Játszd újra, doki! - a Doktor Zsivágó 50. évfordulós előzetese

Szeretjük a kerek évfordulókat, ahogy az például a Vissza a jövőbe esetében is kiderült nemrég, és mi lehetne kerekebb, mint a XX. század egyik legnagyobb filmeposza, a Doktor Zsivágó bemutatásának 50. évfordulója, amely alkalmából a Brit Filmintézet felújíttatta a filmet és újra moziforgalmazásba küldi - amihez még "új" előzetes is érkezett.

50 évvel ezelőtt mutatták be a Borisz Paszternák hihetetlenül sikeres regényéből készült, ha lehet, még sikeresebb filmet David Lean rendezésében, az orosz forradalom és polgárháború kataklizmáját egy jószándékú, költői vénájú orvos szemszögéből bemutató Doktor Zsivágót. David Lean a Híd a Kwai folyón és az Arábiai Lawrence elkészítése után már a legnagyobb eposzok mesterének számított, és a Zsivágóval aratta az egyik legnagyobb sikerét: a film öt Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb fényképezésnek, legjobb adaptált forgatókönyvnek és zenének járót. Nem is csoda, hogy az 50. évforduló apropóján a Brit Filmintézet (BFI) restauráltatta és digitálisan feljavította az eredeti kópiát 4K DCP formátumra, és azt november 27-én újra bemutatja. Az új bemutatóhoz új előzetes is dukál, vagyis készítettek hozzá egy vadonatúj, azaz újravágott és szintén feljavított trailert, Arról nincs hír, hogy Nagy-Britannián kívül máshol is - például nálunk - bemutatják-e az „új” Zsivágót, de reménykedjünk.

Nézd meg az új előzetest ITT:

 

Az eredeti szinopszis:

Oroszország a huszadik század első évtizedeiben. Jurij Zsivágó (Omar Sharif), az érzékeny lelkületű orvos és tehetséges költő mit sem ért abból, ami körülötte történik, tehetetlen bábuként sodorják magukkal az események. A tizenhét éves Larát (Julie Christie) Moszkvában pillantja meg, majd hosszú évekig nem látja viszont. Jurij orvosként szolgál az első világháborúban. Egy frontkórházban találkozik újra Larával, akibe beleszeret. A régi hatalmat elsöpri az 1917-es forradalom. Az orvos és szerelme megtapasztalja mindazt a szörnyűséget és megpróbáltatást, melyet az új idők hoznak.

A PORT.hu ajánlja:

Doktor Zsivágó

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu