Jessica Chastain és Kristen Wiig mehet Matt Damonnal a Marsra

Sir Ridley Scott épp csak befejezni készül Exodux: Istenek és királyok című de már javában dolgozik következő filmje, a The Martian előkészületein is.

Decemberben mutatják be világszerte Ridley Scott Exodux: Istenek és királyok című nagyszabású bibliai eposzát, ám közben folynak a rendező soron következő munkájának, a The Martian  (A marslakó) előkészületei is. A főszerepet, a vörös bolygón rekedt űrhajóst már egészen biztos, hogy Matt Damon alakítja, a női főszerepre pedig a napokban merült fel Jessica Chastain (Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza) neve, de a filmmel szóba hozták az inkább komikaként ismert Kristen Wiiget (Koszorúslányok) is. Chastain minden jel szerint főszerepet kap majd, vagy űrhajós társként, vagy idehaza, a Földön maradt feleségként, míg Wiig szerepe, akivel még csak folynak a tárgyalások, még tisztázatlan – de ha abból indulunk ki, hogy Damon nyilván egy katasztrófa során maradt egyedül a Marson, akkor feltehetőleg egy feláldozható kolléga lesz, de nem akarunk látatlanban is spoilerezni.

76 éves Ridley Scott eközben a Szárnyas fejvadász oly régóta tervezett folytatásán is ügyködik – bár a szkript már készen áll, hogy lesz-e valaha is bármi a dologból, és ha igen, az milyen lesz, az már más kérdés. A The Martian forgatókönyvét, amely elemeiben sokban hasonlít a Gravitációra, Andy Weir regényéből Drew Goddard írja, Jessica Chastain pedig Scott személyében újabb világhírű rendezőt ikszelhet ki életrajzában Terrence Malick, Kathryn Bigelow, Jeff Nichols és Liv Ullman, majd vár Christopher Nolan és Guillermo del Toro is.