John Malkovich eszelősen jól utánozza a Twin Peaks szereplőit

Cooper ügynök mellett Tuskó Ladynek és David Lynch-nek is beöltözött a 62 éves sztár.

2017-re készül el a Twin Peaks új évada, John Malkovich pedig óriási David Lynch-rajongó, ezért most úgy döntött, hogy egy Psychogenic Fugue című kisfilmmel tiszteleg a rendezőzseni munkássága, és persze a kultikus tévésorozat előtt. Naná, hogy az egyik legviccesebb jelenet az lett, amiben ő a Tuskó Lady!

log-lady-john-malkovich.jpg

Ebben a videóban a diktafonjába beszélő Dale Cooper ügynököt utánozza fergetegesen Malkovich:

Az eredeti jelenet egyébként ez volt Kyle MacLachlan főszereplésével, a Twin Peaks legelső epizódjának elején:

De Malkovich nemcsak a Twin Peaks szereplőinek öltözött be, átmaszkírozták az Elefántember, a Radírfej, a Kék bársony és a Lost Highway főhőseivé is. Az átalakulások teljes, 20 perces verziója viszont majd csak azoknak lesz elérhető, akik befizetnek 10 dollárt a David Lynch Foundation számlájára. 

Aki viszont 25 dollárt fizet, az a mókafilm mellé megkapja a The Music of David Lynch című, eredetileg CD-re és hanglemezre rögzített tavalyi album digitális másolatát, olyan előadókkal, mint a Duran Duran, Moby, Jim James, Sky Ferreira és mások. (via WelcomeToTwinPeaks.com)

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu