Kedvenc Arany Pálma-díjas filmjeink TOP 15

  • Novics János / PORT.hu

Összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek szerintünk a legizgalmasabb darabok voltak a cannes-i fesztivál történetében.

Arany Pálma 1955 óta létezik, az 1946-ban indult fesztiválon addig csak fődíjat kaptak a legnagyobb elismeréssel illetett filmek. 

Lehet, hogy már csak filmtörténeti legenda, de a cannes-i Arany Pálma, ahogy neve is jeleztenemcsak egyszerű fődíj volt, hanem a nevéhez fontos esztétikai jelentéstartalmak is társultak. Az általános közvélekedés szerint eredetileg azoknak a filmeknek járt, amelyek a filmművészetben valamilyen módon forradalmian újat és rendhagyót nyújtottak. Ma már tudjuk, hogy ahány zsűri és ahány év, annyiféle Arany Pálma születik, és a díjazás során az aktuálpolitika sem elhanyagolható körülmény. Vagyis kaptak már Palme D'Or-t középszerű, sőt gyenge filmek is, és maradtak díjazatlanul zseniális, formabontó remekművek. 

Mi most azokat a filmeket emeljük ki, amelyek szerintünk maradéktalanul megérdemelték a fődíjat és abszolút megfelelnek az Arany Pálma szellemiségének: vagyis eredeti gondolatokról árulkodó, felkavaró és filmnyelvújító alkotások.

1960 

Az édes élet - La Dolce Vita

[img id=485930 instance=1 align=left img]Federico Fellini a "hanyatló nyugat tablóját" rajzolta meg - legalábbis ezt az értelmezést szerette nálunk a hivatalos kultúrpolitika. 

Annyiban igazuk is volt, hogy Marcello Mastroianni értelmiségi figurája, aki teljesen eladja magát az üres, fényűző, hazug és cinikus társasági életnek, a hamis csillogásnak, tényleg egy értéktelen társadalom és világ hőse.

De Az édes élet sokkal inkább, mint a mester korábbi, Országúton című remekműve, elsősorban színtiszta létfilozófia, amelyben az elidegenedés és az általános emberi létkérdések jelennek meg. 

Ha ilyen mély tartalmakig nem is jutottunk annak idején, Anita Ekberg szépsége révén egy pillanatra belekóstolhattunk már akkor is a nyugati szabadságba, ahol az erotika elfeledtette velünk egy percre a hivatalos kommunista ideológia szürkeségét és unalmát.     

1961 

Viridiana

[img id=485878 instance=1 align=left img]Egy igazi botrányfilm, amelyet több országban betiltottak, a keresztény egyházat folyamatos kritikával illető kultikus filmművésztől, a szürrealizmus mozgóképes mesterétől. 

Luis Bunuel kiváló műve egy fiatal lányról szól, aki hinni szeretne az emberekben. Miután beteg lelkű nagybácsija meghal és ráhagyja vagyonát, Viridiana szegényházat nyit hajléktalan csavargók számára. 

Itt kezdődik a keresztény szeretet illúziótlan kritikája, a zseniális Bunuel félelmetes víziójában. Azt hisszük, ha jót cselekszünk, akkor jót kapunk vissza. De a jóság csak fikció. Az emberben lapuló gonosz ösztönlény nem nevelhető vagy gyógyítható jósággal. 

A mester nem a szeretetet vagy a szeretetre való képességet vonja vissza, hanem csak a szeretet megváltó ereje felett érzett kételyét fogalmazza meg. Persze, így sem sokkal könnyebb lélekkel döbbenünk rá az állítás súlyára.  

1967 

Nagyítás

[img id=485805 instance=1 align=left img]Ma is aktuális művészet-lélektani remekmű, fikció és valóság viszonyáról, az alkotó ember örök konfliktusáról, a fotográfia mesterségének metaforájában.

A modern film egyik legfontosabb alakja, Michelangelo Antonioni Angliában forgatott filmje, amely bizonyos pillanataiban az összes nagy itáliai munkáját képes túlszárnyalni. 

Bár akadnak benne mai szemmel nézve kissé megkopott korfestő elemek, az alapszerkezet, az atmoszféra és a filozófia mindmáig maradandó alkotássá teszi ezt a nagyszerű filmet. 

Akinek már volt dolga a művészi kifejezés bonyolult problematikájával, annak kötelező anyag és újra meg újra megborzong a kultikussá vált utolsó képsorok láttán. Megérdemelten nyerte el az Arany Pálmát.

