Idióta, trágár, művészet

Melankólikus komédia: egy üzletember pokoljárása a szabados Európában. Könnyed szórakozás. Fene egye meg, hogy ennyit kell gondolkodni utána…

 

Amerikában „R” a film besorolása. Megérdemli: verbálisan is, vizuálisan is trágár darab. De furcsa mód visszafogott benne. Csak tűri, mintha a káromkodás és az ajtórésen kilógó testrészek egyszerűen az élet háttérzaja lennének.

Szimpatikusabb hozzáállás, mint a vígjátékok hagyományos poénjai.

Maga a film egy üzletember pokoljárásának krónikája melankólikus komédiai formában. Daniel (Vince Vaughn), a pocakosodó apuka megjár repülőtereket, baleseteket, szexfétis-fesztiválokat és a G8 konferenciát is, hogy végre elérjen addig az egyetlen kézfogásig, ami sínre teheti düledező vállalkozását; ezalatt nem csak természetfeletti makacsságot fejleszt ki önmagában, de még elmélkednie is van alkalma – bőven. Körülötte a világ megőrül és összeomlik, váratlan pillanatokban segítenek neki, más váratlan pillanatokban pedig becsapják: egy életre való káosz alól kell kievickélnie Berlin (amerikai szemmel nézve igen szabados) forgatagában.

Jó sztori lett volna egy durva, alpári vígjátékhoz. Steve Conrad forgatókönyvíró (Az időjós, Walter Mitty titkos élete) és Ken Scott rendező (Elpuskázva) azonban inkább mélységet próbáltak adni a darabnak, semmint hogy a könnyű utat válasszák. Így a középkorú üzletember ismerős lelki környezetet kapott: az amerikai élet nyomása, a család, a sok kis kudarc, a verseny még a vígjátéki forma ellenére is állandóan ott ólálkodik a háttérben. Annál szebb a csökönyös derűlátás, amivel Daniel áttör a poklon.

A film, olybá tűnik, azt az idióta és mégis sikeres szemléletet hirdeti, hogy „ha becsülettel megküzdesz az álmaidért, sikert érsz”: tehát hogy magad vagy a szerencséd kovácsa és se a konkurencia, se egy baleset, se egy rohamrendőr-osztag meg nem állíthat. Ami persze ostobaság a való világ nagy részén (demagóg leszek és citálom Afrikát, Ukrajnát meg Szabolcs-Szatmár-Bereget) –, de mégis: Amerikában és általában a nyugati világban mintha működne.

Annyira könnyű hinni a filmnek! Egyszer azt írtam egy hasonlóan napsugaras szemléletű vígjátékról, hogy azt a propagandát, amivel egyet lehet érteni, tanításnak hívjuk. Hát akkor az efféle film propaganda vagy tanítás?

Serkentés, talán. De túl sokat elemeztem bele; az Üzlet bármi áron elsősorban kikapcsolódás, egy könnyed esti szórakozás, nem pedig művészfilm – fene egye meg, hogy ennyit kell gondolkodni utána. Fene egye meg, hogy ismerős lelki helyzetek tűnnek elő belőle.

Él a gyanúm, hogy a sok elrejtett gondolat-mag szándékos a filmben. Mert jól kigondolt forgatókönyvet gyártottak hozzá. Itt található például a legszebb önreflexió, amit mostanában láttam. Daniel egy ponton kiállítási darabbá avanzsál és kifakad: egy középkorú üzletember élete biztosan nem számít művészetnek! Amire a kurátor így válaszol: „ez szubjektív.”

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu