Jó madarak

  • Gulya István / PORT.hu

Egy repülésfélő csőrös megküzd a gonosz csempészekkel, barátokra és párra talál – és nem utolsó sorban: megtanul suhanni a felhők felett. A Rio című animáció másfélóra vakációt kínál, főleg a gyerekeknek.

Melegebb éghajlat

A Rio De Janeirói születésű Carlos Saldanha, a Jégkorszak társrendezése, a Jégkorszak 2. – Az olvadás és a Jégkorszak 3. – A dínók hajnala dirigálása után könyöröghetett a Blue Sky Studios és a Twentieth Century Fox Animation kassza-gyárosainak, hogy most már melegebb éghajlatra költözne. Haza. Bár az animált ősemlősök fagyidős kalandjaiban kétségtelenül benne rejlik a negyedik felvonás lehetősége, egy kis kiruccanásra vágyott. A színes madarak brazíliai bohóckodásainak ötlete megnyerte a döntéshozók tetszését, akik jó érzékkel számítottak arra, hogy itt is megkapják a szerethető-vicces állatkákat, Saldanha pedig pluszban érvelhetett a hazai pálya előnyével. Ha gyomorbajos kritikusok lennénk, azt mondhatnánk, hogy a Rio esetében a Jégkorszak-receptet alkalmazzák, csak történetesen trópusi körülmények között. De mivel nem vagyunk azok, belátva, hogy az előzőekben írtakban azért mutatkozik némi igazság, a Rio nagyon is megáll a saját lábán, kedves, szórakoztató mozi, és egyáltalán nem bánjuk, hogy bizonyos műfaji sablonokat alkalmaz.

Mese ez, gyermek

[img id=293750 instance=1 align=left img]A Rio elsősorban a gyerekeket célozza, humora kevésbé olyan kikacsintósan felnőttes, mint a Jégkorszak-filmekben volt. Ugyan, ahogyan már korábban többször is érveltünk, az animáció korántsem azzal egyenértékű, hogy a kicsiknek szól, itt a harsány mese és a színes látvány – a filmet háromdimenziósan láthatjuk – kifejezetten őket érinti meg. Igaz, kezdetben "felnőttesen" indul a történet, miszerint egy minnesotai kisvárosban békésen éldegélő kék ara papagájról, Azúrról (eredeti hangja: Jesse Eisenberg, magyar hangja: Hamvas Dániel) kiderül, hogy fajtája utolsó hím egyede, és gazdáját, Lindát (eredeti hangja: Leslie Mann, magyar hangja: Zsigmond Tamara) ráveszi egy elkötelezett madarászprofesszor, találjanak párt a csőrösnek az őshazájában, Brazíliában. A házi kedvenc Azúr ráadásul nem tud repülni, de nem is akar, a szárnyalást sosem tanulta és szerette, mi több: kerülendő veszélyforrásnak tartja. Ez teszi alapban izgalmassá a brazil kalandtúrát, ahová az északi kisváros megnyugtató (hogy ne mondjuk: unalmasan) színtelen hűvöséből pont a karneváli szamba-forgatag színes idejére érkezik a kis csapat. A röpülés ellenérzésének leküzdése mellett Azúrnak meg kell vívnia egy madárorgazda-kompániával – de a hihetetlen kalandok közepette nincs egyedül, társra akad egy csípős nyelvű papagájlányban, Csiliben (eredeti hangja: Anne Hathaway, magyar hangja: Németh Borbála) és néhány helyi szárnyas csibészben.

A sablonok teszik a rutint – de most nem bánjuk

Az imponáló repülésjelenetek során remekül érvényesül a térdimenziós látvány, de hasonlóan imponálóra sikerültek a kisállatok animációi. A dél-amerikai nagyváros szokott paneljei megjelennek – a szambázó őslakosok, a Copacabana híres strandja, robogózás a sikátorokban, a Cukorsüveghegy és a híres Krisztus-szobor látképe, a focifanatikusok és így tovább –, ami egyáltalán nem baj, mert a kisebbeknek fogalma lesz erről az országról, a nagyobbakban pedig megerősödik az odavágyás.

Nyilván nem szükséges ecsetelnünk, hogy mivel a történet egy mese, itt minden jó, ha a vége jó. Saldanha és társai hozzák a – kellő – formát. Ez a rutinos animációs rendező mellett forgatókönyvíróinak köszönhető, akik a sztorija kimunkálásán fáradoztak. Az állandó alkotótársak, Jeffrey Ventimilia és Joshua Sternin (Maci Laci, Fogtündér) korábban már dolgoztak együtt Don Rhymerrel (Gagyi mami 1-2., Télapu 2. – Veszélyben a karácsony, Vigyázz, kész, szörf!, Alvin és a mókusok) a Túlélni a karácsonyt című családi mozin, triójukhoz a Tucatjával olcsóbb-filmek és a Szakítópróba forgatókönyvét jegyző Sam Harper társult. Ilyenkor látjuk be, hogy (az okkal) nem mindig minőséginek tekintett családi mozik íróikban kialakították azt a rutint, hogyan kell egy gyerekközönséget az ujjaik köré csavarni.

A színdús látványforgatagot – mind Rio De Janeirót, mind a szereplőket illetően – szerethetően szolgálja a muzsika, amihez – többek között – a népszerű amerikai rapper, Will.I.Am és a híres brazil zenész, Sergio Mendez is odatette a magáét.

Summa

A Rio az a fajta animációs film, aminek teljességgel átadhatjuk magunkat, nem szükséges gondolkodásba süppedni, az érzékeinkre és az érzelmeinkre hat, még ha olykor sablonosan. Nyugodtan engedjük szabadjára gyermeki énünket, ez a mese színes és jópofa tarka madarakban gazdag, kevéske romantikával és minimál-tanulsággal fűszerezve. Végre kisütött a nap, örüljünk neki!

Kinek ajánljuk?
- Hatéves kortól tizenkettőig bárkinek.
- Aki másfélóra őszinte szórakozásra vágyik.
- Napimádóknak.

Kinek nem?
- A fajsúlyos filmek kedvelőinek.
- Aki szerint egy beszélő állat – még ha papagáj is – gáz.
- Madárcsempészeknek.

7/10