helyet kapott, mint a játékos verzió. Az "A Story about the Future" vázolja fel először, melyben egy zongora vezeti fel a fanfáros, a későbbiek során oly jellegzetessé váló dallamot. Holnapolisz témája az "Edge of Tomorrowland" esetében ér el a csúcsra, itt több, igen jól sikerült variációját hallhatjuk. A második nagy, a score-t átjáró témát az "A Prologue" mutatja be először, ám itt még nem kap igazán erőre a motívum, erre a "You've Piqued My Pin-trist" második feléig kell várni. A Frankhez kapcsolható dallam egy barátságos, nosztalgikus darab, mely ügyesen játszik ugyanazzal a játékos, harmonikus világgal, mint a Holnapolisz-téma, a későbbiek során tökéletes kiegészítői is lesznek egymásnak ("Pin-Ultimate Experience"). A harmadik főbb témát először a "Boat Wait, There's More!" vázolja fel, egy lassú, kürtös, méltóságteljes dallam, amely a "What an Eiffel!"-ben teljesedik ki. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy kísérteties hasonlóságot mutat az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag zenéjének Szent Grál-témájával. A score ezen főmotívumok mellett több kiegészítő dallammal is rendelkezik, melyek hiába erősek, Giacchino nem szán nekik nagy szerepet. Ezekkel drámai és epikus megszólalást egyaránt el tudott érni a szerző, amire számos példát is hallhatunk a score során.
     A komponistától jól megszokott különleges ritmika e munkájában is jelen van. Zongorával, ütőhangszerekkel, sőt még a rezesekkel is, olykor pedig a vonósokkal játszat ilyeneket. Jó példa erre a "Just Get in the Car", a "Texting While Driving", más dallamokkal mutatja ezt a "World's Worst Shop Keepers"-ben, illetve az "All House Assault" esetében. Ezen tételek sorát gyarapítja az album egyik legjobb pontja, a mozgalmas, egyértelműen John Williams jellegzetességeire építő "The Battle of Bridgeway", melybe ha nem szövődne bele a Holnapolisz főtémája, bármely Star Wars-mozi score-jába is beférne. Különös elemei a muzsikának a játékos pizzicato megoldások ("Texting While Driving", "People Mover and Shaker"), melyek esetében a főtémák pengetős megszólalásai könnyed perceket hoznak. A szokatlan ritmika egyik legszebb példája a már-már thrilleres, ám mégis játékos "Sphere and Loathing", az ennek folytatásaként értelmezhető "As the World Burns" pedig néhol már olyan, mintha egy elfeledett Bernard Herrmann-score egy darabkája került volna a lemezre, egyébként e tétel a kórus első igazán hatásos belépőjével az aláfestés drámai csúcsa. Az album végén pedig megkapjuk a témákat összegző "End Credits" tételt, mely egy külön a főcím alá íródott kitűnő variáció.

     Az ártatlan gyermeki rácsodálkozás, a játékosság, illetve a különböző látványos technikai elemek zenei megjelenítései képezik a score legnagyobb érdemét. Giacchino könnyed és szórakoztató, a pár évtizeddel ezelőtti kalandzenék világát megidéző muzsikája a 2015-ös év eddigi egyik legjobb filmzenéje, mely a szerző életművében is előkelő helyet fog betölteni. Sejthető volt, hogy a komponista erős éve lesz 2015, és eddigi két aláfestésével, a Jupiter felemelkedése és a Holnapolisz score-jával a várakozásokat minden bizonnyal be is váltja.

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu