Hülyeségre nincs gyógyszer - Lángelmék kritika

Néhány hülye összeáll, hogy kifosszon egy pénzszállító céget, majd kigolyózzák a leghülyébbet a társaságból, hogy ne kelljen osztozni, és talán azért is, mert olyan ronda a szakálla, hogy csak na!

Kinek ajánljuk? Akik szeretnének egy csomó pénzt ellopni, de úgysem merik, és persze azoknak, akik kapásból ki tudják ejteni Zach Galifianakis nevét.

David Ghantt (Zach Galifianakis) agyilag zokni. Ez nyilvánvaló. Tessék csak megnézni a ruháját, a frizuráját, a bamba ábrázatát. És mégis, egy nagy (és valódi) pénzszállító cég nem csak úgy gondolta, hogy felveszi alkalmazottnak, de egyszerű sofőr létére még a páncélteremhez is korlátlan és ellenőrzés nélküli hozzáférést is adott neki. Ezt a ziccert néhány piti bűnöző ki is használta, a jóindulat mamlasz Davidet egy csinos volt kolléganő segítségével rábeszélték, hogy műszak után hozza el azt, amit bent talált, és ők maguk lepődtek meg a legjobban, amikor a zsákmány a megszámlálás után több mint 17 millió dollárnak bizonyult.

Ez lett Amerika történetének legnagyobb összegű bankrablása – a raktárban lévő pénz szövetségi tulajdon volt, ezért technikai értelemben ez is banknak számított -, hősünk bűntársai azonban még így sem akartak osztozkodni. Davidet némi aprópénzzel Mexikóba küldték, majd némi gondolkodás után egy bérgyilkost is ráeresztettek, hogy az elvarrja a szálakat. Mindez valóban megtörtént, teljesen ostoba emberek valóban képesek voltak ilyen irtózatos összeget eltulajdonítani – más kérdés, hogy később le is buktak és a pénz nagy része is meglett. Az világos, hogy egy ilyen sztoriból nem lehet véres drámát készíteni, adja magát a komédia, csak az a kérdés, hogyan érjék el a filmesek, hogy a közönség megszeresse ezt az elképzelhetetlenül tökkelütött embert.  

Hát persze, hogy egy szerelmi szál kell! Ezt szolgáltatja Kristen Wiig, aki, akárcsak Galifianakis, már évek óta abból él, hogy kétballábas figurákat hoz, és most sem sokkal életrevalóbb, mint mondjuk a Koszorúslányokban. Jared Hess (Nevetséges Napóleon, Nacho Libre) rendező, aki most először dolgozik „hozott anyagból”, úgy döntött, még két régi motorost bedob: ez lett a főokost alakító, itt csakis rutinból játszó Owen Wilson és a helyette is bohóckodó Jason Sudeikis, aki bajuszban hozzá a szintén kretén bérgyilkost. Az eredmény kiszámítható, a Saturday Night Live-on és hasonló műsorokon felnőtt rutinos komikusok csuklóból lehozzák ezt az alapjáraton is hibbant sztorit, miközben láthatóan jól érzik magukat, de ők is tudjuk,. hogy erre a filmre nagy eséllyel már fél év múlva sem fog emlékezni.

Hogy mennyire vicces a Lángelmék? Pontosan annyira, amennyire a kedves néző alapjáraton viccesnek tartja Zach Galifianakist, aki már évek óta ugyanazt a csetlő-botló, irritáló figurát hozta, és semmivel sem lett szórakoztatóbb az első Másnaposok film vagy a Terhes társaság óta. Mégis, van valami a pasasban, amitől a poénoknak úgy a fele mégis működik, és egy darabig hajlandóak vagyunk szurkolni neki – a többinek ugyanis még nála is nagyobb marhák.

Értékelés: 7/10