Katonák karácsonya

Mednyánszky László az I. Világháború harctéri rajzolójaként bejárta Szerbiát, Galíciát és Dél-Tirolt, az eseményekről rajzolt skicceiben felhasználta a mindennapi, "civil" életből ellesett mozdulatokat, így a katonák ugyanazzal a mozdulattal karolják fel sebesült társuk, ahogy a részeg kórhelyek támogatják egymást. A civil és a harctéri mindennapok közötti elidegeníthetetlen kapocsolatnak ez a brutális igazsága köszön vissza Christian Carion nyugati harctérről szóló filmjében is.

Amíg persze nem állunk puskával a kezünkben, a parancsra várva, hogy a szuronyt csatoljuk a fegyverünkhöz, amíg nem állunk a lövészárokban két bogár nászát kukkolva, hogy halogassuk a parancs kiadását, addig elképzelésünk sem lehet arról, hogy milyenek a lövészárok mindennapjai. Nem tudhatjuk, hogy a filmekben megjelenített helyzeteket hitelesen mesélik-e el a rendezők.

Christian Carion filmje a Merry Christmas azonban, mint minden remekmű, képes arra, hogy egy koherens világot építsen, vagyis arra, hogy a hitelesség látszatát keltse. S ez az érzés a nézőt a film első kockájától az utolsóig fogva tartja. Egy percig sem kételkedünk abban, hogy mindez így történt. Hogy a német közlegények arca egészen pontosan így rezdült, amikor minden reggel az ellenséges francia vekker ébresztette őket.

A film szereplői - a skót, francia és német katonák, a német énekesnő a francia házaspár - háromféle időközegben élnek. Az egyik időközeg a hátországban élők mindennapja, a másik a fronton harcolók mindennapja, a harmadik, egy ünnepi idő, ami összeköti a másik kettőt. Ez az ünnepi idő, a Szent Este, ami kiszakítja az egymással szembenállókat a front szigorú törvényei közül.

Hiszen a harctéren, egy egészen szélsőséges élethelyzetben kell a katonáknak rekonstruálni a korábbi életüket. Összeegyeztetni a személyes erkölcsüket a parancsokkal, s amikor elérkezik a Karácsony, a szembenálló felek döntéshelyzetbe kerülnek, s ebből a szuverén döntésből születik az isteni csoda. A harctér - ami a mindennapi időközeg szélsőséges színhelye - egyik pillanatról a másikra ünnepi térré változik. Ünnepi és játéktérré. A fegyverek helyett előtérbe kerül a labda, s az egymást továbbra is bizalmatlanul méricskélő katonák átjátszák magukat egy élhetőbb világba.

Ez az élhetőbb világ, az ünnepi idő, amiről a film lényegében szól, ez, amit a hadurak kicsinyes látószögéből, a térképasztalok mögül képtelenség érzékelni. A profán pokol megszentelődik. Vigyázni kell ezzel a kifejezéssel, hiszen a szent olyan jelző, amely egészen hosszú asszociációs láncot indít el, de talán az egyetlen, amelynek segítségével, mindennek ellenére, a legegyszerűbben beszélhetünk Carion filmjéről.

De Carion filmje nem csak emiatt zseniális. A film feszes szerkezetét - amelyet a civil világ és a harctér ellentéte gerjeszt - még jobban szétfeszíti a skót közlegény alakja, akinek a fivérét a németek megöltek a csaták során. Az ő ideje már teljesen különbözik a többiek idejétől, de ő sem kívülálló, hiszen ő a tragédia mozgatórugója. Az ő szerepe az, hogy áthelyezze a film már-már súlytalan, nem evilági hangulatát a valós időbe.

Március 3-án újra KultúrKedd!
március 3., kedd 00:00-24:00 Március 3-án újra KultúrKedd!

Kedvezményes jegyek csak egy napig a PORT.hu-n!