1970 

M.A.S.H.

[img id=485840 instance=1 align=left img]A MASH, vagyis Mobile Army Surgical Hospital, a legendás rendező, Robert Altman korai remekműve. 

Bár utána még számos nagyszerű filmet forgatott, kétségtelenül ez volt pályafutása legsikeresebb alkotása, amelyet a cannes-i zsűri, mind formai megoldásai, mind gondolatvilága miatt Arany Pálmával díjazott.

A koreai háború idején játszódó tragikomikus, groteszk és morbid vígjátékban néhány orvos próbálja cinikus humorral átvészelni a szörnyű kórházi mindennapokat. A háború abszurditásáról talán még sohasem készült ilyen sokkoló, egyben szórakoztató film. 

Hatása olyan nagy volt az utókorra, hogy külön filmsorozatot is készítettek belőle, Elliot Gould és Donald Sutherland pedig azonnal halhatatlan karakterekké váltak.

1976 

Taxisofőr

[img id=485864 instance=1 align=left img]Két színészóriás Harvey Keitel és Robert De Niro, és persze a mester, Martin Scorsese örök időkre érvényes klasszikusa. A modern filmtörténet egyik legtöbbet elemzett, páratlanul maradandó produkciója a Taxi Driver.

Ha úgy akarjuk, egyszerű vietnami traumafilm, melyben a leszerelt veterán nem képes visszailleszkedni a társadalomba. De a kor és a  társadalom-lélektani háttér csupán kiindulópontja a történetnek, valójában számos értelmezési mező nyílik a befogadó számára, attól függően, hogyan tekint a főhős viselkedésére és ámokfutására. Bárhogy is nézzük, a film egy magányos, szeretethiányos, tisztaságra vágyó beteg lélek megrendítő kálváriája.

Talán nincs is ennél jobb bizonyítéka annak, mi történik akkor, ha valaki nem csupán játszik, hanem képes eggyé válni a szerepével. Robert De Niro mindörökre Travis Bickle marad.

1979 

A bádogdob

[img id=485882 instance=1 align=left img]Ritka pillanat, amikor egy regényből méltó filmadaptációt születik. A filmváltozatnak nem feltétlenül muszáj hűségesnek lennie az alapanyaghoz, sokkal inkább a regény világát kell valamilyen módon megragadnia és átültetni a film nyelvére. 

Itt és most mindkét elvárás összejött, hiszen Volker Schlöndorff, a későbbi Nobel-díjas német író, Günter Grass könyvéből felkavaró filmet rendezett. 

A bádogdob kétségkívül a '45 utáni európai irodalom egyik legnagyobb alkotása, amely úgy néz szembe a német múlttal, hogy főhőse, az egyszerre karikatúra és torz kis szörny Oskar alakjában egy egész civilizáció összeomlását és az emberi létezés határhelyzeteit mutatja meg. Groteszk és naturalisztikus ábrázolásmódja vádirat a fasizmus és az üres kispolgári lét ellen. 

Sclöndorff egyrészt megtalálta Oskar Matzerath alakját David Bennent személyében, másrészt egyszerre volt képes történelmi kulisszát és stilizált hátteret teremteni Grass regényéhez. Nem véletlen, hogy A bádogdob nemzetközileg ennyire sikeres lett és az Arany Pálma után még Oscar-díjat is kapott. 

1985 

A papa szolgálati útra ment

[img id=485896 instance=1 align=left img]Igazi cannes-i fesztiválkedvenc lett az elmúlt évtizedek során a bosnyák születésű Emir Kusturica, aki két Arany Pálmát is begyűjtött a világhírű tengerparti városban. 

Első fődíját még a nyolcvanas években kapta, amikor a nyugati közönség kiéhezve várta a vasfüggönyön túlról származó, kommunista rendszert bíráló műveket, ekkortájt kapott Mészáros Márta is különdíjat a Napló gyermekeimnek című filmjéért.

A papa szolgálati útra ment még nem olyan harsány, monumentális eposz, mint a Jugoszlávia széthasadását karneváli eszközökkel bemutató 95-ös Underground, de már itt, az ötvenes években játszódó rendszerkritikus történetben jól láthatók a jellegzetes kusturicás jegyek: a felfokozott délvidéki szenvedély, a soknemzetiségű Balkán-félsziget történelmi terhei, és persze a groteszk népi humor. 

Bár az Underground sok tekintetben túlszárnyalta tíz évvel korábbi sikerét, A papa szolgálati útra ment mégis a rendezői életmű egységesebb és letisztultabb darabja.

1991 

Barton Fink - Hollywoodi lidércnyomás

[img id=485898 instance=1 align=left img]A magyar forgalmazásban elég béna címet kapott Barton Fink az elmúlt húsz évben hatalmas karriert befutott és Oscar-díjas filmzseni testvérek egyik korai mesterműve. 

Filmynyelvi szempontból már minden megtalálható ebben a munkájukban, amely később a védjegyük lett. A posztmodern műfaji sokszínűség és játékosság, a művészetlélektan és létfilozófia, illetve a thriller-elemek mind-mind a Coen-fivérek fontos attribútumai közé tartoznak. 

A Barton Fink kafkai víziója a Művész alakját tanulmányozza, aki csak úgy képes a Nagy Mű megalkotására, ha magát a Poklot is bejárja. Ehhez szerződnie kell az ördöggel és amit tőle kap, örökre vele marad egy titokzatos csomagban. Csak így, pokolra jutva pillanthatja meg az írói-művészi tökéletességet. 

A remek film nagyszerű színészi teljesítményekkel is ékes, Turturro és Goodman játéka emlékezetes marad.

1992 

A legjobb szándékok

[img id=485901 instance=1 align=left img]Bár a modern filmművészet egyik legnagyobb alakja, Ingmar Bergman egyetlen filmje sem kapott díjat Cannes-ban, és végül ő maga is csak Tiszteletbeli Pálmával vigasztalódhatott, a saját könyvéből készült feldolgozás 1992-ben Arany Pálmát nyert. A Bergman-szülőkről szóló művet Bille August adaptálta filmre. A dán rendező akkor már egy másik Arany Pálma tulajdonosa és az Oscar-díjas birtokosa is volt a Hódító Pellével.

A legjobb szándékok távolról talán úgy tűnhet, mintha szokványos kosztümös családregény volna, de sokkal inkább egy emberi kapcsolat lélektanilag elképesztően intenzív és hiteles krónikája, a huszadik század elejének maximálisan korhű Svédországában, két különböző karakter és társadalmi környezet kegyetlenül drámai találkozása, hogy ebből végül majd a művész, Bergman születhessen meg. 

A végeredményhez nyilván Bergman szövege is kellett, de a rendező méltó örököse a műnek. Mintha egy valódi Bergman-dráma peregne. Az adaptáció ezzel lényegében új alapokra helyezte mindazt, amit addig a romantikus családtörténetekről tudtunk.

1994 

Pulp Fiction

[img id=485903 instance=1 align=left img]Amikor Quentin Tarantino elnyerte a Ponyvaregénnyel az Arany Pálmát, az egész szakma felhördült. 

Lehetetlennek tűnt ugyanis, hogy egy ilyen léha közönségfilmnek tűnő véres amerikai thriller és az addig majdnem ismeretlen fiatal független filmes épp Európában kapjon ekkora fesztiválkitüntetést.

Ma már tudjuk, hogy a Clint Eastwood vezette zsűrinek tökéletesen igaza volt: a Pulp Fiction egy egész nemzedék meghatározó, kultikus műve lett, amely óriási hatást gyakorolt az alkotókra és a közönségre, és teljes egészében átértelmezte az addigi műfaji határokat.

És ha ez még nem lenne elég:  a remek dramaturgiai szerkezet mögött egy végtelenül finoman kidolgozott jelentésháló és létfilozófia bújik meg.   

1999 

Rosetta

[img id=485910 instance=1 align=left img]A Dardenne-fivérek szociálisan leépült belga ipari területein játszódó minimalista drámái az utóbbi évek nagy fesztivál-kedvencei voltak, nálunk csak a kétezres évek derekán kezdték el felfedezni őket.

A Rosetta egy fiatal lány kálváriája, aki alkoholista édesanyjával él egy lakókocsikból álló kempingben. A lány mániákus álláskeresését látjuk a filmben, akinek lényét a vágy, a dac, a kitartás, a félelem, a fájdalom, és mindenekelőtt a magány és a túlélés ösztöne alkotja. 

Egy kissé trampli, őszinte, erőtől sugárzó vallon lányt mutat meg a Dardenne-fivérek kamerája, hihetetlen dinamikával és ritmussal. 

Rosetta eleven energiabomba, a természet örök metaforája, amely csak önmagában bízik és bármi áron utat tör magának.

