Kakukk-tojás

  • Orosz Ágnes / Mancs

A film eleinte nem tűnik sokkal eredetibbnek, mint egy Spice Girls-féle Beatles-feldolgozás, kezdve a hatvanas évekbeli elit diliházzal, mint helyszínnel, vagy az anakronisztikus főszereplői narrációval, ami könyvfeldolgozást sejtet, mellesleg helyesen. Innen tudható, hogy a szóban forgó Boston melletti intézményben Sylvia Plath is megfordult egykoron, de a meséhez semmi köze, azt legkésőbb Whoopi Goldberg mint felügyelő feltűnésekor sejteni lehet. Mint főszerepője, Suzanna (Winona Ryder), filmünk leginkább nem tudja, ki is ő, és mit akar. A szokásos tiszteletkörök után a mozikompatibilisen őrült nők ketrecében megjön Lisa (Angelina Jolie) - sokkal több, mint ami lehetne: e film Jack Nicholsonja - és vele az önfeledt internátushangulat. Mindenki kitűnően szórakozik, Suzannáért már hiába jön csillagszemű pasija, hogy szöktetné, nem áll kötélnek. A mozi is kérdés nélkül belendül Jolie kaján vigyorától, a tétova kezdet megbocsátva, ki akart konkrét őrülteket látni egyébként is - van belőlük épp elég máshol. A mutatvány nem tart sokáig, de érdemes érte akár megnézni a filmet.
Az idillnek a két lány szökésekor szakad vége, volt társuknál szállnak meg, akit Lisa néhány jól irányzott mondattal másnapra a kötélre kerget. Winona ezennel visszakapja a főszerepet, és jobb híján előbb-utóbb meggyógyul, a történet pedig fokozatosan süllyed vissza az alapvonalra. Nem is ér máshogy véget, mint a legelején sejtettük: a főszereplő könnyes búcsút vesz Whoopi Goldbergtől.