Kinek a darabja?

A falunk rossza

Izgalmas társulati munka eredményének ígérkezett Márta István első rendezése az Új Színházban. A színlapon a következő olvasható: "Tóth Ede népszínművének 1965-ös, Thália színházi változatát továbbgördítette Vörös Róbert és az Új Színház társulata 2001-ben." Ez a megfogalmazás eredeti színpadi művet ígér, melyet a rendező, a dramaturg és a színészek közös munkával alkottak meg a próbák során - eljátszva a hajdan oly népszerű népszínmű helyzeteivel, figuráival, nyelvével. Ám az előadás rácáfol erre a várakozásra. Az Új Színház bemutatójának voltaképpeni szerzője nem Tóth Ede és nem is a társulat, hanem ama bizonyos 1965-ös "változat" (valójában egy új darab) írója: Örkény István. Mindaz, amit a rendező és munkatársai ehhez az Örkény-műhöz hozzátesznek, csupán színesíti, de alapvetően nem alkotja újra azt.

Az Örkény-darab egy előadás ironikus demonstrációja, melyben a rendező mint konferanszié kommentárokat fűz, kérdéseket intéz a népszínmű megidézett jeleneteihez. A megmutatás célja annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miről szólhat, egyáltalán érdekes lehet-e kora közönsége számára még A falu rossza. Márta István rendezése ezt a nézőknek szóló demonstrációt kvázi-színházi próbahelyzetté változtatja, melyben egy felkészületlen, kétségbeesett, hebehurgya rendező (Vass György) próbálja - egyre reménytelenebbül - összeeszkábálni az előadást. Tehetetlen vergődését növekvő szkepszissel, de végeredményben beletörődéssel asszisztálják végig a színészek. Időnként fel-felhorgadnak ugyan, hogy tulajdonképpen nincs mit játszaniuk, fogalmuk sincs róla, mit keresnek a darabban (mint például Rebi néni - Falvay Klári -, aki mondja: "kár", vagy Gonosz Pista - Galkó Balázs -, aki lopós is), de aztán lecsendesedve tovább teszik a dolgukat, nem lázadnak. Az Új Színház tapasztaltabb művészei hallatlanul sokszínűen (és igen mulatságosan) tudják hozni ezt az egykedvű beletörődést. Takács Katalin (Finum Rózsi, a falu cemendéje) néma szemrehányással a szemében, mégis megadóan jelenik meg újra és újra a színen a rendező sürgető szólítására. Egész lénye ennek a méltatlan helyzetnek az abszurditását sugározza. Ha elfeledkezik magáról, Ljubov Andrejevna búcsúszavait kezdi el mondani a Cseresznyéskertből. Derzsi János (Göndör Sándor, a falu rossza) engedelmesen gajdolja minden belépésekor: "Én vagyok a falu rossza egyedül?", majd a legváratlanabb pillanatokban elüvölti magát: "Hej, Bátki Tercsi, Bátki Tercsi!", s közben tanácstalanul sandít a rendezőre, vajon hogyan tovább? (Hogy akkor miért nem Csehovot próbálnak - ahogy tették az előadás nyitó képében -, ha ennyire senkinek semmi nem jut az eszébe Tóth Ede vitatható nemzeti klasszikusáról? Erre egyszerű válasza van a verejtékező rendezőnek: erre kapott pénzt a színház a Millenáris Programirodától.)

Az előadás alaphelyzete - a színházi próba - kínálja a különböző színészi fogalmazásmódokkal, színházi stílusokkal való játék lehetőségét. Márta István rendezése kísérletet is tesz erre, de azok a színházi konvenciók, melyeknek szatirikusan elrajzolt képe megjelenik az előadásban, olyannyira elavultak, hogy minden túlzás nélkül is ironikusnak hatnának. Népies handabandázást villanásnyi operaparódia követ, majd a magyar nóta fordul operettbe. A játékötletek egy része (tempóváltás, halandzsaszöveg) színészi alapgyakorlat, és a játszók természetesen lehengerlő profizmussal be is mutatják őket. Ám sok jelenetnél az volt az érzésem, mintha a színészek már-már elszabaduló játékkedvét újra és újra láthatatlan gyeplő rántaná vissza. A színház nem fenékig játék! - sugallja az előadás hosszadalmas, ügyetlenül szcenírozott epilógusa is. A (Csárdáskirálynőből kölcsönzött) finálé után színen maradó szereplők állóképbe dermednek, és komoly arccal hallgatják végig Presser dalát a színházról, majd a hátulról megvilágított gomolygó füstben lassan, egyenként eltűnnek.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu