Iszonyú nagy gyík szerepel a Jurassic Worldben!

Sokáig töprengtek a rajongók, milyen meglepetéssel fog előhozakodni a Jurassic World című dinós produkció, amivel überelheti a sorozat előző részeit. A raptorok már megvoltak, a T-Rexnek is főszerep jutott, és repülő ragadozó gyíkok is megkeserítették már a hősök életét.

Az új Jurassic részben sikerül egy olyan vízi ragadozót bemutatni, amely a valaha élt legnagyobb a bolygó történetében, roppant félelmetes, de közben úgy fest, minta másnaposan találta volna ki egy Alien-film űrlénytervezője. A 18 méteres szörnyeteg kicsit hasonlít a cápára és a krokodilra, de közben kacsalábakkal kalimpál a vízben. A Spinosaurus 95 millió évvel ezelőtt élt, és egy rövid jelenet erejéig a Jurassic Park-sorozatban: a harmadik részben legyőzött egy T-Rexet egy szárazföldi összecsapásban, most azonban vízi csatára fog sor kerülni, ami sokkal látványosabb ütközet lesz, tekintve, hogy ez a lény lételeme. A Spinosaurus aegypticatust már vagy száz éve nyilvántartják, de az első leleteket nem tudták megfelelően tanulmányozni, mert megsemmisültek a második világháborúban. Viszont nemrég új csontok kerültek elő egy marokkói ásatáson, és akkor derült ki, hogy Spino főleg vízi életmódot folytatott. Amikor a kutatók a maradványok alapján modellezték, hogyan nézhetett ki a szörnyeteg, megdöbbenve konstatálták, hogy inkább hasonlított egy űrlényre, mint egy földi teremtményre. A filmet idehaza 2015 júniusában mutatják be.

Forrás: UIP hírek

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu