Az évnek ebben a szakaszában, még mielőtt megérkeznek az ilyenkor szokásos pasztellrózsaszínű, csipkés hópelyhekbe burkolt, Miki egeres karácsonyi mesék, érdemes egy kicsit belefeledkezni őszintébb, komolyabb és autentikusabb téli fabulákba. A Csillaghercegnő északról jött, Norvégiából, és zimankósan gyönyörű látványvilággal és szíveket érintő mondanivalóval vezet be minket az adventi várakozás csendesen meghitt hangulatába...
A mese Sonjáról szól, a melegszívű cselédlányról, aki ígéretet tesz a királynak, hogy visszahozza a birodalmába a karácsonyi csillagot, és ezzel segít megtalálni az elveszett királylányt, Aranyhajat is. Kalandos utazása során találkozik az erdei manókkal, az északi széllel és a Mikulással is. Mondhatnánk, hogy a hős sztereotip, a konfliktus egyszerű, a gonosz figurák sablonosak, de pont ebben rejlik a nagyszerűsége is egyben. Tradicionális mese, magával ragadó elbeszélés, ahol még olyan avíttnak tűnő értékekben hihet az ember, mint hogy a bátorság és a jóság legyőzi az akadályokat. Naiv báj és népmesei fordulatok jellemzik a filmet, de mindenek feletti előnye az, hogy gyönyörű az egész, úgy, ahogy van. A nyitókép sorozatban a mindig beváló, képeskönyv lapjain megelevenedő, előzményeket elmesélő narratív meseolvasással kezdetét veszi az „egyszer volt, hol nem volt...” hangulat, mely azonnal abba a másik varázslatos régióba emel minket, amely a letűnt korok, rég elfeledett mézeskalács illatú karácsonyaira emlékeztet.
A filmben nincsenek nagy trükkök, de az eredeti ötletek kompenzálják azok hiányát. Így például nagyszerű idea a karácsonyfák körbe forgó erdeje, ahol minden ember lelki szépsége és habitusa szerint megkapja a maga pusztuló vagy szépséges fáját. Amikor pedig Sonja az északi szél hátán lovagol, az minden eddig látott hasonló jellegű képkockát felülmúl, és ebbe belesorolható Harry Potter összes repülése. A Csillaghercegnő olyan klasszikusokat juttat az ember eszébe, mint a Tizenkét hónap című nagyszerű orosz mesefilm a 80’-as évek elejéről, vagy az örök téli etalon, Andersen Hókirálynője. Meglehet, ez a történet nem a dinamizmusáról híres, de pont az epikus jellege miatt a család minden tagja számára a klasszikus karácsonyi értékrendet képviseli, és mindenképpen mélyebb értelmezése az ünnep szellemének. Elbeszélői módja és mikéntje hitelessé teszi, olyan momentumokkal is, hogy itt nincs mesterségesen kreálva a hóesés vagy imitálva a jéghideg miatt a szereplők szájából kiszálló hófehér ködpára.
Szólni kell még arról, hogy a tökéletesen fényképezett norvég téli táj lélegzetelállítóan chillout hangulatot nyújt, a vár – amit egyébként Csehországban fotóztak – kellően és mégis reálisan romantikus szcénát ad a történések mögé. A fényképezést látván pedig önkéntelenül is elhagyja az ember száját egy sóhaj, miszerint valami ilyesmi varázslatos helyen kellene tölteni egyszer az év végi ünnepeket. A látványvilág, a design és a kellékek használata értelemszerűen a skandináv ornamentika mentén halad, mely az eddig megszokottnál talán borongósabb képi világot idéz, ám ezzel együtt ódonabb, finomabb és melegfényűbb is ez az ünnep. A rusztikusba hajló enteriőrök és kosztümök nagyon jól eltaláltak, az - egyébként skandináv folklórban kiemelkedő szerepet kapó - erdei manók ábrázolása pazarul sikerült. A földszínekbe bugyolált, rasztahajú, kedves arcú és kissé félős törpék szimpátiát ébresztenek, ugyanúgy, mint a norvég stílusú ’vintage mikulás’. Az is megerősítést nyer, hogy az északi népek karácsonyánál a piros mellett erősen dominálnak a hideg, kékes színek és árnyalatok is. A fenyőfákat pedig a csilivili műdíszek helyett a természetes és egyszerű szalmacsillag díszíti, égősor helyett pedig igazi gyertya van az ágakon. Mindent egybevéve, minden képkockáról sugárzik a bensőséges harmónia. A Sonját alakító kislányt, Vilde Zeiner-t pedig mindenféleképpen érdemes megjegyezni. Bravúrosan kedves és hiteles élete első szerepében, és ellenállhatatlan bája és természetes állhatatossága Dickens szeretetreméltó árváira emlékezteti a belefeledkező nézőt.
A Csillaghercegnő szerény, ezáltal nem olyan meggyőző erejű, ám szimpatikus és végtelenül szeretetreméltó film, mely az ünneptől függetlenül az egyik legsikeresebb lett 2012-ben Norvégiában. Egyszerű, szép és megható történet – amilyennek a karácsonynak is lennie kellene.
Szerintem: 85%
