Ki nem húzta le a WC-t? - A hét filmje: A kommuna

Sok kis ember jó helyen is elfér, avagy milyen a középkorúak társbérlete a hetvenes évek Dániájában, ha váratlanul beköltözik egy bombázó is. Thomas Vinterberg új filmje gyerekkori élményekből építkezik, ami sok mindent megmagyaráz.

Mit csinál az ember, ha egy távoli rokonától egy szép, de neki túlontúl nagy házat örököl? A válasz: eladja, a pénzből vesz egy olyat, amit méretben neki pont jó, a különbözetből pedig Thaiföldre utazik. B válasz: elhívja az összes barátját, hogy lakjanak vele egy kommunában, és így ki tudják fizetni a rezsit és mindig jó a társaság. Csakhogy ideális esetben fiatal, független emberek alapítanak kommunát, nyitottan a világra és teli lelkesedéssel, nem pedig megfáradt középkorúak, akik néha igenis vágynak egy kis egyedüllétre, mint például Erik, az építészprofesszor. A kérdéses nagy koppenhágai házat ő örökli apjától akivel évtizedek óta nem beszélt – ennek oka nem kerül kifejtésre -, és ő ugyan megszabadulna a háztól, de híradós felesége változásra és izgalomra vágyik, ezért odaköltözik pár barát és pár idegen, hogy ezentúl kommunában éljenek, hiszen a hetvenes években járunk, ha ezt elfelejtettük volna elsőre közölni. Szép is az élet így együtt, ám hősünk hirtelen beleszeret egy csinos tanítványába, így minden borul, még akkor is, ha a feleség beleegyezik abba, hogy a lány, aki gyakorlatilag saját fiatal verziója, náluk lakjon. 

A rendező, az amúgy is csúcsminőséget képviselő dán filmgyártás élvonalához tartozó Thomas Vinterberg (A vadászat, Születésnap), saját gyerekkori élményeiből írt első körben drámát, majd készített filmet, amiben érdekes módon nagyon nehezen érhető tetten a személyes hangvétel. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy keveset tudunk meg a szereplőkről, akik felváltva kapják meg a „főszerepet”. Először mintha Erik történetét látnánk, majd a megcsalatás után már Annát kezdi követni a kamera, hogy a végére tinilányuk kerüljön a középpontba. Mindez elvileg nem probléma, ha ügyes a történetvezetés és valóban törődünk ezekkel a karakterekkel, de a bőven kiszámítható cselekmény megmarad epizodikusnak, hőseinkről pedig alig derül ki valami, sőt, a lakótársakról sem tudjuk meg, hogy kik és mivel foglalkoznak, csak pár markáns, de rendszerint előnytelen tulajdonságuk kerül előtérbe. Pedig Vinterberg nagyszerű történetmondó és gyakorlatilag a családi konfliktusok specialistája, a a 70-es évek színes-szagos életre keltése pedig sok szempontból is hálás feladat, hiszen szeretünk nosztalgiázni és bírjuk a retrót. 

Amitől A kommuna mégis élvezhető marad, az természetesen a színészek játéka, vagy egyáltalán jelenléte. Kevés más filmipar büszkélkedhet olyan fantasztikus, ilyen sokoldalú és ennyire erős kisugárzásokkal bíró színészekkel, mint a dán, és ez még a kevésbé jól megírt szerepeknél is nyilvánvaló. Ulrich Thomsen professzoráról nem tudunk meg sokat, nem is kerül közel hozzánk, Thomsen azonban most is csodás, de ez a feleséget játszó Trine Dyrholm filmje, aki már Vinterberg 1998-as Születésnapjában is szerepelt. Nem hoz többet, mint amit kell, nem tolja túl a magára maradt asszony és elhagyott feleség szerepét, de minden rezdülése érzékeny és átható – ami a jobb sorsra érdemes, de csak pár ponton remekelő filmről sajnos nem mondható el. 

Értékelés: 6/10

Kinek ajánljuk? Akik már laktak többed magukkal albérletben vagy akiket rendkívüli módon vonz a hetvenes évek nosztalgiája, és persze a dán filmgyártást kedvelőket sem tanácsolnánk el.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu