Kemény, de túl okos a Netflix skandináv krimisorozata

Fiatal nőket öldös valaki Koppenhágában, és a gyilkos elvisz magával egy-egy végtagot, de cserében ott hagy egy kis gesztenyefigurát. Vajon mit jelent a gesztenyeemberke azon túl, hogy ősz van Dániában?

Arra a kifejezésre, hogy „skandináv krimi” sokan felkapják a fejüket, és ezt a Netflixnél is tudják, persze, sok ész nem kell hozzá, elég ha megnézik a könyveladási listákat. Merthogy a skandináv krimik életciklusa mindig regényformában kezdődik, majd jön az átalakulás: a film vagy sorozat stádium. Jelen esetben a dán Soren Sveistrup könyvéről van szó, és mivel az írók oly sokszor kellett, hogy csalódjanak a mozgóképes adaptációban – igen, még van olyan újságíró, aki használja a mozgókép szót! -, Sveistrup gondolt egyet, és ő maga lett a A gesztenyeember című sorozat ötletgazdája és vezető írója. A vezető író titulus jelen esetben valószínűleg azt jelenti öt másik író készítette el a forgatókönyvet, ő meg átolvasta, összefésülte és leokézta az egészet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy

ha ilyen sokan dolgoznak egy viszonylag rövid projekten, azt mindig túlbonyolítják – ez történt most is.

 

Minden skandináv krimi elsősorban a bántalmazásról szól, és ezzel nyitunk most is, 1987-ben, valahol a vidéki Dániában egy rendőr egy lemészárolt családra és a pincében egy rabszolgaként tartott kislányra talál, majd ugrunk az időben, és találgathatunk, mi lett a kislánnyal és mikor fog felbukkanni a történetben. A jelenben egy szörnyű gyilkossághoz riasztják a kislányát egyedül nevelő rendőrnőt, Naia Thulint (Danica Curcic): egy játszótéren találnak meg egy meggyilkolt anyukát, mellette pedig egy gesztenyefigurát találnak. Ez önmagában is kissé bizarr, de még bizarabb lesz az ügy, amikor kiderült, hogy a figurán a szociális miniszter Rosa Hartung (Iben Dorner) egy éve elrabolt és meggyilkolt lányának ujjlenyomata van – a holttest nem került elő, de a gyilkost elfogták. A nyomozás lassan indul, pláne úgy, hogy főnökük nem akarja bolygatni a régi ügyet, ráadásul Thulin egy olyan társat kap Mark Hess (Mikkel Boe Følsgaard) személyében, aki épp áthelyezését várja, és semmi kedve besegíteni. Legalábbis eleinte, mert hamar kiderül, hogy ők ketten remek párt alkotnak, rutinjuk és megérzéseik kiegészíti egymást, és egész apró jelekből is olvasni tudnak, pláne úgy, hogy besegít neki a kriminológus Genz (David Dencik), aki gyorsan ki tud elemezni bármit.

Eddig minden szép és jó, és a nagyjából a negyedig részig el is hittem, hogy ez most a Netflix legjobb krimije, és mivel összesen 6 részes a sorozat, ez elvileg nem rossz arány. Merthogy az eleje pont az apró nyomokról szól, arról, hogy függ össze a régi eset az újjal, és az új a még újabbakkal, merthogy a gyilkos nyilván nem áll le, és abban tényleg briliáns a sorozat, ahogy felvezeti ezeket, ahogy új információt csöpögtet el, és ahogy fokozza a feszültséget, miközben megkapjuk a skandináv thrillerek közkedvelt elemeit. Vagyis

a múltban gyökerező bűnt, az elszámoltatást, a hatalmasok és gazdagok felelősségét, és persze a viharvert nyomozót

– jelen esetben nyomozópárost. A dolog ott csúszik el, amikor az apró lépésekről áttérünk a nagyobb ugrásokra, és ez már nagy falat a Kasper Barfoed és Mikkel Serup rendezőpárosnak és az íróstábnak, akik talán egy kicsit túl okosnak gondolták magukat. Ezeknél a nagy ugrásoknál először csak rezeg a léc, majd lassan annyira valószínűtlen és életszerűtlenné  válik maga a történet, hogy a néző elkezd kissé feszengeni, a nagy fordulat pedig a hiteltelenség határvonalán mozog. Különösen azt figyelembe véve, ha visszabogozzuk a történeteket, akkor egy csomó mindennek egyszerűen nincs értelme.

Amiért nagy kár, mert a sorozat tényleg remekül kezdődött, és volt benne fantázia, de az írói logika jelen esetben nem működött, legalábbis a legvégére. És azért is kár, mert A gesztenyeember jó karakterekkel és jó színészekkel dolgozott. Az például jó kis csavar, hogy a gyerekeiket elhanyagoló áldozatok ügyében nyomozó rendőrnő kénytelen maga is elhanyagolni a lányát, és jó húzás volt partnerét kezdetben egy seggfejnek megtenni – az persze nem tudom, hogy az alapból sem feltétlen szimpatikus Mikkel Boe Følsgaard azért kapta meg ezt a szerepet, hogy ne szeressük vagy ő másoknak azért jobban bejön -, és a gyerekét elveszítő politikusnő és férje történetszála sem rossz. A skandinávoknál persze kötelező a nagyszerű technikai színvonal is, azt is kipipálhatjuk, csak azokat a fordulatokat másként oldották volna meg! Az viszont vicces, hogy a legvégén összekeverik Budapestet és Bukarestet - majd rögtön tisztázzák is a tévedést!

Értékelés: 7/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu