A kutya, a gyerek és a fóka dominózik a színészotthonban, vasárnaponként sem jön hozzájuk látogató, szürcsölik a híg levest, rágják a kenyérhéjat, el vannak felejtve (mondjuk magyar filmben hülyén is venné ki magát egy fóka, ám annyi biztos, hogy nem az eszkimók vették át a szerepkörét). Hogy körülbelül mivel van tele a padlás (kelléktár) a filmgyárban, az különösebb erőfeszítés nélkül lajstromba vehető (nem olyan nagy az a padlás). Hegyekben állnak a cigányok, mozdulni sem lehet a rengeteg nyóckertől, és akad néhány raklapnyi Guy Richie is a Róna utcában (ami azt illeti, egy kis Kusturicáért sem kell a szomszédba menni). E halmaz ugyancsak hozzávetőlegesen lefedi azt a másikat, amivel a hócipőnk is teli. Válogatási lehetőség alig is lévén, pusztán azon töprenghetünk, vajon mennyiség- vagy minőségbéli okai vannak kétségtelen megcsömörlöttségünknek. De ez mindegy: is-is.
Ilyenformán nem alábecsülendő merészségnek hat, ha egy elsőfilmes rendező azzal hozakodik elő, hogy csinálnék egy jó kis romás, nyolckeres, ricsis filmet... (vagy tudja a manó, lehet, hogy nem is adnak pénzt manapság filmcsinálásra, ha ezek a kötelező elemek nincsenek beígérve). A bátorság ahhoz kell, hogy el-hitessük alkotói önmagunkkal, hogy ezekből a nem kicsit használt alkatrészekből mi olyan csodamasinát bírunk eszkábálni, ami az összes többit lekörözi (arra gondolni sem merek, hogy esetleg olyat, amilyet eddig még nem fabrikált senki...).
Ha Barnóczki Ákos nem vak (hogy nem vette észre a nagy tolongást e pályán), akkor kétség-kívül bátor. Olyan bátor, mint amilyen csak egy elsőfilmes lehet, ide nekem az oroszlánt is. Mert arra ugyancsak nem merek gondolni, hogy azt érezte megfelelő debütálásnak a pályán, ha elszöszög egy kicsit egy filmes bizományiban. S arra legkevésbé, hogy akart még egy tucat-darabot, mert úgyis azt kajálják a hülye népek.
Alighanem bátor lesz ő mégis, hiszen felvállalt önként (bizonyára) még egy további veszélyforrást is, hogy senki se mondhassa, túlságosan könnyű dolga volt. Nehezített hát vakmerőn; tévésztárokra bízta bemutatkozó műve főszerepeit. Egy kalandorral van dolgunk, szavamra.
Aki a felejthetetlen Friderikusz-show-k emlékezetes álriporterét, a már nem is emlékszem, honnan (de tán valahonnan a Maksa-híradók és Kató néni háza tájáról) szalasztott "konkrét csávót", Beleznay Endrét és a felejthetetetlen valóságshow-k egyikének emlékezetes második helyezettjét, az azóta televíziós önmagát a Cool tévé amerikai mintákat követő malackodásai-ban megtaláló Majkát (Majoros Péter) indította harcba szívünk (és pénztárcánk) megnyitásáért. Kettősük tálcán kínálja a leosztást. Beleznay a köcsög hungárian juppi, nyitott tetejű Saabbal és medencés villával, Majka pedig a helyi (VIII. ker.) jóarc, Ladaállattal. Oh, mi lesz velük, ha összeereszti őket a bátor Barnóczki, hisz ők két külön világ, északfok, idegenség. Pedig összeereszti...
A bokros ügyei után rohangáló nagymenő építési vállalkozó Budapest méltán közismert forgalmi dugóit (ehhez is mersz kell, leporolni a "Patyolat-humort") kikerülendő, benavigálja magát a rettenetes "pesti Harlembe" (ez volt a film munkacíme, de feltételezzük, szólt valaki), ahol ún. trükkös gépkocsilopás áldozata lesz, ráadásul a mobiltelefonját is otthon felejtette. Ott van kiszolgáltatva a környék szembeszökően söpredéknek ábrázolt lakosságának és a feladata magaslatán állónak csak megengedően nevezhető rendőrségnek. (Itt látszólag vét egy aprócska, voltaképpen elhanyagolható hibát a rendező, de ezt betudhatjuk szimpatikus zöldfülűségének. A két rendőr közül legalább az egyiket Kovács Lajosnak illett volna játszania. Azért szólhatott volna neki valaki, hogy ebben a műnemben ez így szokás. A Gálvölgyi-show-ból ismeretes vazézés Kovácsnak is jól állt volna.) Izgulhatunk, mihez kezd ebben a csak fenntartásokkal barátságos környezetben szegény nagymenő. Semmi jóra nem számíthat(unk), hibát hibára halmoz, kétségkívül menthetetlen lúzernek mutatja magát. De nem adja fel, keresi rendületlenül kedves járművét, pedig még a ruhája is összepiszkolódik. Éri sok minden trauma, de lassan-lassan jobbra fordul az ügyintézés. Kényszerű szövetségesre lel Majkában, akinek éppen szüksége van egy lúzerre, mintha nem lenne tele a forgatási helyszín ilyenekkel. Hogy Majkának leessen egy dúsabb örökség, ki kell házasítania még egy tévésztárt, a bátran és szellemesen csúnyának maszkírozott Görög Zitát. Beleznay meg kétségkívül jó partinak látszik, pedig nincs is kocsija. Nem részletezzük tovább, noha jólesne, elég az hozzá, hogy egy színes áriákból álló folklór-egyvelegen (színeiért jó szívvel dicsérhető a rendező) átverekedve magukat kiderül, hogy nem is a cigányok az igazi ellenség, hanem a konkurens vállalkozó operál nemtelen eszközökkel (nem elég, hogy a kocsit, de Beleznay törékeny barátnőjét is elrabolja, szolidan a dramaturgia sze-kerét tolva, végtére is, ha valaki nősülni készül, minek neki barátnő). Felismerve a valódi ellent, megfelelő szövetségi politikával már megy minden, mint a karikacsapás... Győznek a jók - ahogy a választott keret, a lúzerromantika távol innen lefektetett szabályai diktálják. És az esküvő sem marad el. Örvendünk.
Örömünket csak átfutón felhőzi be még egy hiány letagadhatatlan érzete. Hol a bánat-ban van Rómeó? Ki látta Júliát? Mi nem, és ez rosszulesik. Magára volt hagyatva a rendező, ez a napnál is világosabb. Különben tudta volna, hogy ebben a zsánerben egy Rómeó és Júlia-történet nélkül félkarú óriás a műalkotás. De nem okoz nehézséget elnézőnek lenni, hisz hangsúlyoztuk végig, hogy egy elsőfilmes alkotóról van szó. A másodikban már biztos nem felejt ki efféle apróságokat Barnóczki, s jelen szerény büdzséje is megizmosodik annyira, hogy akár a Heti Hetesből is megnyerhet valakit egy helyesebb epizódszerepre.
