Idióták klubja

Karakteres sablonszínészek szórakoztató magömlése a Förtelmes főnökök 2., ami az álomgyár módszereivel, szabályainak szigorú betartásával és popkultúrájának frappáns kizsákmányolásával másfél óra teljes kikapcsolódás nyújt. Az igényeinkkel azért bánjunk csínyján a csalódás elkerülése érdekében.

A Förtelmes főnökök három éve nagyon jó érzékkel választotta témájának a robotoló munkásember kisemmizettségét. A válságból kilábaló Amerikában a sarnyagtott beosztott kezébe vette az irányítást, és törvénytelen eszközökkel támadt a jogi határt nem, az erkölcsit azonban annál inkább megszegő feletteseire. A folyamat része volt a Családi üzelmek története, most itt vagyunk a folytatásban, ahol ismét pörög az üzlet, csakhogy a verseny annyira szoros, hogy a bénák másodpercek alatt elvéreznek.

Nick (Jason Bateman), Kurt (Jason Sudeikis) és Dale (Charlie Day) nagyjából itt tart, feltalálnak egy új zuhanyzófejet, az értékesítéssel azonban gondban vannak, mígnem a fürdőszobaszalonok királya, Rex Hanson (Chris Pine) felkeresi őket egy ajánlattal. A megrendelést végül pénzcentrikus apja (Chritoph Waltz) adja le, akinek üzletpolitikája az, hogy a legyártásba beleroppanó beszállítókat olcsón felvásárolja a kifizetés helyett. A srácok azonban nem hagyják magukat, és elhatározzák, hogy a korábban már bevált recept szerint oldják meg a helyzetet: törvénytelenséget követnek el.

Elképesztő mennyiségű bénázás, abból fakadó felsülés, majd egy váratlan, mindent megoldó véletlen – nagyjából ezt az ismert dramaturgiát követi a film. Közben pedig állandóan beszélnek, de még így is kevés jó beszólás van a filmben, miközben nagyon sok duma. Látszik, hogy a színészek küzdenek, és a záróképsor elrontott felvételei nélkül is érezhető, a rendező (Sean Anders – Apa ég!) teret biztosított az improvizációhoz. Sok beszédnek sok az alja, ami a humor egy részét is minősíti, mégis ennyi pofázásból már csak a nagy számok törvénye alapján is becsúszik néhány poén. A sok duruzsolást ráadásul gyorsan megszokjuk, valahogy a film jellegzetessége lesz, a mellékszereplők pedig tökéletes érzékkel intik csendre olykor-olykor a főhősöket – épp akkor, amikor már a nézőnek is elege van belőle. Persze ilyet is láthattunk már idén, a Pofázunk és védünk kicsit más műfajban és afroamerikaiakkal követte a receptet.

Meglepődni nem lehet, itt mindenki ismerős. Jason Bateman ugyanaz a figura lényegében Az ítélet: család óta: a viszonylag normális, régivágású átlagember, aki az élet szerencsétlen körülményei folytán hülyék közé keveredik. Charlie Day a Felhőtlen Philadelphia karakterébe ragadt benne (egyébként ugyanezt importálta a Tűzgyűrűbe is). Jason Sudeikis részben a Förtelmes főnökök első részével vezette be azt az átlagos, nem túl buta, nem túl okos, bólogató, egyszerű amerikait, akit egyébként standuposként a Saturday Night Live-ban épített fel.

A mellékszereplők mellettük pont olyan karaktereket formálnak meg, mint amit Hollywood róluk gondol: Kevin Spacey a Kártyavár főgonoszának skatulyájába zárva, Jamie Foxx kistílűként néha meglep, Chritoph Waltz a kiszámítathatlan főellenség, és Chris Pine… nos ő ugyanolyan semmilyen, mint mindig. A bekategorizálás mindenesetre legyen a színészek gondja, mert a néző közben jól szórakozhat azon, hogyan tud Chritoph Waltz egyetlen – a Becstelen brigantykból ismert – pillantásával elnémítani bárkit, és hogy az oly régóta hőn áhított Jennifer Aniston végre megint elképesztően rámenős nimfomániás.

Minden ismerős (nagyjából egy hónapja volt egy egészen hasonló történetű film a mozikban a véletlen folytán szintén Jennifer Anistonnal), ez azonban valahogy mégsem zavaró, hanem inkább megnyugtató. Főképp mert működik. A jól bevált recept visszafogott kifejezés, mert itt egy mérnöki precizitással összeállított termékgyártásról beszélünk, ahol még az operatőri munka és a vágás is tökéletes. Nem csoda, ha ezzel a műfajjal a magyar filmgyártás nem tud versenybe szállni (csak, ha stílust visznek bele – lásd: VAN). Ha eltekintünk attól, hogy egy fikarcnyi gondolat sincs benne, hol a hiba? Sehol. Csak épp a szépség is akkor tökéletes, ha egy anyajegy emlékeztet az esendőségre. Pont ez a többlet hiányzik a Förtelmes főnökök 2-ből.