A 90-es évek egyik markáns műfaja volt az a fajta pszichológiai thriller, amelyben egy, a főhős bizalmába férkőző illető kezd egy egész családot terrorizálni a saját otthonában, ami az ún. home invasion zsáner egyik mellékhajtása, és elég rémisztő lehet.
Az otthonunk a várunk, ahol leginkább biztonságban érezzük magunkat, ahová csak a hozzánk közel állókat engedjük be, és ha itt veszélybe kerülünk, az szinte a világ vége. Nem véletlen, hogy az ún. yuppie-korszak meghatározó darabjai voltak a jól szituált párokat zaklató szociopaták, akik egzisztenciájuk legalapvetőbb pontján támadták hőseinket. Pont ilyen filmet készített modern verzióban az ausztrál Joel Edgerton Az ajándék címmel, és ennek kapcsán szemezgetünk a műfaj gyöngyszemeiből.
Csendes terror (1990)
Ha a „domestic terror” műfajáról beszélünk, akkor ez az abszolút alap, amelyet a forgatókönyvíró Daniel Pyne saját, kilakoltathatatlan albérlője ihletett. Adott a kedves pár, akik házat vesznek maguknak San Francisco egyik elegáns környékén, és a földszinti lakást kiadják egy megnyerő idegennek. Az illető azonban nem fizeti a lakbért, lecseréli a zárakat, majd a pár ellen fordul, hogy mindenükből kiforgassa őket. A fiatal párt az akkor nagyon divatos Melanie Griffith és Matthew Modine alakította, a gonosz bérlőt pedig az előző évben Batmanné váló Michael Keaton hozta hátborzongatóan, a filmet egy igazi öreg róka, John Schlesinger (Maraton életre-halálra, A sáska napja, Éjféli cowboy) rendezte,a zenét Hans Zimmer komponálta, de érdekes módon a kritikusok elsőre mégsem szerették, és csak később vált igazi klasszikussá - a hosszabb időre elfeledett Keaton pedig a Birdmannel bizonyíthatta újra, hogy mekkora zseni.
Harry csak jót akar (2000)
Bár alapvetően amerikai műfajról beszélünk, azért a franciák is hozzá tudtak tenni egy kicsit, bár Dominik Moll rendező német születésű, a címszerepet játszó Sergi Lopez pedig spanyol, pontosabban katalán. Ő Harry, aki egy kedves pár nyakába akaszkodik, mivel azt állítja, hogy a férj főiskolai ismerőse volt valamikor. A zajos, közönséges, butácska barátnőjét is magával cipelő, éjjelente potencianövelő nyers tojásokat magába tömő férfi férfi minden áron boldoggá akarja tenni régi „barátját”, aki egyre kevésbé kér belőle, sőt, nem is emlékszik rá, noha az illető elképesztően sokat tud rla, és mindent megtesz, hogy a kedvében járjon. Lopez nem először játszik rosszfiút – az volt a csodás A faun labirintusában és a Felix és Rose-ban is -, de itt pont azért olyan hideglelősen jó, mert közben buta és megállíthatatlan. Az alapként szolgáló pszichológiai thrilleren túl a filmnek több olvasata is lehet, és nem nehéz felfedezni rajta Hitchcock és Kubrick hatását sem.
Egyedülálló nő megosztaná (1992)
Az idő telik, sőt, szalad, és nehéz elhinni, hogy a maga korában Barbet Schroeder munkája akkora siker volt, mert nagy siker volt, talán azért is, mert itt egy csaj támadt egy védtelen csajra – ez lehetett a pár évvel korábbi, de műfajában is hasonló Végzetes vonzerő titka is. A John Lutz regénye alapján készült film a nagyváros együttélést állítja a feje tetejére, amikor a vonzó Allie (az azóta eltűnt Bridget Fonda) lakótársat keres maga mellé, és ő a hirdetésre jelentkezők közül Hedrát választja, pedig tudhatná, hogy egy ilyen filmben a név beszél, és persze itt a mitológia hidrára utal. A szürke, de kedves, alkalmazkodó lány hamar főbérlője jó barátja lesz, aki nem tudja, hogy gyermekkorában meghalt ikertestvérét látja benne, és mindent megtesz azért, hogy senki ne férkőzhessen közéjük. Senki, de senki. A filmben nem az erőszak az igazán hatásos, pedig abból is akad bőven, hanem a folyamat, ahogy az új bérlő fizikailag is azonosulni próbál barátnőjével – ezért is mondhatjuk, hogy ez Jennifer Jason Leigh filmje, akit hamarosan az új Tarantino western egyik főszereplőjeként láthatunk.
Cukorfalat (2005) 
Milyen fizikai károkat okozhat egy felnőtt férfiben egy cingár 14 éves lány? Véresen komolyakat? Hayley egy ilyen, vagy 30 kilós kamaszlány, aki egy chat-szobában ismerkedik meg Jeff-el, a 32 éves jóképű fotóssal, és egy kávézóban találkoznak. Hayley beül a nála jóval idősebb Jeff kocsijába és elmegy vele a férfi elegáns házába a városon kívül. Jeff itatni kezdi a lányt és pár pohár után már forr körülöttük a levegő, aztán, mielőtt bármi történne, a férfi előtt elhomályosul a világ, és elvágódik a földön. Amikor magához tér, egy székhez van kikötözve, és most már az életéért kell küzdenie. A Cukarfalat nem horror és nem is thriller, bár mindkettőből mutat fel stílusjegyeket, hanem egy elképesztően okos és izgalmas, számos erkölcsi dilemmát boncolgató kamaradráma Ellen Page és Patrick Wilson zseniális játékával, amelynek alapötletét egy újságcikk adta japán tinilányokról, akik pedofileket csalnak tőrbe. A rendező David Slade-nek ez volt az első játékfilmje – ő jelenleg a Hannibal sorozat executive producere és egyik rendezője, hiszen tud egyet ’s mást az emberi kegyetlenségről.
A kéz, amely a bölcsőt ringatja (1992)
Egy dolog valakit beengedni a lakásunkba, mint albérlőtársat, pasit vagy barátnőt, és megint másik valakit a gyerekünk mellé engedni, noha szerte a világon százezrek foglalkoztatnak bébiszittereket és dadákat. Ezt teszi Claire Bartel is, aki egyszemélyben feleség, anya, és üzletasszony – egy újabb yuppie a 90-es évekből -, aki úgy veszi fel az új bébiszittert, hogy nem kér ajánlást, ami nagy hiba. Az illető ugyanis annak a nőgyógyásznak a felége, akit Claire jelentett fel zaklatásért, és aki emiatt öngyilkosságot követett el, a nő pedig bosszút esküdött, és elég alapos teremtés. Curtis Hanson (Szigorúan bizalmas, 8 mérföld) kifejezetten női thrillert rendezett, a férfiak itt csak buta bábok, vagy mint Solomon, a házi mindenes, konkrétan szellemi fogyatékosok, Rebecca De Mornay viszont zseniális gonosz, és nem véletlen, hogy a film bemutatása után sok bébiszitter maradt munka nélkül, olyan gyanakvókká váltak a szülők. A bónusz a filmez a fiatal Julianne Moore a család egyik barátjaként.