2000 

Táncos a sötétben

[img id=485919 instance=1 align=left img]Lars von Trier közkedvelt művészfilmesként indult, aztán féktelen, provokatív sztárrrendező vált belőle. A Dancer in the Dark idején már népszerű vendég volt Cannes-ban, pár évvel korábban jól szerepelt ugyanitt a Hullámtöréssel.

Az Aranyszív-trilógia befejező darabjának hőse Selma, aki - akárcsak a Hullámtörésben Bess - , a szeretet excentrikusan szélsőséges megnyilvánulása. De még Bess passióját, mártíriumát is túllépi azzal, hogy képzeletben saját, öntörvényű művészi valóságot teremt magának. 

Azzal, hogy Trier beemelte a populáris musical műfaját a görög tragédiákra és shakespeare-i vérdrámákra emlékeztető történetbe, egyértelmű gesztussal és önreflektív módon iktatta ki a legnagyobb csapdát, a giccset. Az érzelmekkel túlterhelt könnyfacsaró történet már nem egyszerűen dráma, hanem éppen a melodráma és a romantika műfaján túlmutató posztmodern műfaji kísérlet. 

2002 

A zongorista

[img id=485912 instance=1 align=left img]A holokausztfilmek számtalan esztétikai csapdát rejtenek, nem véletlen, hogy Spielberg hatásvadász Schindler-eposza sem talált egyöntetű kritikai elismerésre. 

Roman Polanski mozija viszont, bár a második világháborúban, a lengyel zsidóság megsemmisítésének idején játszódik, egészen más nézőpontból mutatja be az eseményeket. Egyrészt markáns önéletrajzi elemekből építkezik, amely eleve nagyfokú hitelességet kölcsönöz a képeknek. Másrészt bár háborús drámaként indul, végül kristálytiszta egzisztencialista remekmű válik belőle, ahol a szubjektum teljesen egyedül marad önmagával és a pusztuló világgal. 

Az erőszak megöli a művészetet, de Chopin zongoraversenyét a háború sem győzheti le. Az utolsó félóra Polanski egyik legnagyobb pillanata. Adrien Brody és Thomas Kretschmann lenyűgöző kettőse pedig feledhetetlen.   

2007 

4 hónap, 3 hét, 2 nap

[img id=485914 instance=1 align=left img]A román új hullám filmtörténeti fogalommá vált az elmúlt évtizedben: a nemzeti múlttal szembenéző munkáik révén a román rendezők számtalan fesztiváldíjat begyűjtöttek. 

Az igazán nagy robbanás 2007-ben történt, amikor Cristian Mungiu megnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjével.  

A film egy lányról szól a sötét nyolcvanas Ceausescu-évekből,  aki teherbe esik és a tiltott abortuszt választja. 

A megrázó, lélektanilag hiteles dokumentarista drámából végül egy egész démoni korszak stilizált tragédiája lesz. Az emberi individuum szeméttárolóban végzi: ennél durvábban talán még nem mutatta meg senki a kelet-európai totalitárius rendszerek lényegét.  

2012 

Szerelem

[img id=485917 instance=1 align=left img]Bár még csak egy év telt el a fődíj óta, mégis nyugodtan kijelenthetjük, hogy a második Arany Pálmájával büszkélkedő Michael Haneke, korunk egyik legnépszerűbb művészfilmese teljesen megérdemelten vitte haza a díjat. 

A két ikonikus francia színész, Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva főszereplésével készült halálfilm megrendítő mozi, mégis a szerelem erejéről vall. 

Haneke kendőzetlenül megmutatja azokat a stációkat, a haldoklás lépcsőfokait, amelyet sokan átéltek már, amikor idős hozzátartozóikat ápolták. 

Ezúttal is nyersen és pontosan, akár egy részvétlen sebész, az érzelmi azonosulást kizárva, de nagyon drasztikusan beszél el egy történetet, és mondja ki, hogy a fizikai megsemmisülés méltatlan állapot az emberi szellemhez és a szerelemhez.

Végül egy kicsit rólunk: bár nagyon sokszor szerepeltünk különféle filmekkel sikerrel Cannes-ban, a fesztivál létezése óta sajnos még egyetlen magyar nagyjátékfilm sem kapott fődíjat. Úgy tűnik, a hazai filmgyártás jelenlegi körülményei között erre nem is számíthatunk mostanában, de azért mi rendületlenül várjuk az első Arany Pálmánkat.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu