Káromkodásból katedrális

Tudom, hogy nem jó film, vagy nem úgynevezett jó film, és erre nem válasz az, hogy nem is akart az lenni. Abban sem vagyok biztos, hogy szívesen megnézném-e még egyszer Bogdán Árpád rendezését, a Boldog új életet, de ennek már nem a film minősége az oka, hanem az üzenete, hogy nincs mese, nincs kitörés, maradsz ott, ahol vagy, ahonnét jöttél. Kanász marad, akinek a nevelője kanász, és aki állami gondozásból jön, az még ebben a lehetetlen, rendetlen világban sem tud megmaradni.

Akármilyen szelíd is a film, mégis olyan, mint az ing alá szóródott levágott hajszál, piszkál, nem hagy, izeg-mozog tőle az ember a székben. Hogy is van ez, meleg zokniban, fűtött moziban azt nézegetjük, hogy hála az égnek, velünk ez nem történt meg? Mi nem azok vagyunk, hanem ezek? És ahogy onnét nincs ide vezető út, talán innét sincs oda?

Pedig tényleg nem nagyon jó film, mert nem olyan, mint egy film. Vannak színészei, akik néha beszélnek, és ez majdnem mindig balul üt ki, az egy Daróczi Ágnesen kívül senki nem tud normális hangon megszólalni, mindenki mintha papírból olvasná vívódásait. Nem is szigorúan szerkesztett a mozi, villan itt és villan ott, nincs semmi elvarrva, befejezve, jelenetek egy, a szokottnál is rövidebb és szomorúbb életből. Feltűnnek alakok, aztán lelépnek, mindannyian egy érthetetlen világ érthetetlen szereplői. Ez a következetlenség azonban még következetes, értelmes és szándékos, nincs is vele semmi baj. De amikor a történetben ellopnak egy buszmegállói, szaknyelven mondva city light postert (perfume by bogdano - kis és oda nem illő belső humor), amelyről a modell megelevenedik és szörnnyé válik, de csak egyetlen jelenetre, akkor a néző nem lát tisztán: ez a képsor egy másik filmből került ide, mert nincs annyi áttétel, amely megeleveníthetné a szörnyűséget. Merthogy ez lenne a szép új élet lényege: minden szörnyű, miközben minden gyönyörű.

Lehet, hogy fordítva. Az operatőrök, Szabó Gábor és Győri Márk nagyszerű munkát végeztek, a film nagy pillanatai mind képi pillanatok. Ahogy a nevelőtanár áll a gyár kapujában, a szélben, és a huzatban citerázik a nadrágja, ahogy az operatőr az élességet a villamos összekaristolt ablakára állítja, és csak megyünk, kint változik a világ, grundok, panelházak, rondaságokból és rondaságokban felmutatott szépség, szitokból himnusz. Vagy ahogy a mozgó kamera mutatja a munkások arcát, beszélgetnek, dohányoznak, egy-egy mosolyra elhúzódnak a szájak, és közben szól a zene, és érti az ember, hogy a boldogság és az otthon másutt van, nem ott, ahol a film készült.

Újra és újra átéljük a hazai filmeket nézve (megállom címek sorolása nélkül), hogy ennek végképp semmi értelme, se nem szépek, se nem szórakoztatóak, nincs mondanivalójuk, és még a jó szándék is hiányzik belőlük, hogy talán az egyetlen megoldás az lenne, ha azonnal abbahagynák az egészet. De a Boldog új élet után az ember kénytelen felülvizsgálni az álláspontját.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu