Kapaszkodjatok!

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Ezúttal ünnepélyesen a sutba vágom minden korábbi fenntartásom a remake-kekkel, reobotokkal és más újragombolásokkal szemben, mert ezt a filmet érdemes volt újrázni. Igaz, az egész nem került teljesen új kezekbe, hiszen az első három részt jegyző, már hetven éves George Miller ült újra a rendezői székbe, magával hozva kedvenc operatőrét és rosszfiúját is.

Ó, azok az emlékek!

Az 1979-es első részt és az azt követő másodikat is nagyon fiatalon, a videózás hőskorában láttam, meg is maradtak bennem – a harmadik rész kevésbé -, és nem azért, mert annyira jók voltak, hanem mert volt bennük valami zsigeri, elementáris erő. Az első részt az akkor még teljesen amatőr George Miller kevés pénzből, gyakorlatilag orvosi praxisa bevételéből készítette mindenféle engedély nélküli, életveszélyes kaszkadőrmutatványokkal és tök ismeretlen színészekkel, köztük a babaarcú Mel Gibsonnal. Az a Mad Max egy klasszikus bosszúfilm volt, a szeretteit elveszítő országúti járőr tombolása, majd jött Az országúti harcos, ami már látványos poszt apokaliptikus tesztoszteron bomba volt, amit az alkotó válság közepén lévő, producer társát és barátját balesetben elveszítő Miller félig sikerült, szinte ötletszerű folytatása, Az igazság csarnokán innen és túl követett, ami akár tönkre is tehette volna karrierjét. Aztán 30 év szünet következett, bár 2003-ban már felmerült egy új rész ötlete, ez csak mostanra valósulhatott meg, és az a furcsa dolog történt, hogy az amúgy érthető szkepticizmus helyett mindenki besózva várta, milyen lesz az eredmény, és ahogy megjelentek az első jelenetképek, majd az előzetesek, mindenki tudta, ez nagyon jó lesz. 

A nagyszerű Mr. Miller

Az a 70 éves, alacsony, joviális bácsi, aki az elmúlt 30 évben kizárólag gyerekfilmeket rendezett, de azt se sokat – Táncoló talpak 1 és 2, illetve a malacos Babekismalac a nagyvárosban 2 -, és kivételként a vicces Az Eastwicki boszorkányokat és a csöpögős Lorenzo olaját, most elkészítette a tökéletes akciófilmet. Mert akció és akció között ég és föld a különbség. Ha az utolsó Hobbit-film, Az öt sereg csatája a rossz példa az öncélú, követhetetlen, stílus és súlypont nélküli akcióra, A harag útja a pazarul megkomponált, minden mozzanatával a történetet erősítő és előrevivő, egységes és elegáns, mégis extravagáns akció esszenciája, amely a két órás játékidő során szinte egy percre sem áll le, mégsem válik fárasztóvá, követhetetlenné és pláne nem öncélúvá. Miller fogta az első három Mad Max filmet és csak azt vitte tovább, ami tényleg fontos és emlékezetes volt belőlük, és ezért is le a kalappal előtte. Az elsőből csak a családját vesztett országúti járőr, Max Rockatansky fájó emlékeit hozta, a másodikból a barbárokat, a kamiont és az autós üldözéseket, a harmadikból pedig a történet kiindulópontjaként szolgáló várost, a torzszülötteket, és ha úgy vesszük, az azóta felnőtt gyerekeket, akikből vagy a Citadella nevű város urának fanatikus harcosai, a hadifiúk lettek, vagy a Halhatatlan Joe nevű vezér (Hugh Keays-Byrne, az első Mad Max film gonosza) ágyasai. Ezeket az ágyasokat szökteti meg egyik tisztje, a félkarú Imperator Furiosa egy páncélozott kamionon, a szökevényeknek pedig egy egész sereg ered nyomába, köztük egy Nux nevű, minden áron bizonyítani vágyó „közlegény”, akinek hűtőrácsára nem más kötöznek oda, mint a fogságba ejtett Maxet. 

Micsoda csodás világ!

A történet egyszerű, mégis telis-teli van fordulatokkal, amiket gyakorlatilag menet közben ránt elő a rendező, ahogy az impozáns páncélos behemót átszeli az elképesztően látványos ausztrál tájat. Miller egyik alaptétele ugyanis az volt, hogy ellentétben szinte minden más poszt apokaliptikus darabbal, ennek a filmnek csupa színnek és gyönyörűnek kell lennie, és  itt minden részlet szemkápráztató. Ez a lényeg: ez a világ úgy lett kitalálva, hogy a legeslegapróbb részletébe is annyi figyelem, és igen, szeretet jutott, mint amennyi mondjuk az egész Halálos iramban szériába összesen sem – a példát csak az autós üldözések miatt hoztam fel. Tessék megnézni a szökevény lányok erényövét, az autó kormányait vagy sebváltóit, egyszerűen zseniálisak, és ez az akciójelenetekre is igaz. Az egész Cirque de Soleil elmehet ezek után kulturális közmunkásnak, mert itt minden ütközés, csata és üldözés úgy van megkomponálva, hogy a néző ledől a székről – az autókra szerelt póznákon repülő és hajlongó harcosok látványa például eszeveszett -, és tudom, hogy amit nagyon dicsérnek, az rendszerint csalódást okoz, de ez most nem igaz. A nagy kérdés pedig az, van-e olyan jó Mad Max a további három filmre is rábólintó Tom Hardy, mint amilyen Mel Gibson volt? Talán nincs, hiszen ő nem hozza azt az újdonságérzetet, mint amit elődje hozott annak idején, de csalódást sem okoz. Akárcsak Gibson, Hardy sem a képzett, sokoldalú színészek közé tartozik, az ő sikerének is a fizikai jelenlét és a kisugárzás a titka, és ebből jut bőven, bár tény, hogy a vaskosabb, teljesebb szerepet kapó Charlize Theron lejátssza őt – vagy legalábbis rá jobban figyelünk, akárcsak a tébolyult harcosból lelkes szövetségessé váló Nicholas Houltra. És tartozunk egy főhajtással Miller kedvenc operatőrének, a szintén hetvenes John Seale-nek, aki a szinte teljes mértékben valódi kaszkadőrmunkára épülő, ma már ritkaság számba menő módon időrendben felvett forgatás során – minimális számítógépes trükköt használtak, még a gigantikus homokvihar is valódi -, a fiatalokat megszégyenítő módon a járművekre kötözve dolgozott, gürizett és vért izzadt, és nem hiába!

Kinek ajánljuk?
- Az eredeti Mad Max filmeken felnőtteknek.
- Tom Hardy rajongóinak.
- Aki igazi akciófilmre vágyik.

Kinek nem?
- Aki már az „akció” szótól öklendezni kezd.
- Aki csak elvből csak klasszikus zenét hallgat és csakis művészfilmet néz.
- Aki nem akarja jól érezni magát.

10/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu